Cat Winters: Fekete madarak árnyékában

„Hú. Kérem szépen, így kell arcon csapni az embert. És nem kell hozzá egy másik világot felépíteni, elég, ha szétnézünk a történelemben, és mellé teszünk egy kísérteties sztorit. Engem megvett. Szomorú, fájdalmas volt. Ajánlom!” (White)

„Bámulatos ez a könyv. Nagyon érdekel a spanyolnátha korszaka, de ez több ennél. Ez a könyv bemutatja Amerika életét az I. világháború alatt, a németellenességet, a nők munkába állását, az influenza elleni küzdelmet, az elveszített katonák iránt érzett fájdalmat, és a ragaszkodást, ami miatt feléled a spiritizmus.
A főszereplő makacs, okos, és kitartó, pont olyan tinédzser, aminek mindenki hiszi magát, amikor a felnőttek az ésszerűtlen hülyeségeik miatt nem értenek egyet velünk. Vagy éppen az ésszerűek miatt, de sosem hisznek nekünk eléggé, így az az érzésünk támad, hogy mindent nekünk kell megcsinálni.
Nagyon izgalmas ez a kötet, annyi mindenről beszél, persze semmiről nem eleget (nem lehet eleget beszélni arról, hogy milyen volt), de pont annyit, hogy ne érezzük túl soknak. Mary Shelley gondolataiban minden helyet kap, ahogy az ilyen időkben ez természetes is.
Ami még kiemelten tetszett, az az, hogy nem lett „olcsó” a szellem megjelenése. Őszinte félelem keveredett a vággyal minden egyes alkalommal, amikor Mary Shelley találkozott vele, így téve őt valóságossá, és nem gyerekmeseivé. Legalábbis számomra természetesnek hatott, nem éreztem azt, hogy jó, ez túlzás, szimplán csak megtörtént mindig, azt az érzetet hagyva maga után, hogy ez teljesen normális dolog.
A krimi része is nagyon izgalmas, mindig újabb és újabb teóriákat találtam ki, és volt, ami be is jött, de a végkifejletre nem jöttem rá a végéig, és ezért jár a nagy piros pont.
Nem tudom tovább ragozni, nekem ez a könyv a kedvencemmé vált, pedig olyan nagyon leértékelve vettem, hogy azt hittem, csak egy kis limonádé, de nem. Ez egy jól megírt, izgalmas, alapos kötet egy jég hátán is megélő lányról. Nagyon ajánlom!” (Momóka)

 „A Fekete madarak árnyéka nagyon különleges és különös könyv.
Teljesen a hatása alá kerültem, miközben olvastam. Szinte hipnotikus erővel hatott rám a különös, borzongató hangulat, ami a könyv lapjaiból áradt. Cat Winters fantasztikusan bánik a szavakkal, szinte belém ivódtak, megbabonáztak, ahogy haladtam előre a történetben.

Az egész könyvet valami baljóslatú, misztikus légkör lengi be. A háború szele, a pusztító betegség, ami szó szerint megtizedeli a városok lakosságát, az első szerelem mágikus forrósága, a spiritizmus mindent átszövő, mindenütt jelenlévő fuvallata – egészen elképesztő keveréket alkot, szinte mi olvasók is ott vagyunk a szeánszokon, érezzük a halál nyirkos leheletét és az egészség ígéretével kecsegetető hagyma átható szagát.
Ott vagyunk a szinte még gyerek korú katonákkal a fronton, halljuk, ahogy a holttestek felett köröznek a fekete madarak, együtt reszketünk az otthon maradottakkal, átérezzük a szellemfotósoknál sorba állók elkeseredett reménykedését, hogy még egyszer utoljára üzenetet kapjanak attól, akit elveszítettek. Amellett, hogy fantasztikus a hangulatteremtés meglehetősen pontos korrajzot is kapunk a könyvtől.

