Egymást olvasni

Egy ponton mind rádöbbenünk, hogy szeretnénk jobban érteni önmagunkat, a vágyainkat, a határainkat és azokat a mintákat, amelyek meghatározzák a kapcsolatainkat. Az olvasás nem csupán menekülés – ha a megértés és önreflexió útjára lépünk, akár terápia is lehet. Az alábbi négy könyv bőven túlmutat a papíron: tükörként szolgálnak, segítenek felidézni rejtett érzéseket, meghallani mások belső világát és újragondolni, mit jelent valóban kapcsolódni – önmagunkhoz és másokhoz. Olyan kérdéseket tesznek fel, amelyeket sokszor halogatunk – pedig minél később nézünk rájuk, annál makacsabbul formálják az életünket a háttérből.

 

1. Marie Aubert: Felnőtt emberek

Hogyan robbanthatja szét egyetlen családi esemény a berögzült szerepeket és elvárásokat? Ida, egy negyvenes éveiben járó nő, aki úgy gondolta, uralja az életét, hirtelen szembesül azzal, hogy mennyire kevéssé ismeri önmagát és (elméletileg) legfontosabb családtagjait. A történet rávilágít arra, hogyan korlátoznak a megszokott szerepek, miközben a szükséges változás bátorságot és mély önismeretet követelne. Fájdalmasan ismerős helyzetek – és épp ezért felszabadító felismerések azoknak, akik nem szeretnének beleragadni a „mindig így volt” mintáiba.

Forrás: olvaso_naplom, Instagram

 

2. Linn Skåber: Ma négykézláb akarok járni

Fiktív monológok sorozata a felnőtté válás paradoxonjairól. A szerző nagyon személyesen és néha humorosan beszél a magányról, a vágyakról, a kapcsolatok széteséséről, a szexualitásról és a párkapcsolati dinamikákról. Ez a kötet finoman arra ösztönöz, hogy ne csak éljük az életet, hanem kérdezzük is azt: kik vagyunk és miért úgy viselkedünk, ahogy? Sok olvasó számára ezek a szövegek olyan gondolatokat mondanak ki, amelyeket eddig csak félhangosan mert megfogalmazni.

 

3. Czakó Zsófia: Távoli rokonok

Egy generációk között zajló reflexió, ahol mindenki csak nézi a másikat, de nem látja. Három nő – nagymama, anya és unoka – életén keresztül mutatja be, hogyan alakulnak ki és maradnak fenn családi minták, elfojtások és meg nem értett érzések. A regény olvasása közben óhatatlanul lefordítjuk a jeleneteket a saját életünkre, átvizsgáljuk családi történeteinket, és választ keresünk arra, mennyiben alakítanak minket azok az érzelmi távolságok, amelyeket gyakran a családunk közelében élünk meg. Ritka az a könyv, amely ennyire csendesen, mégis elkerülhetetlenül szembesít. Ha szeretnél még többet tudni a szerzőről és a könyvéről, nézd meg a vele készült videóinterjúnkat Facebookon vagy Instagramon! Ha pedig Czakó Zsófia Margó-díjra jelölt könyvébe, a Nagypénteken nem illik kertészkedni című kisregénybe szeretnél beleolvasni itt megteheted. 

 

Forrás: juhaszbarnasaci, Instagram

 

3+1 Érsek Mercédesz: Az angyalok nem sírnak

Lírai, mély, és őszinte. A versek beszélője szó szerint „boncolja” önmagát — vállalva sérülékenységet, szerelmet, magányt és a szeretet iránti hiábavaló vágyat. Ez a kötet nem egyszerűen olvasmány: meditáció az érzelmekről, a magunkkal és másokkal való elkerülhetetlen szembenézésről.

Ez a négy olvasmány nem csupán történeteket mesél – segít érzéseket megfejteni, kapcsolatokat megérteni és tapasztalatainkat új fényben látni. Nem könnyű könyvek – de éppen ezért fontosak. Olvasd őket együtt a családdal, vagy egyedül, és engedd, hogy a könyvek tükröt tartsanak: a megértés néha ott kezdődik, ahol megszólal az őszinteség.

 

Kövesd Facebook- és Instagram-oldalunkat, olvasd a Scolar Magazint februárban is, ahol többek között olvashatsz arról, hogyan élhetünk jól működő család, baráti, munkahelyi vagy szerelmi kapcsolatokban. Kommenteddel egy 5 könyvből álló csomagot is nyerhetsz. Részletek a közösségimédia-oldalainkon. 

 


 

Kapcsolódó cikk

 

Megérkezett a Semmi 2.0 a Budapest Bábszínházba

Megújult formában tér a Budapest Bábszínházba a Janne Teller világhírű Semmi című kisregényéből készült előadás. Az itthon több mint 40 000 példányban elkelt könyv 13 évig nagy sikerrel futott feldolgozása ezúttal új szereplőkkel és zenével, valamint megújult vizualitással lesz látható a bábszínház Nagyszínpadán.

Elolvasom

 

Tartalomhoz tartozó címkék: Szépirodalom

Ezeket is ajánljuk:

Szerző:Czakó Zsófia

Nagypénteken nem illik kertészkedni

Borító ár
Online ár
2.971 Ft
Szerző:Linn Skåber

A szívem egy bezárt bódé – Kamaszmonológok

Borító ár
Online ár
5.946 Ft
Szerző:Marie Aubert

Ha történne valami

Borító ár
Online ár
4.249 Ft
Akciós ár
1.999 Ft
Az elmúlt 30 nap legalacsonyabb ára: 3.999 Ft

Párhuzamosok a végtelenben

Borító ár
Online ár
4.249 Ft