Egy lány két betűvel a neve előtt – olvass bele az Acélpillangóba!

1957-ben egy nő számára szinte elérhetetlennek tűnt megtalálni az igaz szerelmet, a függetlenséget, önállóságot és szabadságot. Snéringer Janka ekkor hagyja maga mögött szülőfaluját és a múltat, és egy szál bőrönddel felszáll a vonatra: azt reméli, Budapesten vár rá az a jövő, amit élni akar. A történelem viharai, a társadalmi korlátok és áthághatatlannak hitt férfi-nő szerepek között kiteljesedhet-e egy határozott, önmaga elképzeléseihez ragaszkodó nő? Olvass bele Hipp Katalin bemutatkozó regényébe, az Acélpillangóba! 1957. június 13-a, csütörtök van...

Ült a vonaton, és a nevet ízlelgette. Az új nevét. Olyan ismeretlen volt, mintha egy idegen mutatkozott volna be neki. Egy idegen, akit már nagyon régóta vágyott megismerni. Egy komoly, tanult nő, aki mindig is szeretett volna lenni. Amilyen nem volt eddig a faluban.

Vajon mit szólnak majd hozzá az osztálytársai? A lányok, akikkel együtt nőtt fel, játszott a Duna holtágában, beszélgetett a fiúkról, és akik közül a legtöbbnek már családja, gyerekei vannak, és valószínűleg egyáltalán nem fogja érdekelni őket, hogy neki megváltozott a neve. Az ő nevük is megváltozott. A férfi nevét vették fel, akivel együtt élnek, akinek gyereket szültek, ők már el vannak foglalva felnőtt dolgokkal.

Amikor nyaranta hazajött az egyetemről, Janka évről évre távolabb érezte magától a barátnőit. Érezte rajtuk, hogy nem értik, ő miért ment a városba, miért kellett az érettségi után még tanulnia, amikor a feladata az lenne, mint nekik. Latin szavak tanulása helyett a gyerekét ellátni, a vizsgákra készülés helyett főzni és a házat rendben tartani.

Ezek a lányok nem tudják, Jankának hányszor jutott eszébe, hogy abbahagyja az egyetemet, hazaköltözik a megszokottba, és azt teszi, amit ők.

Egyébként sosem szerette igazán a nevét. A sváb faluban mindenkinek németes hangzású neve volt. Hosszú, a városiaknak sokszor kimondhatatlan, a történelem során korábban jelentéssel bíró nevek. Az ő vezetékneve hógörgeteget jelentett, és máshogy írták abban az időben, amikor a családjukat vagy bő száz éve – ahogy a nagyanyja mesélte neki a petróleumlámpa szagától nehéz estéken – Németországból betelepítették ide. Mert kellett a dolgos kéz, a takarékosság meg a tisztességes lélek.

– Különösen a tisztesség, Hanne! – mondogatta sokszor a nagyanyja. Akivel szinte csak svábul, egy magyar kifejezésekkel kevert német nyelvjárásban beszéltek, és akinek bár hét gyereke volt, unokája csak öt. Az unokái közül pedig Janka volt a legkedvesebb, bár ezt azért nehezen lehetett tetten érni rajta. Mint ahogy általában az érzelmeket. Ómama soha nem beszélgetett, sőt igazából nem is beszélt. Ómama parancsolt. Tőmondatokban, éppen annyi szót használva hozzá, amennyi feltétlenül szükséges. Elég volt az acélkék szemek egy villanása, és mindenki tudta a dolgát. A gyerekei, unokái, a családi tulajdonban lévő mészárszék alkalmazottai, de az egész falu is.

Amíg Janka nagyapja az első világháború után fogságban volt, Ómama vitte a mészárszéket. Hat éven keresztül intézte az üzletet, alkudozott az eladókkal és a vevőkkel, felügyelte a sok ember munkáját. Mindeközben vezette otthon a háztartást, ellátta az állatokat, az ötven hold földet, és nevelte a gyerekeket, akik közül a kisebbek még csak néhány évesek voltak. Gyorsan meg kellett tanulnia tekintélyt kivívni magának, és nem volt ideje felesleges beszédre.

Ómamát Bucher Katalinnak hívták, és még a múlt században született. Janka ritkán látta őt nevetni, és a nagybátyjai azt mesélték róla, hogy akkor sem nevetett, amikor a férje hat év után hazatért. A szeme párássá vált az örömtől, de az örömkönnyek is gyorsan felszáradtak, amikor kiderült, hogy Ópapa, aki a nagy háborúban tüzérként szolgált, teljesen megsüketült. Ami csak egy volt a bajok közül. A korábban egészséges, mindig vidám férfiből egy roncs lett, aki csak nézett maga elé, motyogni tudott és semmi nem érdekelte. Ómama pedig vitte tovább az üzletet, ellátta az állatokat, az ötven hold földet, és nevelte a gyerekeit. Sokkal kevesebbet beszélt, és még többet dolgozott, mint korábban. A parancsait pedig már kimondania sem kellett, mert a körülötte élők kitalálták azt.

Jankát csak Ómama hívta Hannének, a német Johanne névből becézve őt. És ritka mosolyait is többnyire neki tartogatta.

Amikor Janka kicsi volt, Ómama vasárnap délelőttönként a templomba menet mindig betért hozzájuk. Megitta a kávét, amit Janka anyja elé tett, és a kislányt figyelte, aki igazából csak ilyenkor látta Bucher Katalint tétlenül üldögélni. Ómama még az étkezések idején is mindent úgy csinált, mint amikor dolgozott. Szorgalmasan kanalazta a levest, hatékonyan szeletelte a húst, és feszes tempóban rágta a falatokat. Az acélkék szemek eközben végig azt ellenőrizték, hogy a nagy asztalnál minden rendben legyen.

