Kedves Látogatónk!
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon felhasználói élményének fokozása érdekében sütiket (cookie) alkalmazunk, személyes adatait pedig az Adatkezelési Tájékoztató szerint kezeljük.
A honlap további böngészésével Ön hozzájárul a sütik használatához és személyes adatainak az Adatkezelési Tájékoztató alapján történő kezeléséhez.

Elfogadom és bezárom
Termékek Menü

XXIV. Könyvfesztiválra megjelenő újdonságaink

XXIV. Könyvfesztiválra megjelenő újdonságaink

A Könyvfesztivált a könyvszakma egyik jeles eseményét, idén tavasszal 24. alkalommal rendezik meg. 

 

 

A kiadók rengeteg újdonság megjelenését időzítik erre az időpontra. Ebben a bejegyzésben szeretnénk egy kis ízelítőt adni a fesztiválra megjelenő könyveinkből és várható könyvbemutatóinkról.

Doppler hazatér -avagy a világ vége, ahogyan ismertük

Doppler, a lázadó norvég antihős végül hazatér, de az érkezés nem bizonyul felhőtlennek. Azt kell tapasztalnia, hogy a világnak – legalábbis ahogy eddig ismerte – mára vége. A visszailleszkedés is van akkora kihívás, mint az elmúlt évek kalandjai. Félszeg próbálkozásai során bepillantást nyerhetünk a oslói kertvárosok tunya jólétébe, megismerjük Doppler családját, feltűnik az alfahím szerepére pályázó, fölöttébb kanos vetélytársa, továbbá egy világvégeváró mozgalom feketeöves guruja. Viszontlátjuk Bongót, a háziasított jávorszarvast, sőt még a dán pornóipar bugyraiban is kiadósan megmerítkezünk, mire a háromkötetnyire duzzadt road movie végén eljutunk Doppler evangéliumáig, a szakrális pornográfiáig. 

Loe hamisítatlan skandináv humorral tálalt társadalomkritikája ezúttal is tűpontos, mégis kezdünk gyanakodni, hogy Dopplernek nem a világgal van rendezetlen ügye, sokkal inkább saját magával. Erlend Loe-val ismét mesélőkedve teljében, legjobb formájában találkozunk. A trilógia zárókötete önmagában is élvezetes olvasmány, Doppler-rajongóknak pedig egyenesen kötelező.

Könyvbemutató: 2017. április 22. szombat 15 óra


A Sátán a szívedre vadászik

Végrehajtható-e időutazás egy 1300-as Daciával? Mit tervez a Sátán a mit sem sejtő Ceaușescu elvtárssal? A Kárpátok Géniuszának levágott fülcimpája tényleg nyitja-e a Mélység Börtönének (értsd: Pokol) kapuját? Mi történik egy olyan zártosztályon, ahol a személyzet őrültebb, mint a beutaltak? Daniel Banulescu új regénye – a Csókolom a segged, Szeretett Vezérünk!-höz hasonlatosan – egyszerre szívszorító és vicces torzképét adja a román, valamint a kelet-európai félmúltnak. És az olvasó számára egyértelműen kiderül, hogy még az Ördögnél is létezik ellenszenvesebb figura…

Könyvbemutató: 2017. április 23. vasárnap 14 óra

 

 

Akik nem sírnak rendesen

Tisza Kata pszichoprózái (és versei) különös, kagylószerű szövegek. Egyszerre mélyen személyesek, ugyanakkor merítenek a kollektív tudattalanból: mindenki a saját sorsára ismerhet bennük. Olyan vékony mezsgyén járunk, a talajvesztés két iránya, a zuhanás és a repülés közt, hogy nem marad másunk, mint az életösztön egyensúlya. Az Akik nem sírnak rendesen egy érintetlen, sima vízfelszín áttetszőségével mutatja meg az emberi kapcsolatok mögött húzódó fullasztó valóságokat. És az elmúlást. És a halálfélelmet. És a gyászt. Legnemesebb érzelmeink álarca mögül ördögök közönyös arca bámul. Hiába fordítunk hátat, a szembesülés elkerülhetetlen. Egyszerre szívszorító és gyógyító könyv.