Mary Shelly nagyon vagány női karakter, okos, bátor, érzékeny mégis kemény és kitartó. A szerelmi szál erőteljesen jelen van annak ellenére, hogy Mary Shelly kedvesét csak levelek lapjairól, a lány emlékezetének szűrőjén keresztül látjuk. Titkok és hallgatás veszi körül őket és az éppen csak kibontakozó szerelmüket.
Izgalmas és fordulatos volt a nyomozás is, a miértek felfejtése. Végig izgultam a jelek és nyomok felkutatását, a szeánszokat, az útmutatásul szolgáló álmokat. Őszinte örömömre, volt amivel meg tudott lepni az írónő.
Bevallom sejtettem, mi lesz a történetben a csavar, de végig rettegtem tőle, hogy igazam lesz. Végig azt kívántam, bár máshogy alakulna a főhősök sorsa…

Könnyed, misztikus történetre vágytam, de sokkal többet kaptam ettől a könyvtől.
Cat Winters levett a lábamról a történetével, a karaktereivel, a túlvilági légkörrel: remélem lesz még alkalmam olvasni tőle.” (Orsi)

 „Ez a könyv ébresztett rá arra, hogy a kedvenc műfajom az ilyen történelmi regények. Mert ezek nem csak végtelen szórakozást, izgalmat, esetleg romantikát és minden más jót nyújtanak, ami csak egy könyvbe kell, hanem tudást is adnak. Tudást arról a korról, témáról, helyzetről, amiről szólnak. És nincs is jobb dolog annál mint egy felejthetetlen történetbe ágyazva tanulni.
Rengetegszer megborzongtam a regény olvasása során, és bevallom, nem egyszer a hátam mögé is pillantgattam, hogy nincs-e ott Stephen szelleme. Mary Shelley egy igazi, belevalós lány, aki mindent elkövet, hogy megmentse kedvese lelkét. A rengeteg szörnyűség után jól esett a happy end, és teljesen kerek lett a történet.
Megrendítő volt ugyanarról olvasni, mint az Útvesztő-sorozatban, a mindenkit ledöntő járványról. Ám ami ott bizarrnak számított, az a könyvben megelevenedett, hisz az egész regény maga volt a valóság.” (Lillanna)

„Olyan rémisztő világban élünk, amely még a holtakat is megijeszti.
Csodálatos mű. A történet az első világháború korszakába röpíti az olvasót, a spanyolnátha, a veszteség és ebből kifolyólag a rengeteg halál sújtotta Amerikájába.
Beérhetnénk ennyivel, hiszen ez önmagában elég érdekes, és érzelmileg mély téma, de az írónő beleszövi a misztikumot is a törnétbe. (ami egyébként ekkor tájt népszerűsödött el.)
Ez egy történet egy fiatal lányról, aki akaratlanul is belekeveredik a borzalmakba, és mégis szembenéz velük, ha kell mindet megtesz az igazságért. Mary Shelley (nagyon eredeti és tetszetős név :D) ezzel a ritka makacssággal, és információéhséggel vívta ki magának, hogy a szívembe zárjam.
A fájdalom teli múltban elterjedtej bizonyos szellemfotósak avagy spritiszták és még miegymás. Nagyon passzolt az eseményekhez, és így utólag belegondolva csalódtam volna, ha kihadja az írónő ezt a szálat a könyvből.
Az, hogy léteznek szellemek, mindenkinek saját szíve joga eldönteni. Van aki hisz benne, van aki nem…de ez miatt nem lehet elitélni senkit. Történetben nem is van nagyon túlspilázva ezeka kérdések.
Mint a legtöbb regényben itt is megjelenik a szerelmi szál. Nagyon meghatott, és a lányos, reménytelenülromantikus énem várta a katarzist, hoy minden rendben jön. Bár ez nem a hagyomás értelemben vett romantika. Ugyanis az szerelmesek egyike halott. És inenn indulnak csak a bonyodalmak. Egy kis nyomozgatás, félelem, szomorúság és remény.
A lezárás tökéletes, nem boldog és nem is szomorú, hanem pont a kettő keveréke, olyan valósághű. Nem egyszer megkönnyeztem , és még azóta is sokszor gondolkodok a történeten, ami tekintve az eseményekre akár lehetne igaz, és pont ezért is ijesztő.” (Petrasek)

