A budapesti eseménysorozat után idén is megrendezik a Veszprémi Ünnepi Könyvhetet, ahol az olvasók ismét találkozhatnak szerzőinkkel. Június 17–19. között a királynék városába látogat a zenés mesemondó Juhász Kristóf, izgalmas előadást tart a Bakancslista sorozat szerzője Kocsis Noémi, útikönyveink szerzőivel felfedezzük Olaszország titkos látnivalóit, emellett Lantos Zoltán jazz zenésznek köszönhetően zenés irodalmi esttel, valamint bemutatjuk Dr. Kenézlői Eszter Európa útikalauz című könyvét. Programjainkra a veszprémi Csermák Antal Zeneiskola előtti téren várjuk az érdeklődőket.
JÚNIUS 17.
Zenés mesemondás Juhász Kristóffal Veszprémben
Juhász Kristóf, a Mesemondó Juhász Veszprémbe látogat, hogy június 17-én 11:00-kor kezdődő zenés mesemondásával hírül vigye kicsiknek és nagyoknak Országjáró mesék című kötetének csuda kalandos történeteit, mindezt elmaradhatatlan gitárjátéka kíséretében.
Juhász Kristóf meséivel bebarangolhatjuk egész Magyarországot. Miközben vármegyéről vármegyére járunk megismerkedhetünk balatoni angyalokkal, borsodi boszorkányokkal, de például a Siroki vár köveiről és a Lajos-forrásról is olvashatunk egy-egy történetet. Az Országjáró mesék igazi „meséket” tartalmaz, tündérekkel, manókkal, sárkányokkal, aranyalmákkal, beszélő macskakövekkel és ördögjárta vízimalommal. Életre kelnek bennük régi magyar királyok, és megelevenedik hazánk tájainak gazdag folklór-, legenda- és hiedelemvilága. A népmesék nyelvéből és eszköztárából is merítő humoros történetek önfeledt szórakozást nyújtanak mesélőnek és mesehallgatónk egyaránt.
Bakancslista – Kihagyhatatlan úti célok Kocsis Noémivel
Kocsis Noémi, a népszerű Bakancslista könyvsorozat szerzője legizgalmasabb köteteiről, kutatásairól és utazásairól mesél majd június 17:00-kor kezdődő interaktív előadásában. Kiderül, hol rejtőznek legendás kincsek, mely kastélyokhoz kötődnek különös történetek, milyen titkokat őriznek a várak falai, és mely helyszíneket érdemes felvennünk saját bakancslistánkra. Kihagyhatatlan program azok számára, akik szeretnek utazni, történeteket felfedezni, és új szemmel nézni Magyarország ismert vagy éppen rejtett kincseire.
Szerzőnk legújabb kötete a Bakancslista – Határtalanul címet viseli, amely ezúttal túl lép a mai országhatárokon, s magáénak vallva a határokon túli magyar örökséget, biztatja olvasóit is a kimozdulásra, a megismerésre – a határokon túlra. A hét határmenti ország – Ausztria, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia –, valahai ország-, illetve tájegységrész szerint csoportosított mintegy 500 címszó legendákat elevenít meg, látnivalókat ajánl, igazi érdekességeket mesél, és kalandos történelmi utazásokat kínál. A szerzővel újdonsága megjelenésekor beszélgettünk a Scolar Magazinon, egy másik cikkben pedig ő maga gyűjtötte össze kedvenc helyszíneit.
Európa útikalauz (nem csak stopposoknak) - Dr. Kenézlői Eszter Könyvbemutató
Utolsó június 17-i programunk Dr. Kenézlői Eszter 18:00-kor kezdődő könyvbemutatója lesz. Az Európa útikalauz – nem csak stopposoknak szerzője az eseményen őszintén mesél majd a közös utazás kihívásairól, váratlan fordulatairól és azokról az élményekről, amelyek egy életre összekovácsolják a családot. Szerzőnk könyve ugyanis nem csupán egy szokványos útinapló, hanem egy belevaló anyuka, egy szabadságvágyó apuka és két mindenre elszánt gyerek fordulatos odüsszeiája. A skandináv fjordoktól a görög szörfparadicsomon át a provence-i levendulamezőkig kalauzol végig bennünket, de egy másik, belső utazáson is részt vehetünk. Számos meglepő fordulat, némi küzdelem, sok-sok megható pillanat és mindennapi logisztikai bravúrok határozzák meg azt az életformát, amitől ez a rendhagyó kaland egyszerre válik őrült vállalkozássá és életre szóló élménnyé. A szerzővel Molnár Bence beszélget.
JÚNIUS 19.
Dolce Vita: Titkok, kalandok, érdekességek Olaszországról
Június 19-én első programunk 15:00-kor kezdődik a veszprémi Csermák Antal Zeneiskola előtti téren, amelyről képzeletben rögtön Itáliába utazunk. Főszerkesztőnk Illés Andrea moderálásával Szalczgruber Alexandra, az Itália ezer arca szerzője, valamint Bárkányi Noémi, a Ciao, Itália! és a Ciao, Velence! című kötetek szerzője mesélnek Olaszország lenyűgöző tájairól, történelmi érdekességeiről, kulturális kincseiről és azokról a történetekről, amelyek túlmutatnak az útikönyvek lapjain. Fedezzük fel együtt a mediterrán életérzést, Velence rejtett történeteit, Itália különleges vidékeit és azokat a legendákat, amelyek évszázadok óta rabul ejtik az utazókat!
Az esemény előtt az olvasók jobban megismerhetik az Olasz szakácskönyv receptjeit, az Itália ezer arca című könyvben olvasható látnivalók némelyikét, valamint megismerheted Ciao, Velence! című könyvet is itt a Scolar Magazinon!
Kedves Olvasók! Szalczgruber Alexandra, az Itália ezer arca című könyv szerzője betegség miatt nem tud részt venni a június 19-én 15:00-kor kezdődő beszélgetésen. Az eseményt ettől függetlenül megtartjuk.
Lantos Zoltán: Csillagrozsda - Zenés irodalmi est
Június 19-én 17:00-kor kezdődő irodalmi estünkkel búcsúzunk Veszprémtől és a Csermák Antal Zeneiskola előtti tértől. A jazz zenész Lantos Zoltán különleges könyvbemutatóján az egyedi zenei élményen túl megismerhetjük a művész legújabb Csillagrozsda című verseskötetét. A szövegből a –többek között – a Szabadság, szerelem, a Semmelweis, valamint a Budapest Noir című filmekből is ismert, Kolovratnik Krisztián olvas fel szemelvényeket.
Kapcsolódó cikk
A nyár első fejezete – így készülünk az Ünnepi Könyvhétre
2026. június 11-én kezdődik az Ünnepi Könyvhét, ahol szokás szerint kiadónk is kitelepül, így legnagyobb örömünkre idén is személyesen is találkozhatunk az olvasóinkkal. A Vörösmarty tér forgatagában június 14-ig a 39-es számú standnál felnőtt- és gyerekkönyves újdonságokkal, Scolaros klaszikusokkal és bestsellerekkel készülünk, valamint 28 szerzőnk is várja majd a dedikálókat a fesztivál folyamán.
