Egyik legjobban várt áprilisi újdonságunk Fehér Gáspár első regénye. Nem véletlen az izgalom: szerzőnk az elmúlt években olyan filmek és sorozatok forgatókönyvírójaként tűnt fel, mint a Mellékhatás vagy a Nagykarácsony, emellett a Dumaszínház vendégfellépője, a rádiókabaré rendszeres szerzője. Litkai Gergellyel közösen pedig már két színdarabot is írt Magyar Nátha és Irodai patkányok címmel. Fehér kötetének antihősei próbálnak kitörni életük szűk keretei közül, és ahogy egyre mélyebbre rántja őket saját hazugságuk örvénye, magukkal húznak barátnőt, menyasszonyt, feleséget.
Ám ott van Fillenbaum néni, a dúsgazdag matuzsálem, a szembeszomszéd, akinek látszólag nincs örököse, de óriási lakása van, és volt már egy szívrohama. Az idős hölgy hosszú árnyéka rávetül a néhol már kínosan gyáva és szerencsétlen férfiakra, a saját sorsukat kézbe vevő nőkre és azokra a groteszk eseményekre, amelyek az óvodai Süni csoport termében csúcsosodnak ki egy fagyos decemberi éjszakán…
Fehér Gáspár kötet erős képekkel és filmszerű történettel dolgozik. Ezt jól példázza az a részlet is, amit a könyv első fejezetéből választottunk ki. Olvass bele a Fillenbaum néni hosszú árnyéka című könyvbe!
– Itt vagyok! – dugta be az ajtón a fejét Norbi.
Dániel nem felelt, a szekrényeket nyitogatta és keresett valamit. Az alapanyag előkészítőben voltak, a föld alatt, a Bolognetti gyomrában. Itt dolgoztak napközben a valódi szakácsok. Elkészítették a szószokat és ragukat és önteteket, amiket odafönt Dániel és a többi hozzá nem értő kollégája a vendégek szeme láttára már legfeljebb csak megmelegített.
Dániel végigpásztázta a serpenyőket, edényeket és merőkanalakat, majd becsukta a szekrényt és kinyitott egy másikat.
– Miért hívtál? – türelmetlenkedett Norbi. Magas volt, girhes és pattanásos. A foga barna a tekert cigitől.
– Mindenki elment? – kérdezte izgatottan Dániel.
– Persze, elhúztak. Én is húznék. Lenyaltam az összes pultot, és még át is kell öltöznöm.
– Mennyi az idő?
Az előkészítő betonteknőjébe nem vágtak ablakot és nem aggattak fel órát. Lehetetlen volt megmondani milyen napszak van, vagy milyen az időjárás odakint. A vezetőség azt akarta, a szakácsok munka közben ne foglalkozzanak olyan lényegtelen dolgokkal, mint a külvilág. Számukra csak szeletelés és forralás és pirítás és keverés létezett.
– Mindjárt elmegy az uccsó buszom – vágta rá Norbi. – És tuti nem megyek éjszakaival, mert az körbeszopik minden bokrot. Szóval mondjad!
– Hagyd a buszt. Fizetem a taxidat – felelte Dániel. Végre talált egy vágódeszkát. A pultra rakta a csontozóbárd mellé. – Százezer forintot kereshetsz tíz perc alatt.
Norbi végigmérte Dánielt, és gondterhelt sóhaj szakadt föl belőle.
– Tudtam, baszki, hogy valami nem stimmel veled – csóválta a fejét. – Dumáltuk a srácokkal, hogy miért dolgozol itt, amikor mindenkinél egy negyvenessel idősebb vagy.
– Csak ötvenegy vagyok. Szóval hacsak te nem vagy tizenkettő…
– Beteg vagy?
– Beteg? – értetlenkedett Dániel. – Nem vagyok beteg.
– Tuti – bólogatott Norbi. – Látszik rajtad. A fejed is nyomott egy picit.
– Teljesen normális vagyok – tiltakozott Dániel.
– Azt felejtsd el, hogy kúrok veled.
– Tessék?!
– Most gondolom több pénzt ajánlasz. De akkor sem. Hú, nagyon gáz vagy.
Dániel bosszúsan legyintett. Szorította az idő, gyorsan a tárgyra tért.
– Ismered a munkaviszonyoddal járó járulékos juttatásokat? – kérdezte sietve. Tálat nyomott Norbi kezébe. – Ebbe önts jeget, légy szíves!
Norbi elvette a tálat, de nem mozdult. Bizalmatlanul figyelte, ahogy a férfi fanyelű kést, papírtörlőt és egy tekercs zsineget sorakoztat fel a pultra.