Könyvbemutató: 2017. április 22. szombat 17 óra

 

 

Az álomvadász

 

Az álmok világa csodálatos – vagy épp ijesztő? Száraz Miklós Györgyöt mindig is vonzotta a misztikum, műveiben gyakorta merítkezett a tudatalattiba, s izgatta az álmok által hordozott üzenet. Legfrissebb kisregényét pedig teljesen ennek szentelte. A több szálon és több idősíkon futó cselekményt végig áthatja egyfajta lebegő-ködös állapot, melyben nem lehet élesen látni a határt a valóság és a képzelet, pontosabban az álmok világa között. De van-e egyáltalán kulcs, amellyel kinyithatjuk az álmok birodalmának ajtaját, hogy megfejtsük az aggasztó titkot: mi dolgunk a földön?

Könyvbemutató: 2017. április 22. szombat 18 óra

 

 

 

Por

Az írói szótár formájú regény mára legendássá vált helyszíne: Porlód. Az a város, ahol a „por” és a folyó elleni küzdelem rányomja a bélyegét a mindennapokra, és vastagon belepi vagy épp magával ragadja a lelkeket. Együtt kell élni az „elemekkel”, sőt meg kell tanulni szeretni őket. Főhősének, Szeles Andrásnak, miként egész családjának sorsa eggyéforrt Porlóddal, szövevényes kapcsolatainak gyökerei itt markolják szívós erővel a talajt. Vágyak, mesék, mendemondák, pletykák és mítoszok sűrűn örvénylenek itt. Hihetetlen és hétköznapi, régi és közelmúltbeli történetek kovácsolják szerves egységbe a porlódiak életét: átvonul itt a történelem, minden kis szegletén otthagyja a nyomát, s lakóin is átsuhan. A kötet főhőse, Szeles András az ötvenes évek gyereke, a hatvanasok kamasza, a hetvenesek fiatalembere – így a magyar közelmúlt krónikása is. De Temesi Ferenc alkotása több a „porlódiság” lenyomatánál, több a nemzedéki, a család-, a szerelmes és az énregénynél: mindez együtt. Időben is hatalmas távot utazik be: majd 150 éven keresztül repíti az olvasót, 1833-tól 1973-ig.

Könyvbemutató: 2017. április 23. vasárnap 15 óra

 

Üresség

Turczi István és Borbély Szilárd szakmai barátsága már több mint másfél évtizede tartott, amikor Turczi megmutatta költőtársának az Üresség című versopusza első, elkészült részletét. A művet Borbély Szilárd Hosszú nap el című, drámai jambusokban írt, 1993-ban megjelent munkája ihlette. A folytatás ma már irodalomtörténet: Borbély 2014 februárjában tragikus körülmények között elhunyt. Az Ürességet végül Turczi két évvel barátja halála után tudta befejezni, az egész könyvet az ő emlékének ajánlva.

Könyvbemutató: 2017. április 23. vasárnap 16 óra

 

 

Életem – Hiszek a végtelenben

Obádovics J. Gyula természettudományi, műszaki doktor, a matematikatudományok kandidátusa. Tizenöt könyv és több mint ötven tudományos publikáció szerzője. Számos kiadást megért, Matematika című tankönyve – „az Obádovics” – mára fogalommá vált, nemzedékek nőttek fel rajta. Neki köszönhetjük a számítástechnika oktatásának megszervezését Magyarországon, és a matematika állításainak, elveinek érthető, sokak számára befogadható megfogalmazását. A szerző kilencvenedik életévét ünneplő önéletrajzi kötetből képet kapunk róla, hogyan lett a kíváncsi, eleven, éles eszű bajai fiúból tekintélyes, sokak életére komoly befolyást gyakorló professzor, aki soha nem szűnt meg kérdéseket föltenni a matematika világában. Meleg humora, költői vénája, irodalom- és zeneértése, a szó legigazibb értelmében vett ember- és életszeretete adják sokoldalú személyiségének egy-egy fazettáját.

