2026. március 8-án 18 órakor Földvári-Oláh Csaba legújabb regénye, a Szeánsz kapcsán Orosz Barbarával és Erdőhegyi Brigittával beszélget a régmúlt és a jelenkor pesti nőiről, női szerepekről, a nők érvényesüléséről a férfiak világában a történelem során és napjainkban a Klebersberg Kastélyban. Kiadónk olvasói ingyen vehetnek részt a kávéházi hangulatú eseményen, amelyet Hegedűs Szabolcs zongorajátéka tesz még különlegesebbé.
Az ingyenes részvételhez olvasóinknak az innen letölthető két fő számára érvényes ajándékjeggyel regisztrálhatnak a protokoll@klebelsbergkastelybudapest.hu e-mail címen keresztül.
Földvári Oláh Csaba Szeánsz című regénye az 1890-es években játszódó és a kor egyik legrejtélyesebb halálesetét dolgozza fel. A millenniumi forgatag idején sorra nyílnak a kávéházak, valamint az éjszakai élet bohém színterei, az orfeumok, mulatók, varieték, de közben a kedélyeket a titokzatos hipnotikus szeánszokról szóló híradások is borzolják, különösen, hogy egy ilyen esemény egy nemesi család 22 éves lányának életét követeli.
A regény cselekményének mozgatórugója éppen ez a megoldatlan rejtély, amely 1894-ben bejárta a világsajtót, és amiről cikket írt az akkor még csupán 16 éves Krúdy Gyula. Ez a korszak egyben Budapest európai nagyvárossá válásának és a tömegsajtó megszületésének időszaka is. Már riporterek járnak a hírek, a bűnügyek nyomában, mint ahogy történetünk esetében is, hiszen a Pesti Hírlap rendőrségi tudósítója megszállottan nyomoz, de a lány halálával kapcsolatos kételyeire maga sem tudja a választ: Vajon hipnózissal át lehet venni az uralmat egy másik ember felett, vagy akár az életétől is meg lehet őt fosztani? Olvass bele a regénybe!
„A kisasszony talán a zavartalan májusi napsütésnek köszönhetően inkább sétált az utcán, minthogy a ház előtt azonnal fiákerbe szállt volna, ezért Ferenczy néhány nap múlva, amint éppen a délutáni lapokat böngészte, újra megpillantotta az utcán közeledni, ahogyan ibolyakék szemével egyenesen a terasz felé nézett. Talán már kereste is az újságírót a tekintetével. Ferenczy előzékenyen állt fel, hogy köszöntse, és most érezte először, hogy nincs annyira zavarban, mint az előző alkalmak során, amikor valójában csak utána volt képes felidézni, mi történt, hogyan is zajlott le közöttük a beszélgetés. Mária úgy lépett oda hozzá, mint egy régi ismerőshöz.
– Magányosan, uram? – kérdezte tréfásan. – Hol maradt a rendkívül elegáns barátja?
A riporter egy pillanatra elgondolkodott. Talán Rajnai megtetszett a színésznőnek, ezért érdeklődik iránta. Kicsit el is vörösödött, amikor megszólalt.
– Többnyire egyedül fogyasztom el a kávémat. Néha kerülöm is az embereket – tette hozzá, és a hirtelen őszinte vallomáson maga is elcsodálkozott. Talán a másik férfi iránti érdeklődés miatti sértettség váltotta ki, hogy a Ferenczy-féle nyerseséggel válaszoljon, amit a következő pillanatban meg is bánt.
– Megvallom magának – hajolt közelebb a színésznő, hogy egy röpke pillanatra még a parfümjének illatát is érezhette –, magam is sokszor emberkerülő vagyok. Gondolná ezt egy színésznőről? – mosolyodott el. – Mindenki azt hiszi, állandóan csak a figyelmet szomjúhozzuk…
Ferenczy zavartan állt, mert könnyedebb témával akarta folytatni a társalgást. Úgy érezte, veszélyes terepre téved. Ha nem tud azzal a száraz tárgyilagossággal és kiélezett ösztönökkel kérdezni, ahogyan azt a nyomozások során mindig teszi, akkor túlzottan kiadhatja magát, miközben nem képes figyelni minden apró jelre, gesztusra, amit később pontosan felidézhet, kiértékelhet. Újra elsápadt, mielőtt válaszolt.
– Talán csak nem az új ruha, ami miatt a kisasszony a szabójánál járt? Tündöklő, mint mindig…
– Köszönöm – sütötte le a szemét Mária. – Higgye el – mondta, és most már nem hajolt közelebb, de egyenesen a férfi szemébe nézett –, jó dolog őszintén beszélni. Egyedül vagyok Bécsben, barátok nélkül – hajtotta le újra a fejét. – Most a báró sincs itt, Pestre utazott az ezredéves ünnepségekre… Azt hiszem, az ő segítségére számíthatok. Különösen, mert egy bérlője is vagyok, aki pontosan fizet – mosolyodott el. – Nemcsak egy ismerőse, akit bemutatott a társaságnak.
