Az évezred elején Zürich közelében született egy fiú, akinek egyszerű élete aligha lehetett volna hétköznapibb: édesapja kis utazási irodát vezetett, édesanyja a turisztikai ágazatban PR-tanácsadóként dolgozott. Ha ez a fiú – aki nem értelmiségi közegből indult – most, mindössze huszonhárom évesen nem bizonyulna kivételes tehetségű írónak, életének drámai fordulatokban szűkölködő története aligha érdemelne figyelmet.
Az interjú eredetileg német nyelven, 2025. augusztus 28-án jelent meg a Die Zeit magazinban, szerző: Adam Soboczynski)
Nelio Biedermann regénye azonban egyszerre több mint huszonöt nyelven jelenik meg, rangos kiadóknál, az Egyesült Államoktól kezdve az Egyesült Királyságon és Franciaországon át Spanyolországig, Lengyelországig és Magyarországig. Német nyelvű könyv esetében ez olyan ritka, hogy az olvasó félig kíváncsian, félig bizalmatlanul kezd bele – és szinte hihetetlennek tartja, hogy egy ilyen fiatal szerző művét tartja a kezében.
A Lázár nem generációs regény. Nem a harsány, vad, nagyvárosi ifjúság története, amely színpadiasan megmutatná az idősebbeknek, milyen az „igazi” mai élet. Egészen másról van szó: a szó legnemesebb értelmében nagyszabású műről, egy gazdag szövetű, Thomas Mann és Joseph Roth hagyományai előtt tisztelgő, mégis teljesen modern és önálló családregényről, amely egy magyar arisztokrata família több nemzedékének történetét beszéli el.
Biedermann a 20. század elejétől az 1950-es évekig követi a Lázár család sorsát a század minden történelmi megrázkódtatásával: az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlásával, a náci időszakkal, végül a szovjet diktatúrával, amelyben a Lázárok elveszítik kastélyukat, földbirtokaikat és vagyonukat.
Akárcsak A Buddenbrook házban, itt is egy család hanyatlását látjuk. A regény számos vonásában figyelemre méltó: stiláris pontosságában és elbeszélői sokszínűségében, a burleszkbe hajló humorban, a szellemességben, a nyers és érzéki erotikában, a brutális erőszak ábrázolásában, a költői tájleírásokban, a szereplők finom pszichológiai kidolgozottságában – és mindenekelőtt abban a mesterségbeli tudásban, amellyel
Biedermann évtizedeket sűrít néhány mondatba, majd egyetlen pillanatot oldalakon át rögzít. Mintha egy egész élet visszatekintve néhány különösen éles epizóddá sűrűsödne.
Az irodalomba bújtatott irodalom is jelentős szereppel bír. Ezen utalások felismerése nélkül is csodálatos, teljes értékű élvezetet jelent a könyv, de Biedermann finom hivatkozásokat rejt el Carl Zuckmayer önéletrajzára, Marcel Proust Swann szerelmére vagy Virginia Woolf Saját szobájára. Aki rájuk talál, kiváltságos örömben részesül.
Vadászat a Zselicben található, anno a családunk tulajdonában álló Sasréti Vadászkastély közelében.
A történet központi alakja Lázár Lajos báró, a család utolsó nagy pátriárkája, aki természetes magabiztossággal testesíti meg a családi büszkeséget, ám gyávaságból és opportunizmusból együttműködik a nácikkal, majd kifosztva és lezüllve végzi. Fia és lánya a regény végén kalandos úton Svájcba menekülnek: „Előttük Zürich, a tó, a fehér hattyúk és a hófödte hegyek.” Így zárul a Lázár.
Nelio Biedermann nem vesz fel semmiféle arisztokratikus vagy nagypolgári pózt. Fekete póló, ezüstlánc a nyakában, és a jellegzetes bajusz. Germanisztikát és filmtudományt tanul. Alakja még fiatalosan esetlen, de amikor beszél, eltűnik a kora.
Lelkesen beszél Christian Krachtról, Thomas Mann Halál Velencében című művéről, Herta Müllerről, akitől a szocializmus természetéről tanult, és Camus Közönyéről, amely írásra ösztönözte. Tudatosan olvasta a nagy családregényeket is: „Féltem, hogy azt mondják majd, tudtomon kívül vettem át belőlük valamit. Inkább szándékosan akartam.”
A családtörténet szolgáltatta az alapanyagot, de – hangsúlyozza – a konkrét szereplők nem azonosak a valós családtagokkal. Apja először így reagált: „Ez egyáltalán nem a mi történetünk.” Másodszor: „Ez szinte pontosan a mi történetünk.” Mindkettő igaz – mondja az író. A regény belső igazságot keres, nem dokumentum.
A regényhez Budapestre is elutazott, ahol találkozott egy nagybátyjával, aki meghitt nosztalgiával őrzi a család utolsó relikviáit – és büszke arra, hogy végre író is akad a Biedermannok között. Fotóalbumokat nézett át, családi dokumentumokat kutatott, sőt a családi krónika halálnemeket felsoroló jegyzékét is megtalálta. „Egy részlet belőle úgy hangzik, mint egy Gottfried Benn-vers: hashártyagyulladás / vérhas / öngyilkosság főbelövéssel (…) / agybénulás / lépfene / öngyilkosság zuhanással.”
Nelio Biedermann a szentegáti kastély parkjában rendezett jelmezbálon.
Kéziratait csak akkor mutatja meg másoknak, amikor teljesen készen vannak. „Védem az írásomat” – mondja. Kézzel ír, nem nosztalgiából, hanem fegyelemből: így nem lehet egyszerűen ide-oda tologatni a szövegtömböket, kevesebb káosz keletkezik. Gépelés közben szerkeszt.
A Biedermann család dél-magyarországi kastélyai ma is állnak: egyik pszichiátriai intézet, másik osztrák magántulajdonban pusztul, a harmadik vadászhotelként működik. A valóság kevésbé festői és jóval kevésbé mágikus, mint a regény világa.
A Lázár nem bemutatkozó mű. Két éve jelent meg az Anton maradni akar című regénye, amely egy rákbeteg nyugdíjas történetét meséli el, aki még egyszer nyomot akar hagyni a történelemben. Gimnazistaként pedig díjat nyert az Elmosódott világ című regényéért. Amikor korai írásairól beszél, amelyekre ma már éretlen ifjúkori munkaként tekint, úgy hangzik, mintha mindez már nagyon régen történt volna.
Nelio Biedermann szinte kísértetiesen korán érett író – valódi fiatal varázsló.
Nelio Biedermann Lázár című regénye előjegyezhető itt, a Scolar.hu-n:
Kapcsolódó cikk
23 éves magyar származású író tartja lázban a nemzetközi könyvszakmát
A világirodalmi siker kapujában a mindössze 23 éves Nelio Biedermann, akit magyar arisztokrata felmenői inspiráltak Lázár című regénye megírására. A német nyelvterületen már hónapok óta sikeres kötet, amelyet Patti Smith őszinte rajongással ajánl, egyszerre több mint 25 nyelven jelenik meg, filmes jogait a Babylon Berlin alkotói nyerték el. Idehaza a Scolar Kiadó gondozásában jelenik meg várhatóan április elején.
