A Nobel-díjról a rokonok is csak a végrendeletből értesültek

Krasznahorkai Lászlót, az idei irodalmi Nobel-díj nyertesét nemrég  a Svéd Nagykövetség Ingrid Carlberg Nobel című könyvével köszöntötte, amelyről nem is lehet jobbkor cikkezni, mint november 27. a Nobel-díj alapításának emléknapján. Olvass bele a titokzatos Alfréd első olyan életrajzába, amely új fényben láttatja sokáig tisztára mosott emlékét. 

A távirat Svédországba 1896. december 10-én délelőtt érkezett. Csütörtök éjjel, pontosabban két órakor, a hatvanhárom éves Alfred Nobel váratlanul elhunyt az olaszországi Sanremóban levő villájában. Az Aftonbladet még aznap közölte a hírt. „Minden iskolázott svéd sajnálja egyik legkiválóbb honfitársa elvesztését” – írja az újság, de elkerüli azt a kérdést, amely mindenkiben azonnal fölmerül. 

Ki fogja örökölni hatalmas vagyonát?  

A következő napokban már megindulnak a találgatások, ezek fel-feltűnnek a nekrológok között is. A vagyon állítólag „a mi fogalmaink szerint kolosszális”. Csak az éves jövedelem milliós nagyságrendű.  

Az újságírók gyorsan számolnak. Alfred Nobel, a híres feltaláló, nőtlen és gyermektelen. Ismert bátyjai, Robert és Ludvig sincsenek már az élők között. Egyes szerzők minden visszafogottság nélkül szétkürtölik a hírt, hogy a „mérhetetlenül nagy” vagyont a testvérek gyerekei fogják örökölni. Salomon August Andrée mérnök is résen van, sietve közli, miszerint Alfred Nobel nemrégiben huszonhatezer koronát ígért neki a következő kísérletére, hogy hőlégballonnal átrepüljön az Északi-sark fölött – és ebből csak tízezer koronát kapott meg. 

 


 

„Eddig még sohasem írtak könyvet Alfred Nobel életéről az eredeti dokumentumok alapján úgy, hogy az független lett volna a Nobel Alapítványtól. Az alapítvány, amelyet azért alapítottak, hogy gondozza Nobel végrendeletét, és irányítsa a Nobel-díjak köré épített intézményt, a halála utáni fél évszázadban mindent elkövetett, hogy tisztára mossa az emlékét. Egy dicsőséges hős képét igyekeztek felépíteni. (...) Az alapítvány úgy döntött, hogy az általa támogatott életrajzokban nem szerepelhet semmi olyan, ami ezt a hősies képet árnyalhatná.” – Ingrid Carlberg a Libri Magazinnak 

 


 

Ingrid Carlberg író, újságíró. Fotó: Kajsa Göransson 

Szám szerint tizennégyen vannak a testvérek gyerekei. A legidősebbek, Ludvig fia, Emanuel, valamint Robert fia, Hjalmar, rohanvást elutaznak Olaszországba már december 8-án, mihelyst értesülnek nagybátyjuk agyvérzéséről. Emanuel harminchét éves, és Szentpéterváron lakik. Ő állt legközelebb az elhunythoz az unokaöcsök és unokahúgok közül. A harminchárom éves Hjalmarnak is meglehetősen szoros volt a kapcsolata vele. Mindketten személyes tapasztalatokat szereztek nagybátyjuk nagylelkűségéről. Legutóbb novemberben próbált Emanuel egy jó gyógytornászt találni, aki segítene Alfrednek a vérkeringését megjavítani, és szívproblémáit enyhíteni. 

Sajnos egyik unokaöcs sem ért oda időben. Alfred legközelebbi munkatársa, Ragnar Sohlman is elkésett, pedig azonnal útnak indult a sokkoló hírt követően. 

Csak december 10-én este állnak mindhárman a halott ágya mellett. Lesújtotta őket a bánat, hogy Alfred Nobel ugyanúgy fejezte be életét, ahogyan a napjait élte. Egyedül. 

forrás: nobelprize.org

A végrendelet letétben fekszik a Stockholms Enskilda Bankban. Alfred Nobel tanúk jelenlétében írta alá, szinte pontosan egy évvel korábban, 1895. november végén. Az unokaöcsök nem tudnak ennek létezéséről. 

1896. december 15-én, kedden, feltörik a testamentum pecsétjét a bank óvárosi fiókjában, a Lilla Nygatanon. Egyes részeit megtáviratozzák Emanuelnek és Hjalmarnak Sanremóba. Ők késő este kopogtatnak Ragnar Sohlman ajtaján. Ismertetik vele a szűkszavú információt, amit megtudtak a nagybácsi végső akaratáról: azt kérte, vágják fel verőereit, és Ragnart nevezte ki végrendelete két végrehajtója közül az egyiknek. 

