Mágikus kaland a Balatonon és Budapesten

Kifejezetten közel állnak a szívemhez a különféle mondavilágok, és talán sokan nem gondolnák, de mi, magyarok is rengeteg érdekes történettel büszkélkedhetünk! Ezek jelentős része pedig a Balatonhoz fűződik. Egyik szülőm híres tavunkhoz közel nőtt fel, így ahogy cseperedtem, úgy hallottam tőle egyre több és több mondát a Balaton világáról. A Kitka Bence Balatonalján című kötet olvasás közben teljesen visszaidézte számomra a magyar mondák hallgatásának érzetét.

A történetben főszereplőnk, Bence a tavaszi szünet alkalmából édesanyjával, illetve nővérével Balatonfűzfőre utazik. A fiú már előre elhatározza fejben, hogy mivel üti majd el az idejét, ám ezeket a terveket édesanyja szinte az érkezés pillanatában keresztülhúzza, amikor elveszi a fiú mobiltelefonját. Innentől kezdve Bence végtelen unalomra számít az elkövetkezendő egy hétben, míg a környék felfedezése közben, egy nagyjából vele egyidős srác, Máté, majdnem elüti egy biciklivel. Rögtön megtalálják a közös hangot, most már ketten folytatják a sétát. A lábuk a Balaton egyik mólójához viszi őket, ahol Máté megmutatja papája rég elfeledett csónakját. A nagyapa nagyon szeretett balatoni kalandjairól mesélni, de persze a többség sosem hitte el az ábrándjait. A két fiút ekkor találja meg Réka, Bence nővére, végül pedig mindhárman úgy határoznak, hogy kihajóznak egy kicsit a magas nádasból, hogy jobban láthassák a tavat.

Viszont nem telik el sok idő, amikor hatalmas, sötét felhők lepik el felettük az eget, majd rögtön egy örvény közepén találják magukat, ami hamarosan el is nyeli a kis csapatot.

Rendkívül furcsa helyen találják magukat. Gyönyörű fák veszik körül őket, minden normális, kivéve, hogy lassan kiderül számukra, hogy itt szinte bármilyen varázslatos lénnyel összefuthatnak, csak más emberekkel nem. A cél a hazajutás, de vajon ki lehet majd ebben a segítségükre, és milyen veszélyek várják a kis csapatot?

A sorozat további részeiben Bence még sok különleges helyre ellátogat, ahol végül valahogy mindig varázslattal átszőtt kalandok várják.

A Kitka Bence Budapesten című könyvben a fiú és nővére kivételesen otthon, a fővárosban keveredik egy rejtély közepébe. Bence egy hosszú nap után hazafele menet találkozik egy különös férfival, aki szürkére festve, mozdulatlanul állva próbál egy szobrot imitálni. Ahogy a fiú elhalad mellette, a szoborszerű férfi megszólítja, mondván, hogy kívánságokat gyűjt, de a felnőttek eddig csak unalmas dolgokat feleltek. Bence sokáig gondolkodott, igazán kellemetlenül érezte magát, főleg, hogy aznap az iskolában egyik osztálytársa, Balázs, illetve a csapata, folyamatosan piszkálták őt. Mérgében, és hogy megszabaduljon a furcsa férfitól, azt kívánja, hogy Balázs tűnjön el az életéből és hagyja végre békén. Amire nem számít, hogy a kívánsága teljesül, és az osztálytársát másnap már senki sem találja. Meg akarja változtatni a kívánságát, de ehhez egy párhuzamos dimenzióba kell utaznia.

Az izgalmas és különleges kötetek olvasás közben több, nagyon fontos témára is felhívják az olvasók figyelmét.

Az első rész a természetvédelemre, hiszen bemutatja, hogy az emberek tettei, például a szemetelés, még egy teljesen elrejtett helyen, a varázslatos lényeket is érintheti. Az ötödik rész, a Kitka Bence Budapesten pedig arra világít rá, hogy mi mindenre vezethet mások folyamatos bántalmazása.