– Van a cafeteria, ezt biztos tudod – folytatta Dániel. – Jár neked a munkaruha, védőfelszerelések, eszközök. És van a meglepően bőkezű balesetbiztosítás. Minden olyan balesetre, ami a munkahelyen, munkaidőben történik. Azaz a következő nagyjából kilenc percben. A biztosítás összege a baleset mértékétől függ. Enyhe égési sérülésért pár tízezer forint jár. Törésért már több százezer. Ha pedig valakit tartós fogyatékosság ér, az milliókat kaphat. És itt jössz te a képbe. – A hatás kedvéért felemelte a csontozóbárdot és egy suhintással a vágódeszkába állította. A penge zümmögését visszaverték a csempézett falak. – Le kell vágnod az ujjamat.
Norbi kinyitotta a száját, de nem felelt. Az arcán döbbenet tükröződött.
Most kell óvatosnak lenni, gondolta Dániel. Mindenképpen meg kellett győznie a fiút. Nem maradt több ideje, és képtelen lett volna ő maga levágni a saját ujját. Norbi kellően együgyűnek tűnt ahhoz, hogy olcsón rá lehessen venni a dologra. De elég értelmesnek ahhoz, hogy felfogja, senkinek sem szabad elmondania mi történt, mert abból neki is baja származik.
– Ha elveszítem az ujjamat, az egész ujjamat, kapok kétmillió négyszázezer forintot. Ebből százezer a tiéd – magyarázott tovább Dániel. – Az ujjat azonnal a jégbe rakjuk, hogy az orvosok vissza tudják varrni. Taxit már hívtam, elvisz a kórházba, neked csak el kell támogatnod az autóig, ami egy perc múlva itt van. Aztán hazamész és többet nem beszélünk róla.
Megeresztett egy apró mosolyt, mintha így már minden teljesen logikus és normális lenne.
Norbi becsukta a száját, de mindjárt újra kinyitotta. Felváltva nézett Dánielre és a csontozóbárdra, ami még mindig ide-oda hintázott a deszkában.
– Hülye vagy? – kérdezte végül.
– Nem vagyok hülye. Sem beteg – hadarta Dániel. – Legyen kétszázezer. De sietnünk kell!
– Komolyan beszélsz?
– A legkomolyabban.
Norbi a földet nézte és hallgatott.
– Na? – türelmetlenkedett Dániel.
– De hát miért csinálsz ilyet? – csóválta a fejét a fiú. – Kibaszott nyomorúságos.
– Az maradjon az én dolgom.
– Máshogy is lehet pénzhez jutni. Van egy haverom, aki…
– Megcsinálod vagy sem? – vágott a szavába Dániel.
Norbi az ajkát csücsörítve töprengett, Dániel szinte hallotta a fejében csikorgó fogaskerekeket.
– Kétszázezret kapok?
– Ahogy mondtam.
– Csak lecsapom és ennyi?
– Bejegeled, beraksz a taxiba és elküldesz a kórházba – sorolta Dániel. – Ha bárki kérdezi, te már hazamentél. Én voltam itt egyedül, nálam volt a bárd. Baleset volt.
Norbi kihúzta a bárdot a vágódeszkából, megforgatta a kezében, megnézte az élét.
– Te mennyit is kapsz? – kérdezte.
– Az mindegy.
– Azért azt nem mondanám – horkant fel a fiú. – Egy ilyen melónál százalékban szokás megállapodni.
– Szokás?! – nevetett idegesen Dániel. – Nincs olyan, hogy szokás. Nem a maffiában vagyunk.
– Kétmillió valamennyit mondtál – emlékezett vissza Norbi. – A kétszázezer az kábé három százalék.
– Három?!
– Több?
– Mégis hogy tudtál leérettségizni matekból?
– Akkor mennyi, nagyokos?
– Tíz.
– Nem sokkal jobb. Minimum negyvenet akarok.
Dániel elsápadt.
– Ki van zárva – mondta. – Annyit nem kapsz. Ki sem tudnád számolni.
– Nem kell fölényeskedni. Simán levághatnád te is, de gondolom azért beszélgetünk most ebben a pöcegödörben, mert kevés vagy hozzá. Én megcsinálom. Negyven százalékért.
– Nem adhatok negyven százalékot. Szükségem van a pénzre!
Norbi megvonta a vállát és kioldotta a kötényét.
– Ahogy gondolod – indult el kifelé.
Dániel arca síróssá torzult.
– Te csak csapsz egyet a bárddal – rimánkodott. – Én elveszítem az ujjam!
– Azt mondtad, visszavarrják.
– Ha vissza tudják.
– Negyven százalék.
– Fizetek háromszázezret.
– Az hány százalék?
– Nem mindegy?! Két percünk maradt!
Norbi a zsebébe nyúlt és előhúzta a mobilját. Megnyitotta a számológépet. Beütötte, hogy kétmillió, aztán megakadt.
– Hogy kell százalékot számolni? – nézett fel. – Valamivel szorozni kell, ugye? Vagy osztani?
– Hatszázezer! – pánikolt Dániel. – Ez a végső.
– Százalékban mondjad.
– Harminc.
– Ha hatszázezer harminc százalék – pötyögött Norbi a telefonjába –, akkor negyven annyi, mint… – megint elakadt. – Kurva matek.