Mindannyian megrendülnek. Az olasz villa papírhalmaiban találtak egy másik végrendeletet 1893-as dátummal. Ez nyilvánvalóan érvényét veszítette. Miben áll tehát a változás? 

A hét végén levélben megérkezik a teljes szöveg Sanremóba. Szinte tapintható a csüggedtség a szobában. Az unokaöcsök és -húgok részesedése összezsugorodott. 

A nagybácsi vagyonának csak töredékét hagyta a családra. A testamentumban fehéren-feketén az áll, hogy Alfred Nobel összes részvényét és ingatlanját el kell adni, a felszabadult tőkét pedig szinte teljes egészében zárolni kell egy külön alapban. Végső akarata szerint ennek az összegnek a kamatait évente díjként kell kiosztani azoknak, „akik az elmúlt esztendőben az emberiségnek a legnagyobb hasznot hajtották”, függetlenül attól, hogy a világban hol élnek. Ez a leírás egyik rokon gyerekre sem illik, bármennyire is kedvelte őket Alfred. 

 


 

„Utolsó éveiben úgy döntött, hogy inkább a hivatásos kutatókat támogatja pénzzel, ekkor született meg a díj ötlete. A díjat először a kolerával kapcsolatban említette Nobel, azt mondta, hogy ha valakinek sikerülne megállítania a járványt, az díjat érdemelne.” – Ingrid Carlberg a Libri Magazinnak

 


 

Bizonytalanok abban is, pontosan hogyan gondolta a nagybácsi az átutalásokat. Sokkal egyértelműbb volt a díjak leírásában: alapítandó egy fizikából, egy kémiából, egy fiziológiából, illetve orvostudományból, egy irodalomból és egy annak számára, aki „a legtöbbet vagy a legjobban működött közre a népek testvériségéért, a meglévő hadseregek megszüntetéséért vagy csökkentéséért, valamint békekongresszusok megrendezéséért és terjesztéséért”. 

Egy díj tehát a békéért, azaz a világbékéért. A kortársak számára azonban a háború hamarosan tény. 

 


 

„Hatalmas felzúdulást keltett ez a svéd konzervatív körökben, Nobelt hazaárulónak nevezték. De nemcsak ezért, hanem mert a díjakat nemzetközivé tette, a felháborodást tetézte, hogy nem csak svédek részesülhetnek a pénzesőből. A konzervatívok ezt hatalmas arculcsapásként élték meg.” – Ingrid Carlbert a Magyar Narancsnak.  

 


 

A pénzért folyó, négy évig tartó huzavonába később maga Oszkár király is beleszól, és epés megjegyzéseket tesz Alfred Nobel végrendeletére, mondván, az öreg hagyta magát megtéveszteni a „békéről képzelgők, különösen a fehérnépek” által. A sajtó a hazaszeretet hiányáról harsogott, a jövendő miniszterelnök, Hjalmar Branting az adományt egyenesen „nagyszabású baklövésnek” nevezte. 

A tizennégy, bizonyosan gondterhelt unokaöcs és unokahúg hosszú és sebeket ejtő időszak elé néz. Mi fog történni a család oroszországi olajvállalatával a legnagyobb részvénytulajdonos nélkül? Mi fog történni a Nobel unokatestvérekkel és családjaikkal? 

A következő héten már csak tizenhárman vannak. Hjalmar legfiatalabb húga, a huszonhárom éves Thyra csak pár hónappal korábban veszítette el édesapját, Robertet. Thyra a családi birtokon, a Norrköping melletti Getån tartózkodik. Hétfő reggel rosszullétre panaszkodik. A karácsonyi édességek sütése közben holtan esik a padlóra.  

Az újságokban az áll, valószínűleg szívroham vitte el. 

 


 

„A díjjal járó pénz abban az időben is döbbenetesen soknak számított. Egy egyetemi professzor húsz évnyi fizetését tette ki. Akkoriban a francia akadémia volt a világ leghíresebb tudományos testülete, több díj is az ő nevükhöz fűződik, csakhogy az összes díjukkal járó pénzjutalom együttesen sem érte el egyetlen Nobel-díj összegét.” – Ingrid Carlberg a Libri Magazinnak

 


 

Egyszerű gyászszertartást tartanak az igézően szép kilátással a Földközitengerre néző, hatalmas sanremói villában. A jelen lévő családtagok és a városka kiválóságai a kíváncsiak sorfala között követik Alfred Nobel földi maradványát a vasútállomásra. A felvonulást a városi zenekar tagjai vezetik. Chopin gyászindulóját játsszák, amikor a tölgyfa koporsót és a hegyekben álló gyászszalagos virágkoszorúkat átemelik a halottaskocsiról a vonatra. Olasz, spanyol, skót, svéd, valamint francia zászlók lengenek – a dinamitcég leányvállalatait jelképezik. 

