Mióta megjelent, kiadónk egyik legnépszerűbb könyve Az asszertivitás a mindennapokban. Dr. Maczák Viktória pszichoterapeuta szakorvos kötetében mindenki számára érthető formában és élvezetes nyelven foglalja össze az asszertív, vagyis önazonos, az érzéseket és gondolatokat nyíltan vállaló kommunikáció mibenlétét. A szerzővel többek között az és arról, hogyan befolyásolja a közélet a mindennapos kommunikációt, hogyan lehet feloldani a generációs különbségeket, és arra is választ adott, hogy hogyan indulhatunk el az asszertivitás felé vezető úton.
Kezd felnőni egy olyan generáció, akik látszólag nagyon mást gondolnak a világról, mint a náluk idősebbek. Milyen meglátásaid vannak az alfa generáció tagjaival kapcsolatban: hogyan kommunikálnak egymással és az idősebbekkel? Asszertívebbek?
Én terapeuta vagyok, nem szociálpszichológus, szóval az átfogó nézeteim evvel kapcsolatban csak annyira megbízhatóak, mint bármelyik másik laikusnak. Ráadásul felnőttekkel foglalkozom. Nyilván a szülők problémái látszódhatnak meg a gyermekeken. Meg lennék lepve, ha szignifikáns javulás lenne asszertivitás területén Magyarországon. Mi magyarok nem vagyunk általában asszertívak. Sem a családban, sem az iskolában nem azt látja a gyerek, hogy számít a véleménye, vagy hogy az lenne „jutalmazva”, ha önálló véleménye van, ami eltérhet a fősodortól. Vagy ha mégis van, azt agresszíven, neadjisten inkább öniróniával, passzív-agresszíven kell képviselni, de „legjobb”, ha aláveti magát, hiszen jutalmazva a „jó gyerek” van, akinek nincs önálló véleménye, de jól követi, amit elvárnak.
Az asszertív emberek olyan családokból, közösségekből kerülnek ki, ahol kíváncsiak az egyén véleményére, konzultatívak, és nem az autoritás dominál. Ami a kérdésedben van, inkább arról szól, hogy az interneten több fiatal szólal meg, aki hatékonyan kiáll és képviseli magát. Viszont ez épp azért kap nagy nyilvánosságot, mert ritka, nem mindennapos.
Persze vannak nagyon biztató jelek, például legutóbb a hallgatói egységes kiállás, aminek következtében a Képzőművészeti Egyetemen az erőszakos bűncselekményekre vonatkozó szabályozást megváltoztatták. Ha ebből tendencia lesz, hogy a fiatalok megtanulnak kiállni önmagukért és társaikért, én is elkezdek bizakodni az új generációban.
Megfigyelhető az is, hogy mintha ma már egyre kevésbé lennének érvényesek azok a szabályok, amelyek korábban meghatározták a munkahelyi, társas, generációk közötti kommunikációs helyzeteket. Milyen tendenciát látsz e tekintetben?
Ebből is nyilván az a szűk merítés, amit látok a pacienseimen keresztül, ebben semmi pozitív változást nem látok. Sőt. 15 évvel ezelőtt cikibb volt főnökként egy hímsoviniszta viccet elmondani a fiatal kolléganőnek, mint most. Könnyebben kirúgnak valakit, ha szülni merészel, mint régebben. Nem tudom, hol látsz például női minisztert vagy mikor a külföldi kolléganőnek a miniszterelnök kezet csókol, az mit üzen? Azt, hogy egyenlő pozícióban egyenlőek vagyunk? A munkahelyi környezetben amúgy sem a szimmetrikus, asszertív kommunikáció a jellemző leginkább. A legfelháborítóbbak számomra az álvisszajelzések kérése. Ahol bárki bármit is gondol, örömködni kell és pozitívnak lenni. Legyen szó multiról vagy egy helyi kis cégről. De tudok olyat is mesélni, hogy a megyei szociális szférákban dolgozóktól kértek összejövetelen „névtelen” visszajelzéseket, majd mikor valaki „névtelenül” megfogalmazta a problémákat, név szerint számonkérték és megkérdezték, hogy ő miért nem tudott pozitív dolgokat írni.
Sajnos még azokon a munkahelyeken is, ahol asszertív fejlesztés, tréning van, ez 90%-ban olyan felszínes, hogy inkább mindenki menne el egy szabadnapra wellnessezni, avval többet nyerne a közérzete, és ennek következtében kommunikációs szempontból is jobban járna.
