Tóth Júlia Éva
Tóth Júlia Éva író, költő, újságíró, zeneipari alkotó, festő, énekes, reklámszakember, az egykori Articsóka összművészeti interjú portál alapító főszerkesztője.
Záhonyban töltötte gyermekéveit, majd tizenkét éves korában a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának hatosztályos gimnáziumi képzésén tanult, az Erdélyi János Leányinternátus bentlakásos diákjaként. Érettségi után a Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Karának Intézményi Kommunikátor képzésén végzett Debrecenben, ahol elektronikus és nyomtatott újságírást, valamint PR-t tanult. 2008-ban Budapestre költözött, tanulmányait a Kodolányi János Főiskola Kommunikáció és médiatudomány alapképzési szakán folytatta, melynek utolsó félévét Stockholmban a Södertörn University-n fejezte be ösztöndíjasként. Tanulmányokat folytatott még a Baptista Teológiai Akadémián és a Károli Gáspár Református Egyetem Jogi Karának kereskedelem és marketing szakán is. 2015-ben a Zeneipari Hivatal, zenei menedzsment képzés elvégzése fontos mérfőldkőnek számított pályáján, mert onnantól intenzívebben kezdett zenei menedzsmenttel foglalkozni. Jelenleg a Milton Friedmann Egyetem Kommunikáció és médiatudomány mesterképzésének hallgatója.
Már gyerekkorától tudatosan készült az írói pályára. Első tervei között az szerepelt, hogy főállású újságíróként dolgozik majd, aki emellett építi szépirodalmi (és zenei) pályáját is. De az újságírással párhuzamosan, látván a hazai sajtó tendenciákat és a piaci változásokat, figyelme és érdeklődése egyre inkább a reklámszakma és a zenei menedzsment felé fordult. Komolyabban elkezdett reklámszövegírással, és marketingtevékenységekkel foglalkozni. Reklámszövegírói pályája jelenleg is töretlen, nagyjából százötven márkának tervezett már kreatív koncepciót, kisfilmeket, kampányokat és írt nekik változatos reklámszövegeket. A kreatív karrierépítés mellett az évek alatt, mint zenei menedzsment projektek gazdája, a hazai könnyűzenei élet megkerülhetetlen figurája lett. A könnyűzenei, kortárs irodalmi és színházi élet mindig is otthonos közeg volt a számára. Zenei újságíróként és menedzserként, illetve fiatal irodalmárként folyamatosan figyelemmel követte a hazai kulturális történéseket, szinte természetes módon vált már fiatalon szerves részévé. Gitározik, saját dalokat szerez és dalszövegeket ír.
Akárcsak írói pályáján, úgy zenészi megmutatkozásával kapcsolatban is tudatosan tervezi meg a fényre lépésnek minden egyes állomását.
Kommunikációs és kreatív karrierjét mindig annak érdekében építette kitartóan, következetesen és nagyon tudatosan, gyakran különböző szakterületeken egyszerre, hogy később idejének jelentős részében a saját szépirodalmi és énekes-dalszerzői pályájára koncentrálhasson. Ahogy egy korábbi interjúban fogalmazott:
"Ahhoz, hogy művészként az lehessek hamarosan, aki lenni akarok, először fel kellett építenem egy biztonságos "A" életet is, ami biztosítja szakmailag, emberileg és anyagilag is a két életem közötti szabad átjárást és a nyugodt alkotást. Szó szerint évekig kellett ezért vért izzadnom, de egyszer csak beérett, amiért dolgoztam. Úgyhogy most, egy viszonylagos biztonságban kezdhetek el vért izzadni végre a művészi pályámon is."
Elsősorban írónak és zeneipari alkotónak vallja magát. Budapesten él, jelenleg második könyvén és első debütáló zenei anyagán dolgozik, miközben a reklámcsinálást sem hagyta abba.
További információ: szerzői oldal
Fotó: Kováts Zsófia