Kedves Látogatónk! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon felhasználói élményének fokozása érdekében sütiket (cookie) alkalmazunk, személyes adatait pedig az Adatkezelési Tájékoztató szerint kezeljük. A honlap további böngészésével Ön hozzájárul a sütik használatához és személyes adatainak az Adatkezelési Tájékoztató alapján történő kezeléséhez.

Termékek Menü

Varázslóiskola nappali és éjszakai mágusoknak

A gyerekek szeretnek fantáziálni és olyannyira bele tudják élni magukat egy-egy helyzetbe vagy szerepbe, amit felnőttként nehezen tudunk elképzelni. Ha a kicsi épp kutyus, akkor mászik, ugat, lefetyel; ha terepjáró autónak képzeli magát, akkor ugrat, berreg, fékez; ha pedig varázserőt érez magában, akkor elhiszi pár pillanatig, hogy az önműködő ajtót ő nyitotta ki, és a közlekedési lámpák is azért váltanak pirosról zöldre, mert elmondta a megfelelő varázsigét. Mindez a képzelet erejének, a kreatív elme alkotásának köszönhető – a gyerekeknek szóló történetek pedig pont ezeket erősítik fel.

Épp ezért különlegesek a gyerekkönyvek, mert olvasóik új világokba lépnek be velük, és azt érzik, ténylegesen ott vannak a szereplőkkel együtt. Gina Mayer, a Lósuttogó Akadémia írójának, a Varázslóiskola nappali és éjszakai mágusoknak című új sorozatának első két részében olyan világba vezeti be a kicsiket, ahol mindenki varázslónak érezheti magát. A történetek főszereplője egy ikerpár, akik a mágusok hétköznapjaiba csöppennek bele, ahogy bekerülnek bentlakásos sulijukba.

Az ikerpár tagjai nagyon különböznek: Nóra éjjeli bagoly, sötéthajú és világos bőrű, tesója, Luca pedig korán kelős, szőke, szeplős, nappal nyüzsgő. A suliba is habitusuknak megfelelően osztják be őket nappali és éjszakai osztályokba, a két kötet pedig először egyiküket, másodszor másikukat helyezi a középpontba.

A Varázslóiskola nappali és éjszakai mágusoknak első kötetében Nóra a főszereplő, és az éjszakai osztályba leshetünk be. Fantáziadús varázsló órák, kedves állatok, különleges lények, barátok és kevésbé kedves osztálytársak is szerepelnek a sztoriban. Különlegesség a könyvben, hogy az éjjel játszódó események lapjai feketék, a betűk pedig fehérek, így a könyv egy plusz izgalmat ad az olvasáskor. A második kötetben Luca nappali kalandjait követhetjük nyomon, ekkor mások a tantárgyak is, mint az éjjeli tagozaton.

A történetek érdekesek, van bennük bőven izgalom. Nem félelmetesek a gonoszabb karakterek sem, így lefekvés előtt is olvashatják a gyerekek. Ráadásul az illusztrációk igazán kedvesek, szépen megrajzolva láthatja viszont a kis olvasó a könyv szereplőit.


Gina Mayer varázslóiskolás sorozata különleges élményt nyújthat a gyerekeknek. Beindítja a fantáziát, és bár egy klasszul olvasó gyerek tudja, hogy nincs is varázslat, legbelül mégis elhiteti magával pár pillanatra, hogy elalvás előtt az ő varázsigéje kapcsolta le a szobában a lámpát.

További varázslatos és kedves meséket is találsz nálunk, nézd meg ezeket az ajánlókat is:

Ha pedig más éjszakai történetre vágynál, olvasd el ezt is: Így ismerjétek meg a gyerekekkel együtt az ég titkait!

Tartalomhoz tartozó címkék: Gyerekkönyv