Nyilván vannak hierarchikusabb szakmák, mint például mi, orvosok, vagy demokratikusabb, lazább közösségek, mint például egy szerkesztőség, de a függőség az csak függőség marad.
Kapcsolódó cikk
Polányi Viktória: Hiszem, hogy a kíváncsi nyitottság egymás alapvetéseire a legtöbb kamasz-szülő hullámot elsimíthatja
Polányi Viktória mozaikcsaládos édesanya, tanácsadó szakpszichológus első könyve a Hogyan éljünk harmóniában egy kamasszal című kötet alcíme azt hangsúlyozza, hogyan legyünk egymás jó otthona! A könyv rendhagyó felépítéséről, praktikus tanácsokról, a mai kamaszokról, a régi és új nevelési módszerekről kérdeztük szerzőnket.
A közösségimédia-tartalmakban megjelenő erőteljes érzelmek, a kommentszekcióban tapasztalható érzelemvezérelt kommunikáció, vagy a felfokozott közélet milyen hatást gyakorolnak a hétköznapi kommunikációs helyzetekre?
A makrokörnyezet sokban meghatározza a mikrokörnyezetet. Milyen óriásplakátokat látunk, milyen reklámokat nézünk, ez befolyásolja indirekt módon is a gondolatainkat, érzéseinket, viselkedésünket. A közösségi média ugyanúgy a makrokörnyezet része, mint a tévé vagy az egyéb média. Ezek a „felfokozott” érzelmek begyűrűznek a mindennapi életünkbe, kommunikációba. Ha a makrokommunikáció arra biztat, hogy az a jó, ha nem vagyunk empatikusak, még kevésbé leszünk azok. Így halhat meg a buszon az eszméletlen férfi, vagy így nem vesznek tudomást a tömött villamoson molesztált lányról az utastársak, hiszen érdektelenségre vagyunk trenírozva. Vagy hallgatunk, vagy robbanunk, de az nem megy, hogy kiálljunk magunkért és embertársainkért. Mert ez így „normális”.
Az idő előrehaladtával változik-e az, amit az asszertivitásról gondolunk, vagy a „szabályok” változatlanok?
A szavakon változtathatunk, de a tartalom nem változik. Manapság olyan időket élünk, amikor bizonyos szavak jelentését „átdefiniálják”, vagy kiforgatják, megfordítják. Szerintem ez minden embernek a felelőssége, aki tudatos, hogy ezt ne engedje és kellően asszertíven kiálljon a jó dolgok pozitív jelentésének megtartásáért.
Aki asszertív, önmagát azért képviseli, hogy mást is tudjon segíteni. Abban különbözik az asszertív ember, hogy nem átgyalogolni szeretne az embertársain, hanem karon fogni őket. Ezt is lehet tanulni egyéni és társadalmi szinten is. Ha a családi környezetben számít a véleménye a gyereknek, magától megtanul kiállni önmagáért és másokért. Néha egy jó tanár is elég, hogy ezt megtanítsa. Nyilván a legjobb, ha ez nem szerencse kérdése, hanem mint például a finn iskolarendszerben, az oktatás is fontosnak tartja az öntudatos emberek képzését.
Aki viszont a saját boldogsága és lelki békéje érdekében szeretné az asszertivitást megtanulni, ezen felnőttkorban is lehet sikeresen dolgozni. Az „Asszertivitás a mindennapokban” című könyvem ehhez ad tippeket, lényegében egyfajta gyakorlati segédlet, hogy hogyan képviseljük úgy magunkat, hogy közben a lelki békénket is megőrizzük.
Az egyén szintjén milyen lépések vezetnek az asszertív kommunikációhoz?
Az első lépés mindig az, hogy legyünk önmagunkkal asszertívek. Tudjuk, mi magunk mit szeretnénk, mik az igényeink. Kiállni önmagunkért csak akkor tudunk, ha az ember önmagával tisztában van. Ez már önmagában is segít a lelki stabilitás elérésében. Az, hogy az ember utána ezt a többiek számára is elfogadhatóan kommunikálja, annak két „trükkje” van: az én-típusú közlések, és hogy ne értékeljük (le) a másikat. Evvel képviseljük saját véleményünket, de teret adunk a másiknak, így létrejöhet az egyezkedés, egyeztetés. Hiszen mindenki akkor lesz elégedett, ha a saját véleménye is tükröződik a végső eredményben. Azonban manapság az emberek meglepődnek, hogy jó dolog meghallgatni a másikat, az „ellenfelet”. Pedig az ember tudása, véleménye épülhet, javulhat, ha további információkhoz jutunk a másiktól. Erre viszont csak akkor van lehetőség, ha elfogadható formában mondjuk a mondandónkat. Hiszen ha egyből vérig sértjük a másikat, esély se lesz az egyeztetésre.
