Volt, aki nagyon szerette Emi Yagi Kihordott hiány című könyvét és voltak olyanok is, akik nehezen tudták befogadni ezt a regényt. Egy biztos: egy nagyon egyedi könyvről van szó, amely nem hiába nyerte el 2020-ban Japán egyik legrangosabb irodalmi elismerését, a 36. Dazai Oszamu-díjat. A The New Yorker The Best Books of 2022 listájára is felkerült kötet története szerint Sibata Tokióban lakik, harmincnégy éves, egyedülálló. Élete egyhangúan telik, elviselhetően, de nem boldogan. Amikor úgy érzi, végleg lehúzná a burkolt vagy a nagyon is nyílt munkahelyi zaklatások mocsara, teherbe esik. Legalábbis ezt állítja magáról. A történet az 5. héttől követi végig a nő színjátékát, amelynek a végén végleg összemosódik a valóság és a képzelet. Olvass bele a Kihordott hiány című könyvbe!
5. HÉT
Hihetetlenül frissek voltak így délután a zöldségek; még a mizuna leveleinek vége is egészen másként kunkorodott, mint ahogyan este szokott. Az embereken megingathatatlan eltökéltség látszott, hogy márpedig ők most hazaviszik a vásárolt alapanyagokat, megfőzik és jól bepakolják a hasukba.
Mintha nem is ugyanaz a bolt lett volna. Sehol egy szárazra aszott szasimi vagy egy piros lében úszó csirke a lefóliázott tálcán. Se egy félárú készételeket szemrehányó tekintettel mustrálgató vevő. A padlócsempe fehérje csak még fehérebbnek tűnt a lámpafényben, és a háttérben játszott zene, ami közben, mint kiderült, csak egy rövid szöveget ismételgetnek a bolt nevével, szépen beleolvadt a vásárlók zsivajába, tehát tökéletesen megfelelt a célnak, hogy egy forgalmas üzlet benyomását keltse. Azt a kasszát választottam, amelyiknél rövidebb volt a sor, előttem egy bácsi, aki még a vállamig sem ért, annyira meghajlott a háta. Nem tűnt kövérnek, de a karja petyhüdt volt, és a kosara legtetején egy csomag (családi kiszerelésű) sabusabunak való kagosimai fekete disznóhúst cipelt.
Ahogy hazafelé tartottam a degeszre tömött bevásárlótáskámmal, az ég még áttetszőn világos volt, kissé meg is szédültem a hirtelen félhomálytól, amikor beléptem a lakásom vasajtaján.
Lerúgtam a magassarkúmat, és lerogytam a földre. Egy darabig csak hevertem az előszobában, és újból megállapítottam, hogy micsoda luxus ez. Kiélvezni a laminált padló szinte ismerősen hűvös érintését ebben a nyárból itt ragadt dögmelegben, amit már lassan unni is unok. Békésen heverészve feltekinteni, és látni, hogy a szobába még besüt a délutáni nap. Micsoda luxus egy terhesség, és micsoda magány.
Négy napja lettem terhes.
– Hogyhogy itt vannak még ezek a csészék? – morogta a csoportvezető, alig hogy visszaért az osztályunk asztalaihoz. A zsírosan ragadós délutáni levegőbe még dohányfüst szaga is vegyült. – Mikoriak is? Ja, az első délutáni ügyfeleké – mondta ezúttal egy fokkal hangosabban. Pedig hiába emeli fel a hangját, hiába számolja ki az eltelt időt, se a csészék, se a kistányérok nem fognak maguktól elvándorolni a mosogatóig.
Senki nem nézett fel. Egyiküknek sem jutott eszébe, hogy hozzá szóltak volna. Én is követtem a példájukat, és lesütöttem a szemem. Az előttem lévő számítógép egy pontjára meredtem. Túl sokáig néztem, a fehér képernyő mintákat rajzolva repedezni kezdett. Rengeteg a dolgom. Annyi mindent kell csinálni, hogy az nem igaz. Mindjárt itt a leadás, plusz rám bízták az első féléves beszámoló anyagának összeállítását.
Ugyanúgy nem érek rá, mint a kollégáim.
Árny vetült a képernyőm Excel-táblázatára.
Csészék!
Valaki a csészéket szólongatta. Érdekes hobbi. Összeszorítottam az ajkamat, hogy száraz lehelete ne férkőzhessen be rajta, és püföltem a szóközbillentyűt.
Sibata-szan!
A főnök ott állt közvetlenül mögöttem. Látni lehetett a füstöt. – Sibata-szan, még elöl vannak a csészék. A tárgyalóban.
Oké, máris.
Nem siettem el a dolgot, de mire felálltam, a csoportvezető már visszaért a saját helyére, ami legbelül van. A neten vett derékfájás elleni párnáját igazgatta.
Senki nem nézett fel. Nyilván, hát mi közük lenne nekik a kávéscsésze-pakoláshoz? Szerintem soha még csak fel sem merült bennük, hogy ilyen munka is létezik. Felállítottam az útban heverő szemeteskosarat, és elindultam az azonos emeleten található tárgyaló felé.
