Mit jelent egyszerre írónak és szülőnek lenni? Mi marad a szerelemből, ha a Gmail-naptár szabja a kreatív időt? Az Ezt senki nem mondta! podcast harmadik évadának új epizódjában Ott Anna Czakó Zsófiával és Gerlóczy Mártonnal beszélgetett arról, hogyan fér meg egymás mellett két író, egy három és fél éves kisfiú, és néhány ezer oldal kézirat.

A cikk 2025. október 9-én jelent meg a Könyves Magazinon. 

Levelekből szerelem 

Kettejük története levelezéssel kezdődött: mielőtt találkoztak volna, hetekig írtak egymásnak. „Volt egy hosszas levelezésünk, és közben romantikus kötődés született. Én már akkor éreztem, hogy szeretném, ha benne lenne az életemben” – emlékszik vissza Czakó Zsófia a megismerkedésükre. „Nekem idő kellett, hogy ezt elhiggyem. Más életvitelből jöttem, és előbb meg kellett ismernem őt” – teszi hozzá Gerlóczy Márton, aki kicsit másképp élte meg a kezdeti időszakot, de a különbözőségeik végül nem távolították, hanem közelebb vitték őket egymáshoz. Így lett a levelekből kapcsolat, a kapcsolatból közös élet és család.

„Ősanya-állapot” és a felelősség súlya

Amikor az ember szülővé válik, öntudatlanul is a saját gyerekkorából merít. Czakó Zsófiánál sem volt ez másképp. Gyerekkorától az a kép élt benne, hogy egy anya mindent kézben tart. „Tiniként jó kislány voltam, a fejemben egy idealizált jövőképpel: férj, családi ház, kutya, gyerekek.” A valóság azonban árnyaltabb lett: „A szülés után ősanya-állapotba kerültem: éjszakánként a baba sírására riadtam, és újra meg újra ugyanaz a kép hasított belém – olyan pici volt abban a nagy ágyban… Ha én nem segítek, senki.” A felismerés végül egyetlen mondattá sűrűsödött benne: „Felelősség van, méghozzá félelmetes”.

„Tudtam, hogy most már lehet gyerekem”

És mi volt a másik oldalon? Gerlóczy Márton családi hátteréréről sokat tudunk, ezt írta meg a Fikcióban, amiből kiderült, hogy sokáig a hiányból próbálta megformálni az apaképet. Úgy gondolta: „Az ember pitty-patty potyogtat gyerekeket ide-oda” – ezt látta maga körül, ezt tartotta természetesnek. Aztán, amikor megtudta, ki a valódi apja, valami a helyére kattant. „Másnap éreztem, hogy nekem most már lehet gyerekem: hazataláltam.”

A felismerés nemcsak lelki, hanem gyakorlati fordulatot is hozott. „A fiunk születése előtt visszaváltoztattam az összes iratomat. A házasságkötő teremben kérdezték a születendő gyerek nevét, de akkor én még Gerlóczy voltam. Kérdeztük, hogy olyat lehet, hogy lehet-e a gyerek Váczi? Hát az nem!”

Bölcsi nélkül nincs irodalom

Amikor két alkotó együtt él és együtt nevel gyereket, az idő a legnagyobb luxus – és a legfontosabb erőforrás. Az első évben Gerlóczy Márton töltött több időt a gyerekkel, miközben Czakó Zsófia dolgozott, de a heti néhány órás bébiszitter-idő sem biztosított igazi csendet, csak töredezett koncentrációt az írónak. „A fordulatot a mezőkövesdi bölcsőde hozta. Onnantól elindult a harmadik rész, helyreállt a rend. Bölcsi nélkül nincs irodalom” – meséli Gerlóczy Márton.

Mindkettőjüknek meg kellett tanulniuk engedni az időből, az egóból, a saját tempóból. „Az fájt, hogy Zsófi keresi a több pénzt. Az nem fájt, hogy én több időt vagyok a gyerekkel” – mondja Gerlóczy Márton. És hogyan viszonyult ehhez a szereposztáshoz Czakó Zsófia? „Amióta anya vagyok, bűntudatom van. A hétköznapok többnyire 50–50-ben mennek: Marci süt-főz, vásárol, én dolgozom.” Közben újraírták a klasszikus alkotói szokásokat is: „A ‘felvonulok a lépcsőn dolgozni’ helyett két alkotóhoz vagy két dolgozószoba kell, vagy rengeteg rugalmasság.”

Hol a határ a család és a szöveg között?

Meddig tart a magánélet, és hol kezdődik az, ami már másoké is lesz? Gerlóczy Márton szerint a családról írni nem mindig tudatos döntés. „Ha szerves része a történetnek, nem lehet kihagyni – még ha konfliktus is az ára” – mondja. Czakó Zsófia számára ez a kérdés folyamatosan újra felmerül. „Újra és újra felbukkan bennem: írhatok-e a gyerekről… fair-e ez vele szemben?”

Az alkotás és a magánélet határai náluk nem választhatók el élesen, de van egy szabály, ami segít rendet tartani. „Hetente egy óra Fikció” – meséli Czakó Zsófia. – „Ezt sosem tartjuk be maradéktalanul, de a keret védi a kapcsolatunkat.” A munkamegosztás aszimmetrikus, mégis kiegyensúlyozott:  „Én dolgozok Zsófi szövegén, de ő nem dolgozik az enyémen. Mégis ez a működő felállás.”

Mindketten hisznek benne, hogy az írás nemcsak munka, hanem feldolgozás is. Gerlóczy Márton a Fikció negyedik részén dolgozik, apja ’80-as évekbeli naplóit és leveleit olvassva, miközben Czakó Zsófia a Távoli rokonok megjelenésére készült, amelyben ismét családi viszonyok és női sorsok rajzolódnak ki.

Czakó Zsófiával nemrég videóinterjút készítettünk, a Scolar Kiadó csatornáira, a beszélgetés az Instagram- és Facebook-oldalunkon is megnézheted.

„Szeretnék egyszer olyan könyvet írni, amelyben már nincs család – vagy nagyon elemelve van jelen” – mondja Gerlóczy Márton. „De ha szerves része a történetnek, nem lehet kihagyni.”

A beszélgetés végére világossá válik: náluk a szöveg és a család nem megy egymás rovására, hanem egymást éltetik. Két alkotó, egy gyerek, egy Gmail-naptár, és hetente egy óra Fikció. Így működik a rendszer.

A podcastban szóba kerül még, hogy:

• Hogyan lett a házasságkötő teremből névváltás-történet?

• Miért „túl félős” szülő Gerlóczy Márton?

• Hogyan született Czakó Zsófia meséje, a Büdösborzos, és miért sorsdöntő hozzá az első visszajelzés?

• És hogyan vált a szabadság fogalma egzotikus utazások helyett közös ritmussá, naptárbejegyzésekké és családdá?

Kiemelt kép: Ott Anna / Instagram

Kapcsolódó cikk

„Egész életet élnek le anélkül, hogy valóban ismernék egymást” – rövid interjú Czakó Zsófiával

A Szívhang és a Margó-díjra jelölt Nagypénteken nem illik kertészkedni című kisregény után szeptemberben jelenik meg Czakó Zsófia legújabb könyve. A Távoli rokonokban az elfojtásokkal teli családi szálak állnak majd a középpontban. Rövid interjúnkban a történetről, annak személyes aspektusairól és az írói változásról kérdeztük a szerzőt.

Elolvasom