A könyvedből teljes képet kaphatunk arról, hogyan lehetünk asszertívek a hétköznapi helyzetekben, ugyanakkor sokan életük során nem is hallanak erről a kifejezésről, mert társadalmi vagy más okokból hátrányos helyzetben vannak. Ha minden eszközöd és lehetőséged meglenne hozzá, hogyan lehetne asszertívebbé tenni a magyar társadalmat?
Hát ehhez nagyon nagy hatalom kellene. A közhangulaton lenne jó változtatni, hogy ne háborúzzunk egymással. A másik nagyon fontos teendő az iskolarendszer reformálása lenne, amihez olyan tanárok kellenének, akik nem mereven ledarálják az anyagot, hanem befogadóak, kíváncsiak a diákok véleményére. Ilyenkor arra gondolok, hogy én is más ember lennék a középiskolai remek tanáraim nélkül. Frank tanárnő megtanított, nemcsak az irodalomra, de arra is, hogy fontos a véleményem, Gubics tanár úr és Száraz tanár úr nemcsak a matematikára és a biológiára, hanem arra is, hogy büszke legyek arra, ha jól csinálok valamit, és hogy kiálljon az ember a véleményéért, mert az jó dolog, a feladatoknak pedig nem csak egyféle megoldása van. És persze a legfontosabb a családok szintjén, amihez valószínűleg kiegyensúlyozottabb gazdasági helyzet kellene. Ami lehetővé tenné, hogy otthon ne a mindennapi betevő legyen a téma, és idegeskedés az anyagi helyzet miatt, valamint hogy a keletkező feszültséget ne egymáson vezessük le.
Ha az autoritást demokratikusabb szemlélet váltja fel, ha a szülők jobban meghallgatják, meghallják a gyerekek véleményét, akkor megtanulja a következő generáció, hogy számít, mit gondolnak, mit szeretnének. Viszont ha a gyerek véleményét semmibe veszik, sőt sokszor büntetik, ha nem eléggé illik az elvártba, akkor ne is reméljük, hogy asszertívebb lesz a felnőtt generáció.
Amíg azt tanulja valaki, hogy ütsz vagy ütnek, nem fog tárgyalni megtanulni. Még azt se kell tudni, mit jelent az asszertivitás, ha az ember tudja gyakorolni. Sajnos nemcsak a kifejezés nem ismert, de a tartalmát sem gyakoroljuk, pedig sokkal boldogabbak lehetnénk mind egyéni, mind társadalmi szinten, ha tudatosan úgy képviselnénk az érdekeinket, hogy a másikakét sem vesszük semmibe. Ha nem győzni akarnánk, hanem együtt boldogok és kiegyensúlyozottak lenni.
A következő kérdésre csak akkor válaszolj, ha dolgozol új könyvön: Dolgozol most új könyvön?
Igen, már elég régen, de egyszer csak a végére érek. Aki ismer, tudja, hogy nagyon szeretek kutyákkal foglalkozni, több kutyám segít a munkámban is. A könyvem arról fog szólni, mi a társállatok szerepe az életünkben. Ki az, akinek tud segíteni, és mit mond el rólunk az állatokhoz fűződő kapcsolatunk. Azért is tart sokáig az anyaggyűjtés, mert átfogó vizsgálattal is szerettem volna a képet árnyalni, de itt számos buktatóba futottunk bele, de erről többet majd a könyvben mesélek.
Kövesd Facebook- és Instagram-oldalunkat, olvasd a Scolar Magazint februárban is, ahol többek között olvashatsz arról, hogyan élhetünk jól működő család, baráti, munkahelyi vagy szerelmi kapcsolatokban. Kommenteddel egy 5 könyvből álló csomagot is nyerhetsz. Részletek a közösségimédia-oldalainkon.
Kapcsolódó cikk
Gesler Lili: A szerelem és a szeretet atomjai ugyanazok
A szeretet atomjai írója, Gesler Lili vendégeskedett Az Én Kék Zónám 50. adásában. A beszélgetés során szerzőnk sok-sok érdekességet mesélt el a könyv alapját képező kutatásról és arról, hogy milyen következtetéseket vont le eredményeiből. Ismerd meg jobban Gesler Lilit és kötetét a podcastből!

