Soros-előadások a Közép-európai Egyetemen

2.975 Ft 2.529 Ft
Kívánságlistára teszem
ISBN szám 9789632443676
ISBN 9789632443676
Szerző: Soros György

Leírás

2009 októberében Soros György a budapesti Közép-európai Egyetemen tartott előadássorozat keretében áttekintő ismertetést nyújtott a gazdaságról és politikáról vallott nézeteivel kapcsolatban. Soros jelentős sikereket könyvelhet el magának a pénzügyi élet területén, ugyanakkor a filozófia és az emberi jogok kapcsán is sokat köszönhetünk neki nemzetközi alapítványi hálózata, a Nyílt Társadalom Intézet révén. Jelen előadások egy élet gyakorlati és filozófiai megállapításainak betetőzését jelentik.

Az első és második előadásban Soros a reflexivitásról vallott nézeteit és azok pénzpiaci alkalmazását ismerteti, valamint betekintést nyújt a közelmúltban lezajlott pénzügyi válságba is. A harmadik és negyedik előadásban globális filantróp tevékenységének vezérelve, a nyílt társadalom fogalmát vizsgálja, majd a kapitalizmus és a nyílt társadalom közötti ellentmondásra összpontosít. A záró előadásban az előttünk álló útra irányítja a figyelmet, és alaposan kielemzi Kína egyre növekvő gazdasági és politikai szerepét. A Soros előadások a Közép-európai egyetemen című kötetben tehát Soros György világképének öt pontba sűrített, ugyanakkor igen olvasmányos összefoglalását találjuk.

Az egyes előadások:

I. Az emberi bizonytalansági tényező
II. Pénzpiacok
III. A nyílt társadalom
IV. Kapitalizmus kontra nyílt társadalom
V. A kiút

Soros György a Soros Fund Management elnöke és egyben a nyílt társadalmakat támogató globális alapítványhálózat létrehívója. Számos sikerkönyv szerzőjeként munkái közé tartozik: A 2008-as összeomlás és következményei, A globális kapitalizmus válsága, A nyílt társadalom, Az amerikai hatalmi lufi, A gyarlóság kora, Pénzügyi vihar Európában és az Egyesült államokban. Budapesten született, jelenleg New Yorkban él.

A szerző korábban megjelent kötetei a Scolar Kiadónál:

A globális kapitalizmus válsága (1999)
A nyílt társadalom (2001)
Az amerikai hatalmi lufi (2004)
A gyarlóság kora (2007)
A 2008-as hitelválság és következményei (2009)
A 2008-as összeomlás és következményei (2010)
Pénzügyi vihar Európában és az Egyesült államokban (2012)

Vélemények

Erről a termékről még nem érkezett vélemény.
Írja meg véleményét!