 

Befutunk

 

Mihez kezdjen a madarász, ha az a ritka madár, amelynek tanulmányozására feltette az egész életét, egyszer csak fogja magát, és kipusztul? És mihez kezdjen a madarászné életközépi válságban szenvedő, depressziós férjével? Kucsma Pál és felesége külön utakon keresnek vigaszt: Pál a fejébe veszi, hogy megtanul repülni, Ica pedig, hogy szépségkirálynőt farag kislányukból, Hédiből. Hogy maga Hédi mit gondol az egészről, arról nincs adat, ám a jelek szerint nem is igazán érdekel senkit. Maros András legújabb regénye fergeteges komédia és édes-bús szatíra, amiben – legalább egy-egy villanásra – minden olvasó magára ismerhet.

 

 

A Scolar L!ve sorozat a fiatal magyar irodalom új fóruma. Láthatóvá – és olvashatóvá – tesszük a tehetséget.

Hátam mögött dél

 

„Ami a gyermekkorból megmaradt, elfér egy gyűszűben”, és ebből a gyűszűből felkel aztán a Nap, hogy később nyugovóra térjen a felnőttkor világában. Hiszen ahogy a döntéseinknek, úgy a kényszerű élethelyzeteknek is megvan a maga iránya, legalábbis ez az, ami Ferencz Mónika első kötete alapján egy egyszerű iránytű négy sarkával is leképezhető. A kötet főtengelyén dél jelenti a magas hőfokon égő, impulzív időszakot, észak pedig a lassú megnyugvást, amit a skandináv erdők és gleccserek árasztanak magukból. 
„A gyermekkor legnagyobb hazugsága szerint bármerre fordulsz északnak tartasz”, és ha ez valóban így van, akkor előbb utóbb mögéd kerülnek a nehéz időszakok.

 

 

Kis üdítő, kis krumpli

 

Tinik hamburgere után takarítani nyugdíjas korban. Láthatatlan depressziótól és szorongástól szenvedni. Egy "barát" váratlan támadása után vacogni a hideg földben, várva a segítséget, ami lehet sosem jön el.  Egy rohadó párkapcsolat két oldalát nézni. Táblával ajánlgatni az ötszáz forintos gyrost.
...gyilkolni azért, hogy megbosszuljuk szerettünket.
Átlagos emberek fiktív történetei kicsit sem átlagos, ám lehetséges befejezésekkel. Bármiféle egyezés a valósággal csak a véletlen műve lehet.

 

 

 

Tom Hanks a vizek felett

 

A Tom Hanks a vizek felett folytatja a korábbi két Haklik-novelláskötet stílusát – mégis másképpen. Bizarr, szinte szürreális vagy épp realista történetei mintha ég és föld között lebegnének. Ám ez a lebegés nem statikus – viharos sebességgel suhanunk ide-oda, emelő termikekbe keveredünk, máskor meg zuhanunk a talaj felé… Néhol le-leszáll Haklik hőlégballonja, hogy alaposan elmélázhassunk egy-egy sors fölött és bekukkantsunk mások lélekablakán, vagy villámsebesen felemelkedik, hogy madártávlatból szemlélhessük a világot. S a helyszínek között is repülünk: hol egy amerikai kisváros fölött találjuk magunkat, hol Erdély bérceinek magasában, hol a Cseh-Felföld egén.

 

 

Annamari

 

 

Berényi Anna közgazdász, Budapesten él férjével és két kamasz fiával. Rendhagyó fejlődésregénye olyan, akár egy jó beszélgetés: leülünk Annamari mellé, és csak órák múlva vesszük észre, hogy ott ragadtunk. És közben elmeséltük életünk nevezetesebb történeteit, a létezés kisebb-nagyobb kérdéseit boncolgattuk, és beavattuk egymást néhány titkunkba is, amelyeket jólesett végre megosztani valakivel.

