„Hartayt azért is jó olvasni, mert bár az általa felidézett emlékek lehet, hogy máskor és máshol játszódnak, mint a mieink, de így is könnyen magunkénak érezhetjük őket, így ezt a kötetet kézbe véve újra átélhetjük nem csak a szerző, de a saját fiatalságunkat is. Ez pedig bizony jó dolog. Nagyon is az.” – írta kritikájában Bak Róbert Hartay Csaba Még nem is játszottunk című kötete kapcsán.
Szerzőnk 2023-ban megjelent novelláskötetének lapjain gyerekkor ikonikus helyszínei, történetei, csínytevései elevenednek meg egy felnőtt férfi emlékein keresztül. A 80-as, 90-es évek világa, a trabantos vidéki kirándulások, a diszkó, a Depeche Mode és a boroskóla egy generáció közös életérzésének lenyomatai. Lírai, néhol melankóliába hajló, finom erezetű írásai a gyerekkor szabadságának elvesztését dokumentálják; pillanatképek a régi balatoni nyaralásokról, játszótéri bandázásokról. Ugyanakkor nem az életközepi leltár keserű hiátusaira hívják föl a figyelmet, és nem is egy anzixot olvasunk a gulyáskommunizmus utolsó éveiről.
A közösségimédia-oldalainkon futó havi témához kapcsolódva most a kötet első három novelláját publikáljuk. Áprilisi témánkban magyar írók könyveivel foglalkozunk, a hónap végén pedig a tartalmainkhoz kommentelők között könyvcsomagokat sorsolunk ki.
MÉG EGY NYÁR
Meddig tart a gyerekkor? Zsugorodik-e bennünk tovább egy eltévedt gyerek? Vagy óriássá tornyosul? Biztosan jár-kel, kitekint a koponyánkból, fényt küld csodálkozásainkhoz, örül. Mert egy gyerek olyan sokszor örül. Gyakran mosolyog. Ha csendben vagyok, csak ülök a lakásban, nevetés hallatszik. Színe van ennek a mély, rejtett kacagásnak. A ki voltam, örül bennem, hogy lehetek. Hová lesznek ezek a játszóterek, lengő hinták, nem lassuló mozgások. Valahol egy hinta most is leng. A felnőttek meghalnak, a gyerekek elfutnak. Próbálom megszólítani őt, de ő is elszalad. Milyen üresek azok a játszóterek. Ahonnan elfutnak, ott szél fúj, minden idegenné válik. Idegen vagyok ennek a gyereknek, és én sem ismerem ezt a kisfi út. Hány üres óvoda, és hány kicsengetés utáni felszabadulás rabolta iskolai aula. Mindenhonnan elfutott ő. Leengedték játszani, és most eltévedt, idegen háztömbök között kering, idegen lépcsőházakban indul felfelé, idegenekhez csenget be. Hát te, kisfiú? – néz rá egy kontyos néni. Ha el is tévedtél, végig itt hon maradsz, ez a tág játszótér az ott honod. Tudom, hogy idegenektől nem szabad semmit, de fogadd el. Kapsz zsíros kenyeret, meghintve sóval, pirospaprikával, ülj le a lépcsőre, és edd meg. Utána szaladj el, ha nem is itt laksz, körbevesznek a nyitott lépcsőházak. Minden a tiéd. A szinteken kiszáradt növények, senki sem locsolja őket, mintha nem is lakna senki ezekben a házakban. Hányan elköltöztek. Csak te laksz itt. Fogadd el, hogy örökre itt ragadtál, kisfiúságodban keringsz. Ajándék vagy önmagadnak, tartod, szorítod léted, gyerekkorod. Szépen köszönsz, de végül mindig elfutsz. És látod, nem is mennek autók a főutcán, mert minden vendégség elmúlt már, egyedül te vagy kisfiú, megörökölted régi, eltávozott kisfiúktól ezt a korszakot, és őrizned kell. Ne állítsd meg a lengő hintát. Meddig tart a gyerekkor? Miért tart örökké, és utána még legalább egy nyáron át?
A még nem is játszottunk kiadónk másik két kötetének társaságában.
