Miért szeretjük Marc-Uwe Kling történeteit?

A gyerekeket sokféleképpen lehet megtanítani dolgokra, és szerencsére sok gyönyörű gyerekkönyv segíti őket a világ megismerésében. Van azonban a kicsiknek szóló könyvek között egy kicsi csoport, ami kifejezetten a humorral tanít. Marc-Uwe Kling történetei ilyenek.

A német bestsellerszerző karaktereire igazán illik a mondás: ha nem lennének, ki kéne találni őket. Könyveiben találkozhatunk dacos unikornissal, taknyos hercegnővel, a Télapó szánkózást nem kedvelő fiával, ügyetlen nagypapával, kedvesen segítőkész unokákkal és csetlő-botló nagymamával is.

  

Kacagtató sztorijaiban a sok ügyetlenkedés pont kedves, a felnőttek számára sem gyermeteg, nem idegesítő, hanem éppen valódi, emberi. A gyerekek számára a remek poénok mellett pedig jó érzés, hogy a történetekben sokszor a felnőttek is hibáznak, és olyan is van, hogy a kicsik ügyesebbek valamiben a nagyoknál. Például a modern technikában, az internethasználatban vagy a vízforralásban akár.


Marc-Uwe Kling köteteiben persze a vicces szituációk és a szinte karikaturisztikus szereplők mellett van tanulság, új ismeret is a gyerekek számára. Hiszen szó esik nála önmegvalósításról és útkeresésről, felszínességről és annak leküzdéséről, hisztikről és szófogadásról, offline és online lét különbségeiről, összefogásról és támogatásról, a hibák lehetőségéről és azok elfogadásáról.
 


Mindig fontos az is, hogy egy-egy történet szereplői hogyan jelennek meg, hiszen a kicsik egyszerre találkoznak a képeskönyvekben a szöveggel és a rajzokkal. Marc-Uwe Kling köteteinek képi világa nem véletlenül egységes, mivel a szerző eddig megjelent, gyerekeknek szóló köteteit mind Astrid Henn illusztrálta, ez pedig könnyen felismerhető, mégis nagyon egyedi látványt adott könyveinek.

Beszédes rajzaival igazán imádnivalóvá teszi a történetek amúgy is szerethető szereplőit. Nem tolakodóan éles, hanem főként inkább pasztellszínekkel találkozhatunk illusztrációiban, amik frissítően hatnak a gyerekekre a neon-műanyag színek és játékok áradatában. Egy-egy oldalpárt pedig a rajtuk található szöveg elolvasása után is érdemes sokáig nézegetni, mivel a mesék fő történetszála mellett rengeteg háttérsztorit, elrejtett poént is felfedezhetünk.

Marc-Uwe Klingből pedig nem csoda, hogy dől a humor és alapeleme a kreativitás, mivel a könyvírás mellett dalszerzőként, stand up comedy-sként is dolgozik, és slam poetry-s eseményeken is találkozni vele. Berlinben tanult drámát és filozófiát, jelenleg is legtöbbször ebben a városban alkot és lép fel. A QualityLand című könyvéből sorozatot készít épp az egyik nagy streamingszolgáltató.

Marc-Uwe Kling gyerekkönyvei közül hamarosan újabbat mutathatunk be nektek magyarul, mi már nagyon várjuk!


Érdekelnek a gyerekkönyveink? Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasnod nálunk:

Tartalomhoz tartozó címkék: Gyerekkönyv

Ezeket is ajánljuk:

Szerző:Marc-Uwe Kling

Takonypóc hercegnő

Borító ár
Online ár
3.399 Ft
Akciós ár
1.799 Ft
Az elmúlt 30 nap legalacsonyabb ára: 3.399 Ft
Szerző:Marc-Uwe Kling

A nap, amikor a nagymama tönkretette az internetet

Borító ár
Online ár
3.399 Ft
Szerző:Marc-Uwe Kling

A nap, amikor a nagypapa tönkretette a vízforralót

Borító ár
Online ár
3.399 Ft
Szerző:Marc-Uwe Kling

Tavaszapó

Borító ár
Online ár
2.954 Ft
Akciós ár
1.299 Ft
Az elmúlt 30 nap legalacsonyabb ára: 2.954 Ft
Szerző:Marc-Uwe Kling

Az egyszarvú, aki mindenre azt mondja: NEM

Borító ár
Online ár
3.824 Ft
Akciós ár
2.999 Ft
Az elmúlt 30 nap legalacsonyabb ára: 3.824 Ft