Vannak olyan pillanatok, amikor azt gondoljuk nincsenek véletlenek. Ez gondoltuk mi is, amikor Nelio Biedermann Lázár című könyve kapcsán írt nekünk Szeghy Alicia, aki könyves tartalomgyártóként értesült a magyar nemesi család, a Biedermannok 20. századi történetéből építkező regényről. Alicia nagypapája, Szeghy Sándor hosszú éveken keresztül a Biedermann Imre által felvirágoztatott szentegáti kastély mintagazdaságánál élt és dolgozott, 1992-től pedig igazgatója volt a területnek. Az ő segítségével ismerhetjük most meg a Biedermannok egyik hagyatékát. Hogyan emlékszik vissza a családra? Milyen emlékek fűzik Szentegáthoz? Miért tartja fontosnak az ottani gazdaságot? Többek között erről is mesélt Aliciának nagypapája.
Milyen feladatokat láttál el a szentegáti kastélyban töltött idő alatt?
Gyakornokként kezdtem meg a munkámat, amely során kisebb egységek vezetésével bíztak meg. 1965-től már önálló egységeket irányítottam. Szorgalmamnak köszönhetően 1968. szeptemberében 28 évesen kineveztek termelési igazgatóhelyettesnek, ami nagy felelősséget jelentett, de örömmel vágtam bele a munkába. Később, 1992-ben a választási tanács egyhangúlag igazgatónak választott. A gazdaság ez alatt egyfajta mintagazdasággá vált. Nagyon magas színvonalon folyt az állattenyésztés: juhászat, lótenyésztés és szarvasmarha tenyésztés is. Bevallom, hogy büszkén mutattam be minden alkalommal a területet, egyrészt a mezőgazdaság színvonala miatt, másrészt a történelmi örökség közvetlen közelsége végett.
A kastély és környezete szorosan összefonódott a gazdaság működésével. A kastély melletti kiskastélyban laktunk a családommal, és maga a terület is meghatározta a mindennapjainkat.
A Biedermann-kastély története
A kastély először 1880-ban vadászkastélynak épült, majd 1896-ban alakította át lakóépületté Biedermann Rezső, aki feleségével közösen költözött be a falu az eklektikus, szecessziós stílusú ékkövébe.
A kastély kb. 90 méter hosszú, és gazdagon tagolt. Közepén emeletes szárny található, nyugati homlokzatán veranda, sőt, az épületet egy magas torony is ékesíti. Park öleli körbe, amelyben egykoron szökőkút, úszómedence és pálmaház is működött. A kert legkülönlegesebb építménye1896-ban került a parkba, ez a család mauzólauma, amelyet a Szent István Bazilikáról mintáztak.
A családi birtokot később Rezső és Elza fia, Imre vitte tovább, aki a 42 hónapnyi frontszolgálat után háborús hősként mintagazdaságot hozott létre. Apjához hasonlóan számára is fontos volt a szegények segítése: pénzzel támogatta a pécsi szegényeknek, a szentegáti birtokon élők számára oktatást biztosított, illetve öregségi nyugdíjat is bevezetett. Imre emellett 1931-1935 között a szigetvári térség országgyűlési képviselője volt.
A kapcsolatoknak és a csodának hála, az 1945-ös államosítást a Biedemann-család elkerülte, megtarthatta a kastélyt. Azonban 1949-ben, a kommunizmus már nekik sem kegyelmezett. A birtokot államosították, az 1950-es években a kastély bútorait és más értéktárgyait széthordták, az ablakokat befalazták, a parkettát felszedték. A rendszerváltás óta a kastély magántulajdonban van.
Szeghy Alicia és nagypapája, Szeghy Sándor
Hogyan emlékszel vissza az ott eltöltött évekre? Milyen élmények, hangulatok kapcsolódnak hozzá?
Őszintén mondhatom, hogy nagyon jó időszak volt az életemben. Egy összetartó, szakmailag erős kollektívába kerültem, ahol megbecsülték és megbecsültem magam is a munkát és az ott dolgozó embereket is.
A helyiek szinte mind a gazdaságban dolgoztak, így egyfajta nagy családként működtünk, mindenki ismert mindenkit. Jó hangulatban és közös célokkal teltek a napok, a rengeteg munka ellenére is. A kastély közelsége pedig adott egy különleges hátteret az egésznek.
Később a gyerekeink taníttatása miatt Szigetvárra költöztünk feleségemmel, Zsuzsannával, de a szentegáti évek mindig meghatározóak maradtak számomra, és továbbra is oda jártam át minden nap dolgozni. Zsuzsi is rövid ideig Szentegáton, majd a szomszédos Dencsházán tanított, egyszóval ténylegesen a mindennapjaink része maradt a környék nyugdíjazásunkig és azután is.
