A kamaszok érzelmei a legnagyobb mélységekig is elérhetnek, az is előfordulhat, hogy több dolgot érzünk egyszerre. Ilyenkor egészen lehetetlen eligazodni még saját magunkon is. Erről pedig sok felnőtt, vagy akár saját kortársunk is hajlamos megfeledkezni, pedig lehet, hogy két héttel ezelőtt ugyanúgy küzdöttek ők is mások megértéséért. Ennek a küzdelemnek jelentős részét a magány tölti ki. Furfangos érzés ez, hiszen ebben a felgyorsult világban, a rengeteg pillanat és történés közepette, elég egy mosoly, hogy elrejtsd, viszont ugyanennyire fájhat, ha a külvilág egyáltalán nem próbál a színfalak mögé látni.

A cikk írója Tóth Maja könyves tartalomgyártó, aki iskolai esszéje témájának választotta Linn Skåber A szívem egy bezárt bódé című könyvét.

A skandináv irodalom messze híres arról, hogy az ilyen bonyolult, komplex, illetve összetett érzelmeket is képes kibogozni, majd nemes egyszerűséggel szavakba önteni, anélkül, hogy a téma bármit is veszítene értékéből, egyes esetekben komolyságából. Pontosan emiatt választottam az esszém szövegét A szívem egy bezárt bódé című kötetből, amelyben északi kamaszmonológokban lehet elveszni olvasás közben, miközben magunkra is ismerhetünk a folyamatokban, vagy esetleg mi válhatunk a külvilág azon részeivé, amelyek nem nyugszanak bele egy ártatlan mosolyba.

A választott monológ címe már egyből sokat elárul: Elegem van. Cipelni a kamaszkorral járó dolgok, illetve érzelmek „dobozait” nehéz feladat, főleg, ha végig egyedül érezzük magunkat út közben. Ez a kifejezés erre is utalhat, másfelől a rengeteg visszautasított próbálkozásra, illetve a mérhetetlen befektetett energiára, ami talán soha nem térül meg.

A szöveget végig E/1-ben olvassuk, ezzel közelebb hozva az olvasókat a témához, a közvetlen hangvétel miatt pedig szinte rögtön magunkra vesszük sorait.

Az első pár mondatban az író felajánlja nekünk kamaszkorát, amit nem hajlandó már tovább cipelni a sok kudarcba fulladt próbálkozás után (így utal vissza a címre is), mintha a temérdek belefektetett energia után sem jelentene sokat, az egész mindössze egy-két jelentéktelen doboz, ami (akár a sok meg nem élt pillanat miatt) a kocsinkba is belefér állítása szerint. Közülük, a legnehezebbiken az áll, hogy „Remények”, viszont a benne lévő dolgok nagy része, a kamasz szerint már összetört. Ebből kiindulva azt is felajánlja, hogy ha nincs semmi dolgunk, ha elég türelmesek vagyunk és kíváncsiak, akkor megpróbálhatjuk őket összeragasztani, de persze már soha nem lesznek olyanok, mint régen.

Forrás: WMN

A saját reményeinkről való lemondás egy nagyon mély pillanat bárki számára, azzal pedig, hogy az író felajánlja őket, ráadásul ironikusan hozzáteszi, hogy, ha „van egy szabad esténk”, akkor megpróbálkozhatunk az összeillesztésükkel, egy komoly elkeseredettséget fogalmaz meg. Utána ki is fejti, hogy valószínűleg mik tárulnának a szemünk elé. Ami pedig a legkomorabb része lehet számunkra, hogy mind egy szálig, ezek a kis puzzle darabok teljesen hétköznapi dolgok elemei, és akármilyen egyszerűnek tűnnek, soha nem valósultak meg. Helyette napokkal, hónapokkal, évekkel később, egy borzasztóan nehéz dobozba kerültek a szilánkjaik. Ráadásul, mivel fel van címkézve, a szemünk előtt azok a tipikus dobozok villanhatnak be, amiket költözéskor szokás alkalmazni, ezzel megfogalmazva a kamasz búcsúzását ettől a tehertől.