Janka imádta ezeket a vasárnapi reggeleket. Totyogós korától állt Ómama mellett, arcát belefúrta a keményítő szagú ünneplő szoknyába, vagy simogatta a nagyanyja szikár kezén kidudorodó ereket. Később, amikor nagyobb lett, ő ment el a nagyanyja házához, és együtt indultak templomba. A misék alatt Janka nagyon félt. Idővel megnyugtatta őt a liturgia, hogy minden ugyanúgy történik ezeken a templomi látogatásokon, de a rengeteg fájdalomról és szenvedésről szóló történetek elborzasztották.

Ismerős megkönnyebbülést érzett, amikor a mise végeztével nagyanyja felállt, és őt kézen fogva elindult kifelé a tömjénszagú, mindig hideg házból, ahol a Jóisten lakik.

A templom hatalmas, fémkilincses ajtaja a kislány számára kinyithatatlannak tűnt, és rettegett, amikor kilépés előtt meg kellett fordulnia, hogy az oltár felé térdet hajtva keresztet vessen. Janka ilyenkor becsukta a szemét, mert arra gondolt, hogy az Isten majd ekkor fog megmutatkozni számára. Méltóságteljesen előlép a templom valamelyik homályos szegletéből, és rákiabál, mert ő nem félte eléggé. Ómama szerint az Istent félni kell, de Jankának fogalma sem volt arról, hogy ez mit jelent. Ő soha nem szokott félni, csak a templomban. Ott sem félte az Istent, hanem tőle félt.

A kislány Janka nem értette, hogy ez az előírásszerű félelem miért jó az Istennek, akit inkább szeretni kéne, ha már egyáltalán érez iránta valamit. Bár érzéseket nagyon nehéz olyan valaki iránt táplálni, aki még sohasem szólt hozzá, vagy mutatta meg magát neki. Ott van például Ópapa, aki ugyan soha nem beszél hozzá, de legalább látja őt. Ópapával a családban senki sem foglalkozott, mert nem tudott dolgozni. De Janka igyekezett megmutatni az öregembernek, hogy számára fontos az is, aki nem tud dolgozni.

Egyébként abban sem volt biztos, hogy az Istennek tetszik ez a félelem. Lehet, hogy jobban kedveli azokat a hívőket, akik szeretik őt, és nem félnek tőle. Ómama egyszer a templomból hazafelé jövet azt mondta, hogy ők rendes katólikusok – így, hosszú ó-val. És Janka is katólikus. És ő Ómama unokája. Annak a vallásos, szigorú asszonynak, akit Bucher Katalinnak hívnak. Illetve akkor már az életkora miatt a legtöbb ismerős Kató néninek szólította. És Jankában ekkor, a templomból hazafelé menet világosult meg egy gondolat, amit korábban nem értett.

Egészen biztos volt abban, hogy ő, Snéringer Janka azért katólikus – így, hosszú ó-val –, mert a nagyanyjáról, aki mindennek a működését meghatározza maga körül, még egy vallást is elneveztek.

Janka ezt azonnal megosztotta Ómamával, aki ekkor megállt a városháza előtt, szembefordult a kislánnyal, és úgy nevetett, mint még soha. Janka először nagyon ros - szul érezte magát, mert a nagyanyja kinevette, de Bucher Katalin lehajolt hozzá, kék szeme szikrázott, amikor az ő szemébe nézett, és azt mondta:

– Hanne, a legokosabb lány vagy a világon! Okos, szorgalmas és tisztességes. Minden a tiéd lehet! Minden, amit ebben az eszeveszett világban egy nő elérhet.

És ez a nő most itt ült a vonaton, útban hazafelé, a holtág melletti kis faluba, Pornára menet. Két betűvel a neve előtt.

 


 

Kapcsolódó cikk

 

Egy szárnyát bontogató pillangó a vas és acél országában – debütáló regényéről kérdeztük Hipp Katalint

Az irodalom világában nyitott új paragrafust Hipp Katalin jogász, aki Acélpillangó című bemutatkozó regényében finom sodorja össze az 56-os forradalom utáni időszakot, egy lány önmagára találásának folyamatát, egy bűneset felderítésének izgalmát és a szerelem megélésének pillanatait. A kötet személyes vonatkozásairól és főhőséről kérdeztük szerzőnket, mindemellett pedig szóba került az is, hogy a jogi pálya mellett miért kezdett el az írással foglalkozni.

Elolvasom

Tartalomhoz tartozó címkék: Beleolvasó

Ezeket is ajánljuk:

Szerző:Hipp Katalin

Acélpillangó

Borító ár
Online ár
4.249 Ft
Akciós ár
3.499 Ft
Az elmúlt 30 nap legalacsonyabb ára: 2.999 Ft
Szerző:Tod Lending

Az esernyőkészítő fia

Borító ár
Online ár
5.946 Ft
Akciós ár
4.897 Ft
Az elmúlt 30 nap legalacsonyabb ára: 4.199 Ft
Szerző:Demian Lienhard

Mr. Goebbels Jazz Band

Borító ár
Online ár
5.099 Ft
Akciós ár
4.199 Ft
Az elmúlt 30 nap legalacsonyabb ára: 3.599 Ft