– Nyolcszázezer! – ordította magán kívül Dániel.
– Szuperság. Akkor ez az ára.
Dániel mobiltelefonja éles csengéssel jelezte, a taxisofőr már várakozik, és ha senki nem ül be mellé, hamarosan törli a fuvart és továbbáll.
– Mi legyen? – nyújtotta a kezét Norbi. – Áll az alku?
Dániel elnyújtott hörgéssel adta meg magát. Kezet ráztak.
Kapkodva elkötötte a kisujját. A vágódeszkára helyezte a tenyerét, a kisujját eltartotta a többitől. Egészen kipirult az izgalomtól.
– Egyből vágd le! Erős, határozott csapás, ide – mutatott az ujja tövére. – Ez nagyon fontos. Csak az egész ujj számít tartós fogyatékosságnak.
Norbi bizonytalanul bólintott. Mintha csak most esett volna le neki, mire készülnek.
– Mi lenne, ha hoznék valami piát? – kérdezte. – Ahogy elnézem, neked is jól jönne.
– Nem lehet. Ha alkohol van a szervezetemben, nem fizet a biztosító.
– Akkor csak magamnak.
– Nem! – csattant fel Dániel. Kezdte visszanyerni a határozottságát. – Koncentrálnod kell. Pontosnak kell lenned.
– Hát jó – adta meg magát Norbi. – Jaj, anyám… Izgulok.
Az arca hófehér volt, a keze is mintha remegett volna. A feje fölé emelte a bárdot.
– Akkor kezdjük – rebegte. – Tíz… kilenc…
– Mit művelsz?
– Visszaszámolok.
– Csak vágd le!
– Hadd számoljak!
– Minek?
– Nemt’om. Be vagyok szarva.
– Legalább ne tíztől.
– Honnan szeretnéd?
– Egyáltalán nem szeretném, hogy számolj! – tajtékzott Dániel.
Norbi leeresztette a bárdot.
– Akkor mi legyen? Nekem könnyebb lenne számolással.
– Gondolod, hogy rád kéne most tekintettel lennünk?
– Nekem kéne eltalálnom az ujjadat, nem?
– Mindegy – sóhajtott Dániel – Akkor számolj!
– Oké – emelte fel Norbi újra a bárdot. – A kedvedért csak háromtól. – A deszkára összpontosított. Lassan kifújta a levegőt. A homlokáról izzadtságcsepp hullott Dániel keze mellé. – Három… kettő…
– Állj! – bődült el Dániel.
A bárd kicsusszant Norbi kezéből, leesett és csengve-bongva kettétört egy padlócsempét. A fiú szinte összerogyott.
– A szívbajt hozod rám – zihálta. – Már azt hittem, rossz ujjadat vágtam le.
– Hogy vághattad volna le, amikor még nem is vágtál semmit?
– Mit tudom én? – felelte Norbi és a mellkasát masszírozta. – Én sem értettem.
– Elfelejtettem ezt – mutatta fel Dániel a kis fanyelű kést.
A foga közé vette és erősen ráharapott. Norbi felvette a bárdot a földről, és megtörölte a homlokát.
– Mehet – sziszegte Dániel a késsel a szájában.
– De ne ijesztgessél!
– Nem foglak. Indulhat a visszaszám…
Norbi ezúttal nem számolt, csak lesújtott. A bárd keresztülhasított a húson és a csonton. Dániel éles sikolyt hallatott. Csonka kezét magához szorította, az ép kezével kalimpált, és lesodort egy kupac rézlábost, amik éktelen csörgéssel gurultak szét.
Norbi lenézett a deszkára, amin Dániel egész ujja helyett csak az ujjhegyének egy centis darabkája hevert.
– Baszki, ez nem lesz jó. Picit mellément – jelezte.
Dániel ide-oda csapódott a pultok között, hullámos csíkokat spriccelt a vérével a falakra, a csempékre és a berendezésre. Az előkészítő úgy nézett ki, mint egy Jackson Pollock festmény.
– Rakd vissza – javasolta Norbi. – Gyorsan le kéne kapni a maradékot. Hallod?
De Dániel nem hallott és nem látott. A lábai összecsuklottak, ájultan nyúlt végig az előkészítő fekete-fehér, vértől iszamós csempéjén.
Kapcsolódó cikk
Fillenbaum néni hosszú árnyéka – első regényéről kérdeztük Fehér Gáspárt
Április 1-én első regényével debütál Fehér Gáspár, aki az elmúlt években olyan filmek és sorozatok forgatókönyvírójaként tűnt fel, mint a Mellékhatás vagy a Nagykarácsony. Fillenbaum néni hosszú árnyéka című bűnügyi regényében olyan antihősökről ír, akik próbálnak kitörni életük szűk keretei közül, és ahogy egyre mélyebbre rántja őket saját hazugságuk örvénye, magukkal húzzák szeretteiket is. Rövid interjúnkban gondolatkísérletre hívtuk szerzőnket, és a könyv megfilmesítéséről kérdeztük.