Tárgyalónak hívjuk ugyan, de igazából csak lekerítették az egyik sarkot, és betettek egy kis asztalt meg néhány széket. A falakat helyettesítő térelválasztó panelen celluxnyomok. Elképzelésem sincs, mikor ragasztgatják ezeket össze, de nagyjából az összesen van, némelyik ragad is, ha hozzáérek. Egy szinttel lejjebb van egyébként tisztességes tárgyalóterem is, de azt csak a nagyfőnökök használják. Vagyis használhatják.
Még lázadásnak sem nevezném, csak egy kis kísérletnek szántam. Hogy nem pakolná-e el másvalaki a csészéket legalább, mondjuk, aki részt vett a megbeszélésen? Hogy akad-e legalább egyetlenegy ember, akinek végigfut az agyán, hogy „Hű, de hosszú volt ez a meeting. Ó, tényleg, itt vannak a koszos csészék, mert Sibata-szan főzött nekünk kávét, és fel is szolgálta. Leszedni leszedem én”. Csak bujkált bennem a kíváncsiság, vajon mihez kezdenek, ha nincs valaki, aki ugyan részt sem vett a tárgyaláson, de direkt kifigyeli, mikor végeznek, és már megy is önként rendet rakni.
Szóval minden további nélkül le akartam szedni később, ha nem lettek volna csikkek dobálva a csészék alján maradt kávéba, és nem ennyire durva a délután fél ötig kint hagyott hamutál szaga.
Elnézést – szólítottam meg a csoportvezetőt, aki épp elment mellettem. Talán a konyhába készült, mert bögre és teafilter volt a kezében. Biztos Asitaba-tea, amire mostanában kattant rá.
– Megtenné, hogy ma megcsinálja helyettem? A pakolást.
– Hogy mit?
– Nekem most nem megy.
– Hogyhogy? Történt valami?
– Terhes vagyok. Nem bírom a kávé szagát, rosszul vagyok tőle. A cigiszagtól is. És amúgy az egész épületben tilos a dohányzás.
Hát így lettem terhes.
Amikor a HR-en kérdezték, hogy mikorra vagyok kiírva, hasra ütésre rávágtam, hogy jövő május közepére, szóval onnan visszaszámolva most az ötödik hétben vagyok. Tehát véletlenül egy kicsit túl korán jelentettem be a munkahelyemen.
Közölték, hogy osztályon belül döntsük el, állapotomtól függően mit és mennyit dolgozom a terhességem alatt, ezért először a csoportvezetőhöz fordultam. A csoportvezető felterjesztette a kérdést az osztályvezetőnek. Az osztályvezető csak fogta a fejét. Ez várható volt, hiszen az osztályunkon rajtam kívül kizárólag férfiak dolgoznak. Mielőtt én beléptem volna a céghez, állítólag volt két nő részmunkaidőben, de az egyik azért mondott föl, mert a szüleit kellett ápolnia, a másik azért, mert férjhez ment.
Próbaképp felvetettem, hogy ne kelljen munkaidőn túl bent maradnom, amíg el nem múlnak a rosszulléteim, és ebbe meglepően könnyen belementek. Persze lehet, hogy a hátam mögött mondtak ezt-azt, de kit zavar, ha úgysem tudok róla. Kicsit csökkentették a teendőimet, és minden nap két-három órával hamarabb hazamehettem, mint korábban. Kapóra jött, hogy mind az osztály-, mind a csoportvezető alig-alig emlékezett valamire a saját felesége várandósságából.
Az én munkaidőm végénél amúgy is jobban érdekelte mindkettőjüket, hogy mi lesz a kávéval. Ki fogja megfőzni a létszámnak megfelelő mennyiségben, ha vendég jön, illetve ki szedi majd le a koszos csészéket? Hová kell fordulni cégen belül, ha elfogyott a tejszín? Szóltak, hogy állítsak össze Wordben egy útmutatót. És távollétemben a férfi alkalmazottak tartottak egy megbeszélést, ahol is egy tavalyelőtt friss diplomásként belépett srácot jelöltek ki a feladatra.
– Nem is nehéz – közölte meglepetten, amikor kérésére megmutattam a teakonyhában, hogyan kell kávét készíteni.
– Persze, hogy nem – mondtam neki –, mert instant.
Kapcsolódó cikk
Megjelent a világhírű shaolin mester könyve
Fegyelem, akaraterő, koncentráció és kitartás: úgy tűnik, hogy ezek a készségek egyes emberek számára természetesebbek, mint másoknak. Mégis mindegyik fejleszthető a saját testünkön keresztül. A shaolin hagyományok – melyek ápolásának több mint 1500 éves múltja van – segítenek abban, hogy a testedet és az elmédet egységként érzékeld, és kibontakoztathasd a benned rejlő legnagyobb belső potenciált. A nemzetközileg elismert shaolinmester, Shi-Heng Yi most először kínál saját életútjára épülő betekintést a shaolin hagyomány mindeddig kiadatlan módszereibe. Olvasd el a Shalon Spirit előszavát!
