23 éves magyar származású író tartja lázban a nemzetközi könyvszakmát

A világirodalmi siker kapujában a mindössze 23 éves Nelio Biedermann, akit magyar arisztokrata felmenői inspiráltak Lázár című regénye megírására. A német nyelvterületen már hónapok óta sikeres kötet, amelyet Patti Smith őszinte rajongással ajánl, egyszerre több mint 25 nyelven jelenik meg, filmes jogait a Babylon Berlin alkotói nyerték el. Idehaza a Scolar Kiadó gondozásában jelenik meg várhatóan április elején.  

A svájci wunderkind, vagy ahogy a Die Ziet magazin nevezi az új varázsló”, talán maga sem gondolta, hogy egyik napról a másikra kavarja fel a kortárs irodalom állóvizét. Egy új generáció friss hangja ő, Lázár című családregénye pedig egyszerre modern és időtlen, mellyel megidézi az olyan nagy klasszikusokat, mint Thomas Mann vagy Joseph RothDaniel Kehlmann szerint – aki a napokban került fel a Nemzetközi Booker-díj hosszúlistájára – egy valóban nagy író bemutatkozása a Lázár, és jóllehet a regény önmagában is egy olyan irodalmi debütálás, amelyre érdemes odafigyelni, de a tény, hogy szerzője épp csak nagykorú lett, kiváltképp szenzációvá teszi ezt a megjelenést.  

A Die Zeit így méltatta a kivételesen tehetséges ifjú szerzőt: Akárcsak A Buddenbrook házban, itt is egy család hanyatlását látjuk. Nem gazdasági tévedések vagy belső törvényszerűségek vezetnek a bukáshoz, hanem mindenekelőtt a politikai elnyomás. A regény számos vonásában figyelemre méltó: stiláris pontosságában és elbeszélői sokszínűségében, a burleszkbe hajló humorban, a szellemességben, a nyers és érzéki erotikában, a brutális erőszak ábrázolásában, a költői tájleírásokban, a szereplők finom pszichológiai kidolgozottságában – és mindenekelőtt abban a mesterségbeli tudásban, amellyel Biedermann évtizedeket sűrít néhány mondatba, majd egyetlen pillanatot oldalakon át rögzít. Mintha egy egész élet visszatekintve néhány különösen éles epizóddá sűrűsödne.” 

 

A Biedermann-család egyik legszebb kastélya Szentegáton. 

 

A magyar olvasók áprilisban vehetik kézbe ezt a több generáción átívelő, magyar családi sagát és ismerhetik meg a Lázár család álmait, vágyait, félelmeit és féltve őrzött titkait. A 20. század beköszöntével – és egy vízkék szemű, áttetsző bőrű fiúgyermek születésével –, a Magyarország déli részén élő Lázár bárók régi élete örökre megváltozik. A Habsburg Birodalom bukásával felbomlik a régi világrend, és a viharos 20. századi események sodrában egészen 1950-es évekig követhetjük nyomon a család megpróbáltatásokkal teli sorsát. A regény megírásában a szerzőt saját családi múltja inspirálta: Budapesten élő nagybátyjával régi fotóalbumokat lapozott át, és felkereste az egykori családi birtokokat is. A történet egyik központi helyszínét a baljósan sötét, titokzatos erdővel övezett szentegáti Biedermann-kastély ihlette. Budapesti kutatómunkája során gyakran kereste fel az ELTE Egyetemi Könyvtárát, ahol könyvén elmélyülten dolgozhatott. 

A szerző kéziratának jogai kiélezett, hét szereplős aukción keltek el Németországban 2024 nyarán, azóta a könyv és fiatal szerzője meghódította a német nyelvterületet (a német kiadás 200 000 példányban kelt el alig 4 hónap alatt) és megállíthatatlanul halad a nemzetközi siker felé. A szerző idén márciusban New Yorkba látogatott, majd az Egyesült Királyságba utazik könyvét népszerűsíteni, májusban az Észt, augusztusban a Louisianai Irodalmi Fesztiválra hivatalos. Könyvét már eddig is számos rangos díjra jelölték, amellett, hogy 2025-ben elnyerte a Frankfurti Könyvvásáron a “Vásár Könyve”, illetve a Független Könyvesboltok Kedvenc Könyve díjat is. Sűrű menetrendje mellett, Nelio mégis időt szakított arra, hogy egy személyes hangvételű videóüzenetet küldjön a magyar olvasóknak:

 

Tartalomhoz tartozó címkék: Hírek Szépirodalom

Ezeket is ajánljuk:

Mikecs Anna – Altató

Borító ár
Online ár
5.096 Ft
Akciós ár
2.499 Ft
Az elmúlt 30 nap legalacsonyabb ára: 3.897 Ft

A Tisza-család krónikája

Borító ár
Online ár
6.799 Ft
Szerző:Berényi Anna

Richter – Richter Gedeon regényes életrajza

Borító ár
Online ár
5.946 Ft
Akciós ár
4.799 Ft
Az elmúlt 30 nap legalacsonyabb ára: 4.547 Ft
Szerző:Hipp Katalin

Acélpillangó

Borító ár
Online ár
4.499 Ft