CSAK A FELNŐTTEK ÖREGSZENEK
Nincs háború, de mi el akarunk bújni a nagyobb ellenségtől, a felnőtt ek elől. Nekünk van külön életünk, hívójelünk, bandánk, megértjük egymást, el kell rejtőznünk, nekünk ott kell még szorosabb szövetséget kötnünk, a farostlemezekből, megmaradt téglákból, rozsdás, görbe szög verte lécekből, lekaszált gazokból épített bunkerben. Oda kell bebújnunk. És ott lehet pirózni is. Tudok szerezni öngyújtót, Apu nem használja, benne volt egy fiókban, vett em bele tűzkövet, segítsetek összerakni. De ahhoz, hogy a házikónkban odabent lehessen pirózni, kell kémény is, akar a fene megfulladni. Ákossal szereztünk egy kályhacsövet, be kell valahogy építeni. Néznek ránk Skodához, Daciához, Trabanthoz, Zaporozsechez induló, parkolóban lépkedő Apukák, de hülyék ezek már megint. Mindig ezt hiszik rólunk, de miért? Ez nem hülyeség, ti vagytok a hülyék, nincs már kaland az életetekben, majd mi megmutatjuk nektek, hogy pénz nélkül, barátságból, összetartozásból is lehet házakat építeni, és el fogunk bújni előletek, soha nem értek utol minket, mert nem tudtok a mi fejünkkel gondolkodni, mert a felnőttek ellenségek. Jó, Apu nem, meg Zoláék faterja sem, ők jó fejek, de ezek az idegen Apukák milyen szótlan-sótlan alakok. Nézzétek, egy ablakkeret, de sajnos nincs benne üveg. Ne tegyünk be ablakot a bunkerbe, még belátnak, majd a gyufa vagy az öngyújtó fénye megvilágítja az arcunkat, meg elég, ha csak halljuk egymást. Ne fossál, béke van, apádtól félsz már megint. Építünk egy házat, mi ebben a rossz? Leengedtek, itt vagyunk együtt , nagyon hosszú a délután, és milyen szűk hely van máris odabent, de te még beférsz, bújjunk öszsze a bunkerben, mi itt vagyunk igazán együtt . Gyújtsunk meg valamit, itt nem látják a felnőttek a lángot, a füst meg kit érdekel, elszáll. De a mi gyerekkorunk nem száll el, mióta tart már, csak a felnőttek fognak megöregedni, mi majd akkor is építünk várakat, bunkereket, el kell bújnunk iskola, doga, feleltetés és intő elől, ide nem jönnek be tanárok, felnőtt ek, mert be sem férnének. Fogadjuk meg, hogy ide nem engedünk be senkit. Hozzunk még léceket, farostlemezeket, erkélyekről kidobott kopasz karácsonyfákat, nekünk hosszabb az ünnep, mert gyerekek vagyunk, nekünk még évekig kitart az összetartozás, ezért kell elbújnunk minden szigor és hazahívás elől. Miért nem lehetünk örökké a bunkerünkben, nem akarok felmenni vacsorázni, nem kell a tévéműsor sem, nem kellenek szülők, mi már megszülettünk, hagyjatok bennünket élni, hagyjatok kint az asztalon gyufát, öngyújtót, és ne vegyétek észre, ha beviszszük mindet a bunkerbe, lángot, tüzet akarunk, hagyjatok bennünket gyereknek maradni, nem akarunk hazamenni, nekünk ez a bunker az ott - honunk. Apukátok fütyül. Még nem is játszottunk. Maradjatok! Majd azt mondjátok, nem hallatszott be a bunkerbe.
A HÉT SZIGNÁLJA
A vasárnap este már az enyészeté, holnap iskolába kell menni, a fények sem úgy vetülnek, hiába ugyanazok az izzók vannak, máshogy világítanak. Ne is idegesítsen Apu, hiába jön be fütyörészve fürdés után a nagyszobába, ahol mi a húgommal ülünk összekuporodva a kanapén, féltve a hétvége legvégső csücskét, nem tudunk nevetni. Minden mindig elfogy, mint az édességek a lehajtós szekrényből. A hétvégéből is keveset adnak. Alig kapunk valamit, annak is a legnagyobb része lecke és házi. A téli szünet is örökös felkészülés a januári dolgozatokra, feleltetésekre. És akkor felharsan a Hét szignálja. Ennél a zenénél nekünk semmi sem fáj jobban vasárnaponként. Mi történt ezen a héten a hazai és a világpolitikában. Mit érdekel az bennünket, nekünk nagyon fáj ez a zene, minket ez kínoz. Olyan kevés maradt a hétvégéből, és azt is a Hét szignáljának hallgatásával kell töltenünk. Jó, el lehet menni aludni is, gyermekeim. Csend! Nem hallom, mit mond a műsorvezető, mi van a Szovjetunióban. Velünk mi van, Apu, neked nem kell iskolába menned. Milyen sötét a szobánk, az ágyaink vonzanak, de már nem ígérik a szombat reggeli lustálkodást, a reggel hat helyett i fél nyolcas ébredést, a fokhagymás, reszelt sajtos pirítós illatát. Hogy fáj nekünk ez a zene, gyerekeknek, és hány gyerek érzi most rosszul magát a lakótelepen, hány Apuka aggódik a külpolitika miatt , és hány iskolás féli a hétfőt. Ha másmilyen zenéje lenne, annak sem örülnénk, de ez a szignál ijesztő. Ki vigasztal meg bennünket a Hét zenéje miatt ? Mit kellett átélnünk, előiskolai rettegés volt miatt a a vasárnap este. Olyan sötét van odabent a szobánkban. Oda kell menekülnünk a Hét elől, mert lezárul, ránk zárult, mint a szobaajtó, ahová pár éve még Anyu vetített e a Hegyen-völgyön lakodalom mesét. Meddig kell még a Hét zenéjétől rett egnünk, mert megszelídülni ez a dallam nem fog soha. Negyvenöt évesen már tudom, Vangelis zenéje. Belénk nevelték a vasárnap roskadozó vázszerkezetét, ahogy erre a zenére összeomlik egy teljes hét. Mi ott alszunk a sötét szobában, másnap hétfő, Apu izgul, mi van a Szovjetunióval. Semmi sem változott.
Kapcsolódó cikk
Fillenbaum néni és az ő hosszú árnyéka
Egyik legjobban várt áprilisi újdonságunk Fehér Gáspár első regénye. Nem véletlen az izgalom: szerzőnk az elmúlt években olyan filmek és sorozatok forgatókönyvírójaként tűnt fel, mint a Mellékhatás vagy a Nagykarácsony, emellett a Dumaszínház vendégfellépője, a rádiókabaré rendszeres szerzője. Litkai Gergellyel közösen pedig már két színdarabot is írt Magyar Nátha és Irodai patkányok címmel. Fehér kötetének antihősei próbálnak kitörni életük szűk keretei közül, és ahogy egyre mélyebbre rántja őket saját hazugságuk örvénye, magukkal húznak barátnőt, menyasszonyt, feleséget. Fehér Gáspár kötet erős képekkel és filmszerű történettel dolgozik. Ezt jól példázza az a részlet is, amit a könyv első fejezetéből választottunk ki. Olvass bele a Fillenbaum néni hosszú árnyéka című könyvbe!