– Chledovszky Kázmér viszont nem utazott el Pestre – mondta Ferenczy, és ez most a riporter következetes mondata volt, amivel tovább lehetett haladni egy korábbi nyomon. Ferenczynél törvényszerűen bekapcsolt a nyomozói mivolt, de azután hirtelen elfedte az a felhő, amin át Máriára nézett. Éppen e miatt a kiszámíthatatlanság miatt tartott a színésznővel folytatott beszélgetésektől.
– Igen, igen – mondta Tihany Mária. – Ön is látta, amikor egyszer összefutottunk az utcán, hogy szoktam találkozni Chledovszky tanácsossal. – Mária észrevehetően elgondolkodott, hogy folytassa-e. – Nőként nehéz a dolgom ennyi férfi között – fűzte tovább a mondatot azzal a hangsúllyal, mint aki meggondolta magát, és nem mondja ki azt, amit valójában először szeretett volna. – Több úriember a báró társaságából ajánlotta, hogy a segítségemre lesz, ha szükségem lenne rá. Befolyásos férfiak, biztosan nem okoz nekik gondot, de nem igazán ismerem őket – mondta végül, azután elhallgatott. – Örülök a találkozásnak – tette hozzá mosolyogva. Elmélázva az utcára nézett, ahogyan jelezni szokta, hogy folytatni kívánja az útját.
– Én is, Mária kisasszony – emelte a kalapjához a kezét Ferenczy, és bár eltökélten kezdett bele, de aztán zavartan nyúlt a hölgy keze után, hogy megcsókolja. – A viszontlátásra – mosolygott Tihany Mária, és a máskor tisztán ibolyakék pillantásában Ferenczy a szivárvány összes színét látta játszani.
Beszélnem kell neki Chledovszky unokaöccséről… ült elkomorodva a hírlapok felett a riporter, miután a színésznő kalapja eltűnt a Singergasse színes forgatagában, és kezdett a beszélgetés zsibbadtságából felocsúdni. De mégis, hogyan hozhatnám szóba? Őrültség – vitatkozott önmagával. Alig ismerem a hölgyet, még akkor is, ha most bátorított az őszinteségre, és kissé be is avatott a bizalmába. Minden olyan gyorsan történt… Igen, de nem most találkoztak először, és egy hölgy számára egy bűnügyi riporter, aki maga is a bűnt üldözi, akárcsak a detektívek, biztosan egy megbízható személy, akihez bárki bizalommal fordulhat – jutott eszébe hirtelen, és egy pillanatig sem zavarta, hogy van benne némi önámítás. Ráadásul egy magyar riporter, akire Bécsben mint honfitársára számíthat. Befolyásos férfiak, segíteni biztosan tudnak, de nem igazán ismerem őket… – ismételte meg a színésznő mondatát. Mit jelent ez? – esett kétségbe. Az öreg bárónak talán tényleg csak imponál, hogy egy ilyen gyönyörű nővel hozzák hírbe, és teljesen veszélytelen, de mi van a többi arisztokratával? Lehet, hogy egyikük a szeretőjévé akarja tenni? A riporter elsápadt. Ezért is biztosítania kell, hogy számíthat rá. Mária maga utalt arra, hogy nem is ismeri Chledovszkyt és más férfiakat sem, akikkel a báró társaságában találkozott. Előtte azt mondta, hogy ő is mennyire értékeli az őszinteséget. Ezek után hallgassa el előle azt, hogy mit tud a nyugalmazott miniszter unokaöccséről? Miközben ezért jött valójában Bécsbe, hogy Tihany Máriát megvédje, ha itt bármi veszély fenyegeti, ha már az Orfeum-beli szeánsz médiumságától nem tudta… Ezek után hallgassa el, hogy veszélyben lehet, hallgassa el, hogy jobban teszi, ha a kis Chledovszkyt messziről elkerüli? De ha lehet, akkor kerülje a nagybátyját is, mert amint azt Rajnai elmondta, az öreg rendkívüli módon pártfogolja ezt a kétes alakot. Lehet, hogy éppen ő fogja összehozni őket, ha eddig még nem tette meg… Egy ilyen bizalmas, és kevesek által tudott értesülést nem mondhat el a színésznőnek. Rajnai sem hatalmazta fel rá – bizonytalanodott el újra. Azt azonban a tudomására kell hoznia a nőnek, hogy vigyázzon, és legyen óvatos az unokaöcsivel. Nem tehet mást. Figyelmeztetnie kell. Különben értelmetlen volt Bécsbe utaznia.”
