Lassan négy évtizede, 1989 óta ünnepeljük a magyar kultúra napját. Ebből az alkalomból ajánlunk 3+1 olyan könyvet, amelyet hazai szerzőnknek köszönhetünk.
Tibeti szél
Tibeti szél főhőse elkalauzol minket Tibet távoli, misztikus földjére. A József Attila-díjas szerzőre egy, a „világ tetejére” tett utazása hatásaiból táplálkozik. Könyve ennek ellenére mégsem a 21. századi Tibetbe repít bennünket, hanem a 18–19. századi, az európaiak előtt még jórészt ismeretlen világba.
Nem meglepő, hogy Száraz Miklós Györgyöt megihlette tibeti útja. A vele készült interjúnkban így mesélt kalandjáról: „Tibet misztikája és misztériumai, az a természetfeletti, ami ott természetes, az kit ne vonzana? Kit ne érdekelne? De ez kevés lett volna, viszont 2006 körül eljutottam Tibetbe, és az a mérhetetlenül grandiózus, ősi és civilizáció nélküli táj nagyon erős benyomást tett rám. Száz kilométereken át kősivatagok és homoksivatagok, szó szerint úttalan utakon bolyongtunk a kötelezően kettő terepjáróval. (...) Megnéznek? Igen, néznek, hiszen messziről látszik, hogy idegen vagy, megnéznek, köszöntenek, mosolyognak. Nem fordulnak utánad, nem táncolnak körbe, nem csodálkoznak. Mintha éreztem volna a szeretetüket. És ettől én is nyomban szerettem őket.” Hasonlóan misztikus utazásban lehet része az olvasónak is, ha kezébe fogja a Tibeti szelet.
Párhuzamosok a végtelenben
Vályi-Nagy Erika második regénye Nők Lapja tavalyi irodalmi válogatása szerint az év 22. legjobb szépirodalmi könyve volt. A Párhuzamosok a végtelenben szereplői, Anna és Feri talajvesztett negyvenesek; csak megtörténnek velük a dolgok, de sohasem ők a sorsuk irányítói. Sőt mintha nem is a maguk életét élnék, hanem csupán a felmenőikét folytatnák ténferegve a múltból kiinduló, sehova sem vezető ösvényeken, amelyekről esélyük sincs letérni. Pedig szeretnének változtatni, mégis mindig ugyanott, ugyanabban a mókuskerékben találják magukat, és nem értik, miért történik velük mindez. Vajon van-e kiút ebből az életcsapdából, elnyerhetik-e a boldogságot azok, akik ilyen helyzetbe sodródtak, vagy meg kell elégedniük „a párhuzamosok a végtelenben találkoznak” matematikai illúziójával? Erre ad egy lehetséges választ ez a könyv, amelybe itt bele is olvashatsz.
Féyn Kettő
Szendrői Csaba, Magyarország egyik legismertebb alternatív rockzenekarának, az Elefánt frontembere. Emellett négy verseskötetnek is az szerzője. A Féyn Kettő, ahogy a másik három írás is egy abszurd, komolytalan, de mégis komoly nyelvi játék, amelyet a jelenkor egyperceseiként is jellemezhetünk. Ezt jól példázza az alábbi vers is, amely meghozhatja a kedvet a kötet olvasásához:
ÜGYEK EGYEDÜL …
nézni kavicsok közt a vizet.
Halat keresni, hídról… kis hídról,
patakban. Kis patakban. Itt-ott…
némi zacskó. Ne legyél álszent.
Nem, a felhőkbe dolgokat látni,
az talán nem. Azt együtt.
De galambot etetni igen,
kacsát, hattyút nem.
Teregetni. Talán.
Levinni a szemetet.
Őrizni a szemed,
keresni rá szavakat.
Majd találni.
Gondolni rád.
Távoli rokonok
Czakó Zsófia Távoli rokonok című, a Szívhang és a Margó-díjra jelölt Nagypénteken nem illik kertészkedni című kisregényt követő harmadik könyve, amely amelyben a szerző három generáció – nagymama, anya, unoka – életén keresztül vizsgálja a felejtés, az identitás és a társadalmi minták kérdéseit. A könyv rövid terjedelme ellenére igen sűrű, a mindennapi tevékenységek apró mozzanatai, a családi rituálék és a látszólag jelentéktelen események pedig egyszerre válnak az érzelmi feszültség hordozóivá, miközben a generációk közötti viszonyokat a felejtés és a távolság különböző rétegeiben mutatja be. Ha még többet szeretnél megtudni a könyvről, ajánljuk figyelmedbe a szerzőnkkel készített Facebookon vagy Instagramon megtekinthető videóinterjúnkat.
