Löw Immánuel

Löw Immánuel (Ábrahám Hajím) szegedi főrabbi, nemzetközi hírű orientalista, botanikus, művelődéstörténeti író. Löw Immánuel a híres prágai rabbi, Jehuda Löw ben Besalel leszármazottja volt. Apja Löw Lipót magyar tudós rabbi, a zsidóság egyenjogúsítási mozgalmának vezetője, aki kezdeményezte és erősen pártolta a magyar zsidóság asszimilációját és a nemzeti nyelv használatát az egyházi szertartásokon.

Gimnáziumi tanulmányait szülővárosában, Szegeden végezte a piaristáknál, egyetemi és teológiai képzésre Berlinben járt. A szegedi zsidó hitközség 1878-ban választotta főrabbijává.

A magyar, a német és a héber nyelv mellett tudott arámiul, arabul, szírül, törökül, perzsául, görögül, latinul, továbbá román és szláv nyelveken is. Már fiatalon tudományos és vallási tekintélynek számított. Sémi filológiai dolgozataival, hitszónoklataival és botanikai munkásságával nemzetközi elismerést szerzett. A magyar irodalom és történelem számos hírességéről, többek közt Kossuth Lajosról, Széchenyi Istvánról, Deák Ferencről, Arany Jánosról mondott emlékbeszédet. Magyarra fordította az Énekek énekét. Irányításával szervezték meg és katalogizálták a szegedi Somogyi Könyvtárat.

1920-ban Zadravecz István mellett szót emelt a Kun Béla vezette kommunista forradalom ellen. Ennek ellenére 1920–21-ben bebörtönözték. 1927-től tizenkét éven át a zsidóság felsőházi képviselője lett.

1944 júniusában a szegedi gettóba vitték, ahonnan Auschwitzba akarták deportálni. Ám Budapesten elengedték az akkor már súlyos beteg, 90 éves rabbit. Itt hunyt el július 19-én. Zadravecz István katolikus püspök személyesen járt közben szabadon bocsátása érdekében a belügyminiszternél.

Fő műve a többkötetes Die Flora der Juden (A zsidók növényvilága). Megírásához a Talmud és a Biblia ismeretén kívül alapos régészeti, botanikai és filológiai kutatómunkára volt szükség.