 „Nagyon érdekes és izgalmas történet, pláne annak aki hisz a halál utáni életben, a szellemekben. A háború és a spanyolnáthával való küzdelem élethűen volt ábrázolva, szinte éreztem az átható hagymaszagot. :)
Mary Shelly szimpatikus karakter, kitartóan küzdött és járt utána a rejtélynek.
Különleges élmény volt ez a könyv.” (tmezo78)

„Hogy őszinte legyek nem gondoltam volna, hogy nekem ez a könyv ennyire fog tetszeni. A történet sötét és kissé nyomasztó hangulata teljesen magával sodort, mondhatni totál levett a lábamról. A végével ugyan voltak problémáim, de ha valakinek egy sötét hangulatú, idegfeszítő gyilkossági nyomozásra támadna kedve, amely valamiféle természetfeletti jelenséggel (teszem azt egy szellemmel) áll kapcsolatban, akkor annak bátran merem ajánlani ezt a könyvet, szerintem nem fog csalódást okozni.” (szilvamag)

„A Fekete madarak árnyéka egy nagyon jó olvasmány az 1918-as év Amerikájáról, és segít megérteni az akkori embereket. Hogy miért hittek a szellem fényképezésben, vagy a szeánszokban, és abban, hogy képesek bebizonyítani azt, hogy amit mindenki szemfényvesztésnek hisz, az valódi vagy tényleg egy létező paranormális esemény. A vírustól való félelem olyan dolgokat hozott elő a még élőkből, amik megindokolják a könyvben lévő furaságokat.

A szereplők mindegyike érdekes volt, Stephen családjának tagjait (féltestvérek, új házasság – ki kinek a kicsodája) néha nem tudtam követni, de úgyis csak Julius volt a fontos, őt pedig elég jól megismerhettem. A szellem fényképezés, mint munkakör is jól körül volt járva. Cat Winters tökéletesen leírta a fotózásokat, a technikai eszközöket (biztos, hogy sokat kutatott a témában) úgyhogy nekem nagyon korhű volt minden.

Óh és a Fekete madarak árnyékában pont az a könyv, amit tökéletes el tudok képzelni a hangulatával, a színeivel, a benyomásaival, a szörnyűségével, az izgalmasságával és a tárgyaival a mozivásznon. Főleg ha eszembe jutnak a fejezetek elé betűzdelt képek. Fúúúú! Néha a hideg rázott tőlük, de jó értelemben :)”  (zakkant)

„Nagyon érdekes. A spiritualizmus hite és tagadása, az élet és a halál kapcsolata. A szerelem és a tudásvágy különös elegye ez a regény. Elgondolkoztató.” (Bur3sz)

„Ezt meg kell emésztenem, de hamarosan blogbejegyzés készül belőle. Nagyon felkavaró, elgondolkodtató, élet-ízű, kihatott minden érzékszervemre. Hihetetlen.” (Coffee P)

„Ez nem egy vidám történet. Próbáltam elhitetni magammal, hogy ezt az írónő csak kitalálta. Ilyen biztosan nem fordulhatott elő. De sajnos meggyőzőbb volt a könyv és egy idő után a sok fénykép, a végén a megjegyzés rámutatott, bizony ez lehetett a valóság. Valahol még ma is az.

Mindig hittem abban, hogy vannak körülöttünk szellemek.

Nem szeretném sose átélni azokat a dolgokat, amiken Mary Shelley átment. Nem vagyok olyan bátor, mint ő.” (lettielena)

 „Szerettem ezt a regényt. A spiritualitás, a spanyolnátha és az első világháború együttes megjelenítése különleges atmoszférát kölcsönzött a könyvnek. Egyszer mindenképpen megéri elolvasni, ráadásul a YA-regények minden tipikus hibáját nélkülözte. Tökéletes!” (Annie55)