Közben az író vágyik arra, hogy történjen vele valami, akkor is, ha csak egy rövid sétáról van szó, mégis, amilyen gyorsan felbukkan ez a gondolat, olyan gyorsan válik reménytelenné számára, mert végleg elfáradt.

Minden mozdulatlan, senki nem keresi a hogylétéről, mintha teljesen egyedül süppedne ebben a nyomasztó masszában, amiből már nincs energiája kimászni. Ezt az egész helyzetet pedig a kamaszkorhoz köti. Talán észre sem veszi, de a súlyos „Remény dobozban” megjelenik egy újabb, még sértetlen kép: talán ha felnő, akkor már nem terheli majd ez az egész. Társaságban lesz, beszélget majd, és megértik őt. Ezért is ajánlja fel a kamaszkorát nekünk, azt remélve, hogy így talán hamarabb eljön a változás, a felnőttkor.

Forrás: WMN

Rengeteg kamasz birkózik meg az ehhez hasonló gondolatokkal, érzésekkel, akár a végső lemondással is, amit a monológ szerzője szintúgy átél. Teljesen hétköznapi dolgokra vágynak, mégis mindig apró szilánkok lesznek belőlük. Nem találnak biztos pontot a kortársaikban sem, akárhány ember lehet körülöttük.

Az esszém során csupán a bevezetésben hangzott el, egyszer, a „magány” szó, mégis minden szót, mondatot és kifejezést átitatott, mintha véletlenül ráborítottam volna egy üveg tintát a lapomra. Több embert és kamaszt érint, mint gondolnánk, és egyes esetekben, teljesen, sosem múlik el. Az életünk minden pillanatát, ha csak egy picit is, feketével pettyezi be.

Szívügyem az olvasás népszerűsítése, ezen belül pedig leginkább az olvasóvá nevelés támogatása. 10 éves korom óta írok könyvajánlókat Facebook és Instagram oldalaimra. 2022-ben személyes könyvklubot is indítottam, ahol színészekkel, írókkal, illusztrátorokkal, a könyves szakma szereplőivel beszélgettem az olvasás fontosságáról, a történetek gyógyító erejéről. 2023-ban, a könyvklubom részeként a könyvkiadás folyamatát mutattam be a beszélgetésekre látogató gyerekeknek és szüleiknek: kezdve azzal, hogyan kezd el dolgozni egy kézirattal egy kiadó, mit csinál a szerkesztő, a fordító, az illusztrátor? Mi történik a nyomdában, és végül hogyan kerülnek a könyvek a boltok polcaira? 2024-ben indítottam az Olvas a színház! programot a 6Szín és a Móra Kiadó támogatásával: karitatív beszélgetéseket szerveztem és vezettem színészekkel, színésznőkkel. A beszélgetések célja az volt, hogy közelebb hozzuk a gyerekekhez az olvasást és a színházat, felhívjuk a szülők figyelmét a történetek gyógyító, támogató erejére.

2025-től az Ünnepi Könyvhét Könyvheti találkozások és a Nemzetközi Könyvfesztivál Behind the books rovataiban készítettem mini-interjúkat a rendezvényen megjelenő írókkal, illusztrátorokkal a rendezvény hivatalos social media felületeire, emellett a Libri Olvasás éve nagykövete voltam.

Saját szervezésű rendezvényeim mellett, rendszeresen vezetek könyvbemutató - olvasást népszerűsítő beszélgetéseket.

Többet szeretnék róla tudni

A szerző további cikkei

Miért ennyire magával ragadó egy sánta kacsa és egy vak tyúk?

Mindig is közel álltak hozzám azok a mesék, melyekben az állati főszereplőket emberi tulajdonságokkal ruháznak fel, majd ezáltal egy kis betekintést nyerhetünk az ő szemszögükbe is a világunkkal kapcsolatban. A Sánta kacsa, vak tyúk sorozat rögtön belopta magát a szívembe két főszereplőjével, akik szöges ellentétei egymásnak, így a szócsaták folyamatosak, mégis, egymás támogatása nélkül sosem érnének célba.

Elolvasom