Móra Ferenc Kincskereső kisködmön című regénye mind a mai napig tartogat meglepetéseket. A Scolar Kiadó gondozásában megjelent kötet ugyanis olyan szöveget közöl, amely eddig nem volt olvasható – s mivel irodalomtörténészként közreműködtem a kiadásban, szólnék pár bekezdést arról, hogy a 108 éves szöveg miképpen újult meg idén.
A regény Móra életében kétszer jelent meg: először 1917 végén, majd 1928-ban. Ez utóbbi az úgynevezett ultima manus, azaz a szerzői kéz utolsó érintése, a Kincskereső esetében az utolsó kiadás, amit Móra még látott. Általánosságban mindig az ultima manus az a mérvadó szövegváltozat, amit a későbbi kiadásokban közölni kéne. De a szövegekre is igaz Murphy törvénye, miszerint ami elromolhat, az el is romlik, hiszen minden másolás magában rejti a hiba lehetőségét. Móra regényét pedig legalább százszor adták ki első megjelenése után – ennyi lehetősége volt romlani a szövegnek.
Mivel nem először foglalkoztam a Kincskereső textológiájával, tudtam, mire kell figyelni. A legtöbb új kiadás megelégszik a Magyar Elektronikus Könyvtárban található digitalizált változattal, ami „természetesen” hemzseg a hibáktól. Egykori szerkesztők/cenzorok tudatos változtatásai vagy figyelmetlen nyomdászok szándékolatlan szedési hibái miatt szavak, mondatok, olykor egész bekezdések hiányoznak ezekből a kiadásokból. Ráadásul a regényt 2005. január 1-je után bárki kiadhatja; Móra halála után 70 évvel lejárt annak szerzői joga, egyeztetni sem kell már a jogörökössel.
Tehát mondatról mondatra, sorról sorra össze kellett olvasni az ultima manust (azaz az 1928-as kiadást) és a most az olvasóknak szánt szöveget. Olyan szerencsém volt, hogy Móra saját példányából dolgozhattam; ezt a szegedi Somogyi-könyvtár őrzi, az író saját kezű bejegyzésével, mely mintegy végképp szentesíti a nyomtatott szöveget. (De persze a második kiadás maga is rontott pár helyen a korábbi szövegén, ezért kontrollként az első kiadást is használni kellett.) Visszaállítottam a Móra által használt régies és a tájnyelvi szóalakokat, javítottam a tudatos változtatásokat és az öröklődő – néha mulatságos – szöveghibákat, visszaillesztettem a kimaradt részeket, a helyesírást a maihoz igazítottam, de közben az összes többi nyelvi sajátosságot megtartottam. Ez eddig nagyjából rutinmunka.
Egy helyen azonban magát Mórát kellett pontosítani.
Báró cigány gyerekeinek számáról van szó. Móra előbb azt írja róluk, hogy „a hat kis Báró purdé ott csúszkált a jégen”, később, a regény vége felé viszont már ezt: „Báró cigánynak mind az öt rajkója odaszaladt”. Egy későbbi szerkesztő érzékelte a hibát, és az első említésnél a hatot ötre javította. Azt vehette alapul, hogy a Gá-bor-ka, gá-bor-ka fejezetben egyszerre öt pár kis csizma tűnik el a varga házának eresze alól, és erre a jelenetre emlékezett Móra is, amikor a második említésnél már csak öt gyerekről írt. De mindketten elfelejtették, hogy Báró már előző éjjel is szerzett egy pár csizmát; azaz összesen hatot vitt el.
Ez egy szerzői hiba, ún. tollhiba: nem súlyos vétség, egyszerű figyelmetlenség. De az ellentmondást fel kell oldani, és mivel az író már nem javíthatja ki, mindenképpen szerkesztői döntést kell hozni; egyik elődöm az ötre voksolt, én viszont úgy döntöttem, legyen inkább hat gyerek. És éppen az elmesélt csizmás rész miatt: a cigánynak hat (1 + 5) pár csizma kell ahhoz, hogy minden gyerekének jusson.
Így jött létre ez a korábban sosem volt szöveg – amely mégis a leghívebben tükrözi Móra Ferenc szándékait.
Világhírű kiadókkal és újságokkal egy palettán – Interjú Békés Rozival, Az Ezeregyéjszaka meséi című kötet illusztrátorával
New Yorkban kapott illusztrátori elismerést Békés Rozi. A Scolar Kiadó klasszikus mesekönyveinek illusztrátora Benedek Elek Az Ezeregyéjszaka meséi című kötete új kiadásának rajzaiért a Society of Illustrators szervezet Illustrators 67 éves kiállításán nyert ezüstérmet, ahol világhírű kiadókkal és újságokkal tudta felvenni a versenyt. Rozival a mesékkel kapcsolatos személyes és szakmai élményeiről, a díjról, valamint a hazai és a külföldi szakma különbségeiről beszélgettünk.
