A barátság varázsereje

Nem csak a természet védelmére, de egyben a szeretetére is fontos felhívni a gyermekek figyelmét, ahogy azt a népszerű ifjúsági könyves szerző Sabine Bohlmann sorozata is teszi. A titokzatos varázserdő történetfolyamában barátnőkről olvashatunk, akik rengeteg, csodával átszőtt kalandot élnek át közösen, viszont a varázslatos erdő nélkül nem lehetne részük ennyi életre szóló kalandban. Szükségük van az erdőre és egymásra, ahogy olykor az erdő éppen az ő segítségükre szorul.

A sorozat első kötetében, az Örökségben találkozhatunk először főszereplőnkkel, Villővel, aki az utóbbi éveket végig költözgetéssel töltötte. Most viszont visszatér régi otthonába, ami megannyi kiskori emlékét őrzi magában, és ami mellett az az erdő terpeszkedik, aminek apró zugait már évekkel ezelőtt kiismerte nagynénje, Alvina néni segítségével. Számtalan emléke a homályba veszett, így ismét elindul egy felfedezőútra az erdőbe, ami Alvina néni akarata szerint most már rá szállt. Lelkesen fordul a feladat felé, kíváncsisága határtalan, minden szabad percét a fák között tölti, hogy egy kis füzetbe lejegyezze, milyen állatok vagy növények keresztezték eddig útját. Azonban minél több időt tölt az erdőben, annál különösebb dolgokat, helyeket talál, emlékei pedig ismét a felszínre törnek.

Hamarosan kiderül számára, hogy ez nem egészen egy szokványos erdő, és persze ő sem egy szokványos kislány. Nem csak az erdőt, de egy különleges képességet is megörökölt Alvina nénitől. Hamarosan támogató barátnők veszik körül, akikben szintúgy fellelhető a varázslat, és akikkel rögtön belecsapnak a bűbájokkal átszőtt kalandok közepébe!

Az újonnan megjelent rész, az Árnyidő az első pár oldalon visszarepít minket az időben, ahol egy különös kincsről olvashatunk, amit Alvina néni és csapata rejtettek el még fiatalkorukban, azzal a céllal, hogy amit rejt, ne kerüljön rossz kezekbe. Sikerrel jártak, és ahogy remélték, utódaik, a főszereplőink, véletlenül rábukkannak egy titkos levélre, amiből tudomást szereznek a kincs létezéséről. Mindez akkor történik, amikor seprűn repülve segítenek a madaraknak tavaszi nagytakarítást végezni a házaikban.

Sabine Bohlmann Titokzatos varázserdő című könyvsorozatának legújabb része, az Árnyidő. A képre kattintva a termékoldalt érheted el. 

Az egyik kis házikón azonban hiába kopognak, senki nem nyit ajtót. Amikor a varázsige sem segít, tudják, hogy itt valami különös dolog bújik meg. Amint megtalálják a megoldást a madárház kinyitására, és elolvassák a levelet, már alig várják, hogy megkezdődjön a keresés, illetve a rejtvények fejtése. Ártatlan kalandnak indul, de lassan komolyra fordul, hiszen mint kiderül, nem ők az egyedüliek, akik a kincs felkutatására indulnak. Vajon mik lapulhatnak elrejtve a föld alatt, ha ennyien áhítoznak a megkaparintásukra?

A sorozat minden könyvében bűbájos illusztrációkat fedezhetünk fel olvasás közben, amik még varázslatosabbá teszik a történetek hangulatát.

Ami még kifejezetten tetszik, hogy mindegyik rész kiegészül egy-egy térképpel az első oldalakon, így rögtön elénk tárul Villő erdeje.

Sok szeretettel ajánlom, tökéletes a nyári kalandok színezésére!

 


Szívügyem az olvasás népszerűsítése, ezen belül pedig leginkább az olvasóvá nevelés támogatása. 10 éves korom óta írok könyvajánlókat Facebook és Instagram oldalaimra. 2022-ben személyes könyvklubot is indítottam, ahol színészekkel, írókkal, illusztrátorokkal, a könyves szakma szereplőivel beszélgettem az olvasás fontosságáról, a történetek gyógyító erejéről. 2023-ban, a könyvklubom részeként a könyvkiadás folyamatát mutattam be a beszélgetésekre látogató gyerekeknek és szüleiknek: kezdve azzal, hogyan kezd el dolgozni egy kézirattal egy kiadó, mit csinál a szerkesztő, a fordító, az illusztrátor? Mi történik a nyomdában, és végül hogyan kerülnek a könyvek a boltok polcaira? 2024-ben indítottam az Olvas a színház! programot a 6Szín és a Móra Kiadó támogatásával: karitatív beszélgetéseket szerveztem és vezettem színészekkel, színésznőkkel. A beszélgetések célja az volt, hogy közelebb hozzuk a gyerekekhez az olvasást és a színházat, felhívjuk a szülők figyelmét a történetek gyógyító, támogató erejére.

2025-től az Ünnepi Könyvhét Könyvheti találkozások és a Nemzetközi Könyvfesztivál Behind the books rovataiban készítettem mini-interjúkat a rendezvényen megjelenő írókkal, illusztrátorokkal a rendezvény hivatalos social media felületeire, emellett a Libri Olvasás éve nagykövete voltam.

Saját szervezésű rendezvényeim mellett, rendszeresen vezetek könyvbemutató - olvasást népszerűsítő beszélgetéseket.

 

Többet szeretnék róla tudni

 



A szerző további cikkei

 

Mágikus kaland a Balatonon és Budapesten

Kifejezetten közel állnak a szívemhez a különféle mondavilágok, és talán sokan nem gondolnák, de mi, magyarok is rengeteg érdekes történettel büszkélkedhetünk! Ezek jelentős része pedig a Balatonhoz fűződik. Egyik szülőm híres tavunkhoz közel nőtt fel, így ahogy cseperedtem, úgy hallottam tőle egyre több és több mondát a Balaton világáról. A Kitka Bence Balatonalján című kötet olvasás közben teljesen visszaidézte számomra a magyar mondák hallgatásának érzetét.

Elolvasom

 

Tartalomhoz tartozó címkék: Gyerekkönyv

Ezeket is ajánljuk:

Szerző:Sabine Bohlmann

Itt mindenki zakkant? – Zsák utca 13.

Borító ár
Online ár
3.599 Ft
Szerző:Usch Luhn

A titkos cipészműhely – Lili és a varázscipők 1.

Borító ár
Online ár
3.399 Ft

WEDNESDAY – Varázslények & Kitaszítottak

Borító ár
Online ár
6.799 Ft
Akciós ár
4.799 Ft
Az elmúlt 30 nap legalacsonyabb ára: 6.799 Ft
Szerző:Stefan Gemmel

Varázsgömb – Kezdődik a kaland

Borító ár
Online ár
3.399 Ft
Akciós ár
2.499 Ft
Az elmúlt 30 nap legalacsonyabb ára: 3.399 Ft