A holttestet Svédországba szállítják. A határokon való áthaladáshoz szükséges papírok együtt vannak. A kocsit megtöltő virágtengerben láthatók a rokonság érzékeny búcsúüzenetei, a közeli barátok utolsó üdvözletei, és egy szépséges virágkompozíció Andrée mérnök szavaival: „Köszönjük, és isten áldjon! A sarki expedíció tagjai.” 

Öt napig utazik a koporsó Európán keresztül, ezalatt egyfolytában özönlenek az emlékezés szavai az újságokhoz. Valaki az elhunyt munkabírását említi, és hogy mennyire nem szerette a hivalkodást, egy másik a szerény öltözködését, a pénzt koldulókkal szemben mutatott türelmét. A párizsi svéd–norvég klub azt írja, szavai néha kemények voltak, főként, ha megjátszást érzékelt, de még amögött is az emberek iránti igaz szeretet lappangott. Ahogy az egyik, általa támogatott fiatal feltaláló később kifejezte: „Mélységes bánattal gondolok arra, hogy mennyit akart adni, és milyen keveset kapott vissza.” 

 


 

„Bár egyesek minden díjat kritizálnak, de összességében azt hiszem, hogy a Nobel díjakról döntő bizottságoknak immár 120 éve sikerül megőrizniük a díj értékét. Ha megnézzük a Nobel-díjasok listáját, akkor az az érzése támad az embernek, hogy valóban a legjobbak legjobbjait választották ki” – Ingrid Carlberg a Libri Magazinnak 


 

Egyik brit munkatársa utólag nyolcoldalas írásban elmélkedett eltávozott barátjáról. Az intenzitást hangsúlyozta, a váratlan és spirituális beszélgetéseket emelte ki, és azt, hogy Nobel a legkiszámíthatatlanabb témák között volt képes ugrálni, néha még nyelvet is váltani. Eredeti személyiségnek találta, idegesnek, időnként túlságosan feszültnek, egyszersmind kivételesen érzékenynek. Ugyanakkor „tehetséggel és határtalan energiával, valamint páratlan kitartással volt megáldva; nem félte a veszélyt, és soha nem adta fel. [...] Impulzív hangulat, törékeny szégyenlősséggel kombinálva – ezek voltak személyiségének legjellemzőbb jegyei. [...] A súlyos szemöldökök által beárnyékolt apró, világos szemek kifejezőek voltak, és rendkívüli intelligenciáról árulkodtak.” 

Véleménye szerint alapvetően Alfred apja, Immanuel mutatta fiának az utat. 

 


 

„Élete harmadát különböző nemzetek bíróságán töltötte, részint azért, hogy bebizonyítsa szabadalmi jogát, részben azért, mert a füstmentes lőpor, majd később a nitroglicerinből gyártott robbanóanyagok nem megfelelő tárolása miatt számtalan baleset következett be a nyugati világban.” – Olvassbele.com 

 


 

Ezekben a napokban több újságíró foglalkozik azzal a rendkívül érdekes életúttal, amit a család járt be Immanuel Nobellel, „korának legkiemelkedőbb mérnöki géniuszával”, aki ellenszélben harcolt a század eleji Stockholmban. Arról is szólnak, hogy Alfrednek és testvéreinek sikerült kiteljesíteniük azt a tehetséget, amelyet az apjuk hordozott magában, de aminek megvalósulását sohasem érte meg. 

1896. december 22-ének reggelén begördült a vonat a téli fehérbe öltözött svéd fővárosba. A mozdony fékez a nyeregtetővel fedett központi pályaudvaron, a teherkocsik alja valósággal meghajlik a karácsonyi ajándékcsomagok alatt. Amióta megnyitották az államvasutakat, soha ennyi ki- és bemenő karácsonyi csomagot nem láttak. 

Csilingelnek a csengők, prüszkölnek a lovak. Alfred Nobel ismét hazatért. 

Kiemelt kép: Sin Olivér / Svédország Nagykövetsége⁠

Tartalomhoz tartozó címkék: Beleolvasó

Ezeket is ajánljuk:

Szerző:Ingrid Carlberg

Nobel – A rejtélyes Alfred világa és díjai

Borító ár
Online ár
6.354 Ft
Szerző:Berényi Anna

Petőfi – Petőfi Sándor regényes életrajza

Borító ár
Online ár
5.096 Ft
Szerző:Berényi Anna

Horthy kiugrása – Az 1944-es kiugrási kísérlet regényes története

Borító ár
Online ár
6.439 Ft
Akciós ár
5.303 Ft
Az elmúlt 30 nap legalacsonyabb ára: 4.599 Ft