Festett boldogság
Ma reggel a konyhában, reggeli közben nagyon komoly témáról beszélgettem egy tizenkét éves emberrel. Közben a témával kapcsolatban újságcikkeket kerestünk a telefonomon. Megtaláltam a cikket, a kezébe adtam. Elolvasta a főcímet, a bevezetőt, majd megkérdezte: hol a grafikon?
Ahhoz, hogy a fiatalokkal kommunikálni tudjunk, muszáj tudomásul vennünk, hogy náluk a kommunikáció már nem a verbalitás és a vizualitás határán billeg, hanem végérvényesen eldőlt a vizualitás javára. Persze lehet sopánkodni, mennyi mindent veszítünk, ha a szóra, a nyelvre már nem olyan nagy figyelem irányul, ám ezzel együtt számos olyan téma van, amelyről a kép nyelvén mégis könnyebb beszélni. Ilyen téma a boldogság.
Három könyvet szeretnék bemutatni, és ezúttal a könyvajánló cikkek szokásos hangsúlyát is szeretném megfordítani. A könyvek általában úgy készülnek, hogy előbb áll rendelkezésre a szöveg, és arra reflektál az illusztráció. Mégis játsszunk el a gondolattal, hogy a boldogságról, erről a pillanatnyi sziporkákból, ellentmondásokból, könnyből-nevetésből fűzött tüneményről, amelyről az ember óhatatlanul szóképekben beszél, most elsősorban az illusztrátorok mesélnek, és szinte aláfestésként jelenik meg a szöveg.
Érsek Obádovics Mercédesz: Mirabáj csodálatos világa, Szimonidesz Hajnalka illusztrációival
Kézbe simuló, ábrándos könyvecskét készítettek az alkotók. Szimonidesz Hajnalka festményei első ránézésre is gyönyörűek, de emellett sokrétűek. Mirabáj, a tündérlány piros ruhában jelenik meg a képeken, és tekintetét mindig a lényeges dolgok felé fordítja. Tündérek köszöntik a születésnapján, kezükben égő gyertyákkal jönnek felé, és Mirabájnak csak el kell fújni őket, és kívánni valamit – a kislány mégsem őket, hanem a patakban úszkáló halakat figyeli. A városban, a házak sűrűjében a nyulat és a kakast látja meg, az ő bölcs tanácsaikra figyel. A tóban a tükörképét látja, az éjszakában a holdat és a csillagokat. A magban az életet, a kalandban a felfedezés örömét, az ismeretlen királyfiban a barátot. A mese akkor mutatkozik meg teljes mélységében, ha a képek gazdagsága, a képek által elmesélt sokszínűség felől tekintünk rá.
A kislány cselekedeteit, a narrációt a képek tartalmazzák, a szöveg pedig mindazt a tudást, amelyet a nagy tanítók: az állatok, a természet, a szülő megosztanak Mirabájjal.
Érsek-Obádovics Mercédesz sokoldalú alkotó, akinek ez az első önálló mesekönyve. A szöveg bölcselkedő, a tanító szerepébe helyezkedik, emellett képes ihletadó forrássá válni az illusztrátor számára, és ketten együtt teremtik meg Mirabáj csodálatos világát.
Kobi Yamada: Lehet, Gabriella Barouch illusztrációival
A Mirabáj és a Lehet között az egyik kapocs Érsek-Obádovics Mercédesz, aki ennek a könyvnek a fordítója. A másik, hogy a szöveg itt is tanítói nézőpontra helyezkedik, és gondolatokat, bölcsességeket ad át. A szerző a mesemondás lehetőségét egy az egyben átadja a vizuális alkotónak, Gabriella Barouch pedig tobzódik ebben a szerepben. Kiindulópontja a gyerekek perspektívája, valahogy úgy, ahogy Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz című versében. A főszereplő gyerek számára a gombák megmászható erdő, a házak építőkockák, az álmok befőttesüvegekbe vannak zárva, a ceruzavonalak hol gúzsba kötnek, hol felemelnek.
Pontos meglátás az is, hogy a képeken a gyerek mindig készít valamit, vagy változtat a környezetén. Díszít, megvarr, átölel, kiszabadít. Csupa olyan esemény történik a lapokon, amelyről a szerző egyáltalán nem beszél. Érdemes felnőttként elvégezni azt a gyakorlatot, hogy először lapozzuk át a könyvet, és ne olvassuk el, csak merüljünk el a képekben, alkossuk meg a saját történetünket. Pont fordítva, mint ahogy megszoktuk, hiszen általában a szöveg alapján alkotunk belső képet. Most alkossunk a képek alapján belső szöveget! Ha ez megvan, akkor olvassuk el a szöveget, és hagyjuk, hogy reflektáljon a bennünk megszületett történetre. Ez azért is fontos vállalás, mert így talán egy kicsit közelebb kerülünk a vizuális generáció gondolkodásmódjához.
Davide Cali: A boldogságárus, Marco Somà illusztrációival
Talán ez az a könyv, amely a legkiforrottabban képviseli a vizuális gondolkodást. A kép és a szöveg viszonya a történetmondás és illusztráció klasszikus kapcsolatát képviseli, azzal a csavarral, hogy a kép mesél, a szöveg illusztrál.
Egy izgalmas, már-már steampunk, antropomorf madárország tárul fel a szemünk előtt, megismerjük a hétköznapjait, a használati tárgyait, járműveit, szokásait, a lakók közötti kapcsolatot. A szereplőket látjuk vendéget várni, levelet a postára vinni, fiókát sétáltatni (babakocsiban), olvasni, teregetni, örülni, magányosnak és betegnek lenni. Minden jelenetben elgondolkodhatunk a kérdésen, hogy vajon ennek a családnak, szereplőnek mit jelent a boldogság.
A lapokon aranyban, barnában tobzódó koraősz van, tompa zöldekkel, sárgákkal, rózsaszínekkel, és a kék könnyű árnyalataival. Nagyon nehéz betelni a könyvvel, és nehéz róla szavakkal mesélni. Azt hiszem, inkább lerajzolom.
szerző: Majoros Nóra