Sok szeretettel ajánlom a sorozatot, tökéletes könyvek az iskolai szünetekre!

 


Szívügyem az olvasás népszerűsítése, ezen belül pedig leginkább az olvasóvá nevelés támogatása. 10 éves korom óta írok könyvajánlókat Facebook és Instagram oldalaimra. 2022-ben személyes könyvklubot is indítottam, ahol színészekkel, írókkal, illusztrátorokkal, a könyves szakma szereplőivel beszélgettem az olvasás fontosságáról, a történetek gyógyító erejéről. 2023-ban, a könyvklubom részeként a könyvkiadás folyamatát mutattam be a beszélgetésekre látogató gyerekeknek és szüleiknek: kezdve azzal, hogyan kezd el dolgozni egy kézirattal egy kiadó, mit csinál a szerkesztő, a fordító, az illusztrátor? Mi történik a nyomdában, és végül hogyan kerülnek a könyvek a boltok polcaira? 2024-ben indítottam az Olvas a színház! programot a 6Szín és a Móra Kiadó támogatásával: karitatív beszélgetéseket szerveztem és vezettem színészekkel, színésznőkkel. A beszélgetések célja az volt, hogy közelebb hozzuk a gyerekekhez az olvasást és a színházat, felhívjuk a szülők figyelmét a történetek gyógyító, támogató erejére.

2025-től az Ünnepi Könyvhét Könyvheti találkozások és a Nemzetközi Könyvfesztivál Behind the books rovataiban készítettem mini-interjúkat a rendezvényen megjelenő írókkal, illusztrátorokkal a rendezvény hivatalos social media felületeire, emellett a Libri Olvasás éve nagykövete voltam.

Saját szervezésű rendezvényeim mellett, rendszeresen vezetek könyvbemutató - olvasást népszerűsítő beszélgetéseket.

 

Többet szeretnék róla tudni

 



A szerző további cikkei

 

Marakodnak, handabandák, de mindig szerethetők – Jim Field könyveiről

Egészen kicsi koromtól kezdve a kedvenceim közé tartoztak azok a mesék, melyeknek emberi képességekkel, érzelmekkel felruházott állatok a főszereplői. Valahogy mindig ezek a történetek világítottak rá számomra a nagyobb összefüggésekre, vagy esetleg mások elfogadására. A mai napig elképesztően leköt, hogy hogyan tudunk rendkívül fontos mondanivalókat, üzeneteket, témákat a gyermekek elé tárni, megőrizve a meseszerű varázsát az olvasásnak. A következő három könyv ezeket mind-mind megtestesíti, ráadásul rímekbe szedve élvezhetjük a kisállatok történeteinek kibontakozását!

Elolvasom

 

Tartalomhoz tartozó címkék: Gyerekkönyv

Ezeket is ajánljuk:

Szerző:Diana Soto

Kitka Bence Balatonalján

Borító ár
Online ár
4.249 Ft
Akciós ár
2.999 Ft
Az elmúlt 30 nap legalacsonyabb ára: 4.249 Ft
Szerző:Diana Soto

Kitka Bence az északi sarkkörnél

Borító ár
Online ár
4.249 Ft
Akciós ár
2.499 Ft
Az elmúlt 30 nap legalacsonyabb ára: 4.249 Ft
Szerző:Diana Soto

Kitka Bence Madagaszkáron

Borító ár
Online ár
4.249 Ft
Akciós ár
1.999 Ft
Az elmúlt 30 nap legalacsonyabb ára: 4.249 Ft
Szerző:Diana Soto

Kitka Bence a Bermuda-háromszögben

Borító ár
Online ár
4.249 Ft
Akciós ár
1.999 Ft
Az elmúlt 30 nap legalacsonyabb ára: 4.249 Ft
Szerző:Diana Soto

Kitka Bence Budapesten

Borító ár
Online ár
4.499 Ft