A szentegáti kastély jelenlegi állapotában.
Mielőtt a kastély közelségébe kerültél volna, mit tudtál a Biedermann családról? Milyen kapcsolatuk volt a szentegáti lakosokkal?
Mikor a gazdaságba kerültem, akkor hallottam először a családról. A szentegátiak nagyon szép élményekkel telve voltak felőlük, sokat emlegették őket. El szeretném mondani, hogy a bárói család milyen szociális beállítottságú volt. Sok dolgot a mai napig nekik köszönhetnek a helyiek. Akkoriban olyan óvodát működtettek, ahol a dolgozók gyermekeire felügyeltek, hogy nekik ne legyen erre gondjuk. A munkaszerződésen felül is különböző juttatásokban részesítették az ottaniakat. Nagyon tisztelettudó emberek voltak, akik gondoskodtak a hozzájuk tartozókról. A szigetvári emberek is jórészt a Biedermann családnak köszönhetik a kórház és a városháza megépülését, illetve a fiú- és leányiskola megalapítását.
Érdekesség
A lányiskola ma általános iskolaként működik, az interjú készítője, Szeghy Alicia is oda járt.
Biedermann Imre (balról a második) az országgyűlési képviselőként a Parlamentben.
Ha találkozhatnál a Biedermann Imrével mit kérdeznél tőle?
Talán nem lesz meglepő, de agrárszakemberként leginkább arról kérdezném, hogyan tudta ilyen hatékonyan megszervezni a gazdaságot a korabeli viszonyok és a viszontagságos éghajlati adottságok között. Hogyan látta a föld adottságait, milyen döntéseket hozott a fejlesztések során, és hogyan tudta mindezt úgy működtetni, hogy közben Szigetvár fejlődéséhez is hozzájárult? Akkori tevékenysége ma is példaértékű.
Miért kezdett el ennyire foglalkoztatni a család története?
Azért, mert amikor ott dolgoztunk, szinte mindenhol a család munkájának nyomait láttuk, és kaptuk örökségül. A földeken, a vízrendszerekben, a gazdálkodási szemléletben. Ráadásul sokszor ugyanazokkal a problémákkal szembesültünk, mint ők korábban.
Volt lehetőségem régi jelentéseket is átnézni, és ez még inkább megerősítette bennem, hogy mennyire tudatos és előrelátó munkát végeztek.
Innen jött az érdeklődés, és azóta is igyekszem minél többet megtudni róluk. Nem csak gazdasági vonatkozásban, hanem az életükről is. Több ezzel foglalkozó könyvet és cikket is elolvastam, illetve egyesületek velük kapcsolatos munkáját és kutatásait kísérem figyelemmel.
Lázár
Minden elkezdődik, még a vég is. Lázár Lajos születésével, az erdei kastély falai között, beköszönt a 20. század, amely örökre megváltoztatja a Magyarország déli részén élő Lázár bárók régi életét. A Habsburg Birodalom bukásával felbomlik a régi világrend, széthullik a nemesség és az elhallgatott családi titkokkal terhelt látszólag biztonságos jólét is: Sándor, a tekintélyes családfő, szégyelli fia különcségét; Ilona, visszataszítónak találja kisöccsét; Mária, a gyönyörű édesanya, retteg, hogy valakinek feltűnik a kísérteties hasonlóság gyermeke és a két hete elhunyt fiatal lovászlegény között, míg Sándor fivérét,Imrét, akinek túlvilági látomásait gyakran őrültségnek bélyegzik, egy közelgő katasztrófa víziói gyötrik.
A Lázár egy magyar nemesi család több generáción átívelő történetét és hanyatlását meséli el a viharos 20. századi események hátterében egészen 1956-ig. A fiatal svájci író egy új generáció friss hangja, regénye egyszerre modern és időtlen. A mű mesterien teremt atmoszférát: a családi rezidencia, valamint az azt körülölelő, baljósan sötét, mesebeli erdő élénken kelnek életre az olvasó előtt, miközben a regény finoman kikacsint Gabriel García Márquez és Thomas Mann világára.
Kapcsolódó cikk
Az új varázsló – Nelio Biedermann
Az évezred elején Zürich közelében született egy fiú, akinek egyszerű élete aligha lehetett volna hétköznapibb: édesapja kis utazási irodát vezetett, édesanyja a turisztikai ágazatban PR-tanácsadóként dolgozott. Ha ez a fiú – aki nem értelmiségi közegből indult – most, mindössze huszonhárom évesen nem bizonyulna kivételes tehetségű írónak, életének drámai fordulatokban szűkölködő története aligha érdemelne figyelmet.