 

 

 

 

Gyerek- és ifjúsági irodalom

Barni, a szuperhős

Nappal Arnold, azaz Arni egyszerűen csak Arni. De ha lemegy a nap, átváltozik Barnivá, a szuperhőssé, aki nem fél senkitől és semmitől. Éjjelente felveszi a Barni-jelmezt, kezébe szorítja nagyapa zsebóráját, és ecsetjével meg egy vödör barna festékkel hőstetteket hajt végre. Például lefesti a fakunyhóját leromboló nagyfiúk biciklijét. Közben össze-összetalálkozik nemrég elhunyt nagypapájával, aki magányosan üldögél egy kövön, és tanácsokkal látja el a sok problémával küzdő kisfiút. És mindeközben Arni (vagy Barni?) nagyszerű barátokra is szert tesz. 

A mély együttérzéssel megírt norvég gyerekregény merész témákhoz nyúl, például a gyászhoz vagy a gyerekkori traumák sorához (rivalizálás, beilleszkedési nehézségek, zsarnokoskodás és erőszak, megfélemlítés, fenyegetés és fenyegetettség…), s mégis kedves, humoros és szórakoztató könyv marad. A gyász és a barátság témáját nem didaktikusan (!) feldolgozó, a fantasztikumot és a realitást kellőképpen elegyítő gyermek- és ifjúsági művek egyik legkiemelkedőbb kortárs darabja. 

A könyv nagyon jó kritikákat kapott már 2013-as norvég megjelenésekor is. Számos kisebb-nagyobb irodalmi díj után 2014-ben elnyerte az Északi Tanács Gyermek- és Ifjúsági Irodalmi Díját, azaz a „kis Nobel-díjat”.

 

Maresi

Menos szigete nők és lányok menedéke, ahová férfiak be sem tehetik a lábukat. Nem csoda hát, hogy sokan idemenekülnek a kinti világban rájuk leselkedő elnyomás és zaklatás elől. Így került ide Maresi is, az egyik tizenhárom éves kislány, aki most boldogan éli a Bíborklastrom novíciáinak mindennapjait, szabadidejében pedig, ha csak teheti, elvonul olvasni a Tudás Házának hatalmas könyvtárába. Egy hányatott sorsú kislány, Jai felbukkanása töri meg a hétköznapok derűs nyugalmát. Jai otthonról menekült el, miután végig kellett néznie, ahogyan apja brutálisan meggyilkolja szeretett nővérét. A borzalmak hamarosan követik Jait a szigetre is, így hát Maresi nem maradhat tovább a könyvei közé bújva, meg kell tanulnia dönteni, cselekedni. A regény – a Bíborklastrom trilógia első kötete – 2014-ben megnyerte a Finlandia Junior Díjat, és tizenöt nyelvre fordították le. 

 

A griffek visszatérése - Gryphony 3.

Eltelt némi idő az utolsó sárkánykaland óta, Melody rémálmaiban azonban újra és újra átéli a történteket. Most látszólag nyugodt mederben folyik az élete: a nagymamája által vezetett Kőház Panzió felvirágzott, riválisa, Ashley McLusky sem áskálódik már annyit, viszont az új fiú, a francia Colin egyre feltűnőbben legyeskedik Melody körül, amivel kivívja a lány régi barátja, Roddy nemtetszését. Hőseinknek fogalmuk sincs arról, hogy közben a Sárkányok Rendjének föld alatti főhadiszállásán egy új griff nevelkedik. A fiókát a Rend a saját céljaira akarja felhasználni. Agravainnek, a griffnek nincs más választása: el kell hagynia biztonságot nyújtó rejtekhelyét, hogy barátjával, Melodyval, megmentse fajtársát. A Rend erődítményét azonban mind ez idáig senkinek sem sikerült bevennie...

 

 

A 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválos teljes programunk már megtekinthető a facebook oldalunkon.

Kattints a képre és automatikusan megnyílik!

Tartalomhoz tartozó címkék: Blog