Mesterségek mindentudója
Még friss, nyomdaillatú a Hagyományos mesterségek mindentudója című könyv, amelyet Illés Andrea írt, és Nemes Anita illusztrált. Ebben a kötetben olyan mesterségek képviselőit ismerhetik meg az olvasók, akik a régi időkben a mindennapi élet fontos tárgyait állították elő, vagy olyan feladatokat végeztek el, amelyekre ma már csak ritkán, vagy egyáltalán nincs szükség. Ennek előzménye a 2021-ben megjelent Mi leszek, ha nagy leszek? Mesterségek, foglalkozások nagy mindentudója című könyv. A minden szempontból egyedi, szemkápráztató kötetek illusztrátorát, Nemes Anitát a saját izgalmas mesterségéről, és a két kiadvány műhelytitkairól kérdeztük.
Majoros Nóra: Hogyan határoznád meg a saját mesterséged? Nekem a képvarázsló, az ábrabűvölő és könyvlapidomár jutott eszembe, de ezek egyikét sem találtam meg a könyvekben.
Nemes Anita: ... igen és kimaradt még a vonaltáncoltató, betűrendező. A felnőttek nyelvén kiadványtervező tipográfus/grafikus vagyok, ebbe a szépséges szakmába vonultattam be az illusztráció világát is. De az egyik nem zárja ki a másikat, így űzöm mindet egyszerre.
M. N.: A felnőtteket nem lehet leszoktatni arról, hogy feltegyék a gyerekeknek a kérdést: mi leszel, ha nagy leszel? Gyerekkorodban mit válaszoltál?
N. A.: Azt, hogy nem tudom... vagy éppen az, amit láttam a tévében. Vagy mondjuk stewardess... mert egyszer valaki mondta, hogy de szép az angol kiejtésem. A valóságban rettegek a repüléstől és még mindig az angolt bűvölöm.
Valójában a tánc, a balett és a jazzbalett nagyon izgatott, ami amatőr szinten meg is valósult, még fel is lépegettünk, de hamar rájöttem, hogy jobban járok, ha a grafikát választom.
M. N.: Egyenes út vezetett oda, hogy grafikus legyél, vagy voltak kitérők?
N. A.: Lehet, hogy a fent említett határozatlanságom miatt is, de nagyon cikornyás volt az az út! Szüleimnek sem lehetett egyszerű, nem voltak jártasak a vizuális szakmák nyújtotta lehetőségek terén. Az éhező festőművész rémképe lebegett előttük, emiatt nem igazán vették komolyan a rajzolgatásaimat. Így lett az első szakmám gyors- és gépíró, majd kereskedő! Miközben azt a fránya kereskedőséget próbáltam tanulni a középiskolában, őrültebbnél őrültebb diákmunkákat vállaltam. Voltam gyári munkás a „csőgyárban” és sajtkóstoltató is. Rendkívül romantikus, nyomorúságos, de vicces is volt. Mindemellett eljártam rajzolni, de még mindig nem tudtam, hogy merre tovább. Azon kaptam magam, hogy a könyvek, a magazinok, a különböző kiadványok, még a közértben elhelyezett árcédulák kinézete kezdett el foglalkoztatni, és érdekelt, hogyan készülnek. 18 évesen kitaláltam magamnak, hogy inkább „számítógépes grafikus” leszek. Az sem volt könnyű az elején, mert még számítógépem sem volt otthon (ez a 90-es évek vége, akkor még nem volt általános dolog). De ez már egy másik történet, viszont ahogy kitűztem ezt a célt, onnantól éreztem úgy, hogy az utamon vagyok.
M. N.: Számos ismeretterjesztő kiadványt készítettél gyerekeknek, de az első gyerekkönyved 2021-ben jelent meg. Ez a Mi leszek, ha nagy leszek?, amellyel rögtön el is nyerted az Év illusztrátora díjat. Hogyan kezdődött az együttműködés a Scolar Kiadóval, és hogyan jött a könyv ötlete?
N. A.: A Mi leszek, ha nagy leszek? előtt már dolgoztunk együtt a kiadóval, Erdős Attila kórboncnokorvos Felvágós könyve kapcsán, amit tördeltem és a firkajellegű illusztrációkat is én készítettem hozzá. Ezután rajzoltam egy kifestőkönyvet, majd gyerekeknek fogalalkoztatókönyveket. Ezeket folyamatosan hordtam be a kiadóhoz és Andreával ekkor már beszélgettünk róla, hogy milyen jó volna valami hasonló könyvön együtt dolgozni. Később Andrea megkeresett, hogy írt egy böngészőszerű, de annál sokkal gyakorlatiasabb könyvet, ami szakmákról szól gyerekeknek. Azonnal ráugrottam a lehetőségre.
M. N.: Amikor először kézbe vettem ezt a könyvet, arra gondoltam, mennyire hálás lettem volna gyerekként, ha az ominózus kérdés helyett ezt kaptam volna a felnőttektől. Izgalmas volt látni a sokféle szakmát, és külön erénye a könyvnek, hogy az odavezető utat (képességek, iskolák, gyakorlat) is bemutatja. Milyen volt először találkozni a szöveggel, még a képek megszületése előtt?
N. A.: Andrea ötletét nagyszerűnek találtam, mert azt gondolom, hogy sokan nem azt csinálják amihez tehetségük vagy kedvük lenne. Státuszoknak és elvárásoknak felelnek meg, ettől szenvednek és morózus mindennapjaik lesznek. Mindig is azt gondoltam, ha szereted amit csinálsz, boldogabban fogsz élni és a több elégedett ember kevesebb morózusságot fog eredményezni.
Szeretem, ha életszerű dolgokat kell játékosan ábrázolni, amelyek segíthetnek egy döntésben, és a rajzokkal könnyebben megy át az információ.
M. N.: Különleges és egyedi az a képi világ, amit teremtettél, hasonlót sem láttam a gyerekkönyvek között. Minden mesterség olyan színes oldalt kapott, amely tulajdonképpen egy poszter. Például az író-költőt szívesen kitenném a szobám falára. Hogyan építetted fel egy-egy szakma képi világát?
N. A.: Valószínűleg összefüggésben van azzal, hogy az infógrafikák és folyamatábrák világából jövök, és ez kézzel megrajzolva, érzelmekkel, karakterekkel tarkítva ilyen lesz. Amúgy is jellemző a rajzaimra, hogy szeretem rendszerezni a dolgokat. A kihívást az jelentette, hogy a szöveg és a képek rímeljenek, és képes legyek mindent megjeleníteni, amit Andrea leírt.
M. N.: Az első kötet is nagyszerű volt, és amikor megtudtam, hogy lesz folytatás, nem gondoltam volna, hogy meg fog lepni. Aztán befutott a nyomdából, és élénk színeivel, vagány figuráival annyira feltűnő volt, hogy mindenki kézbe fogta, egymásnak adogattuk, és a kiadói példányt egész nap más-más asztalon lehetett nyakon csípni. Itt még több ötlet, szín, humor, érdekesség tobzódik a lapokon. Amikor megkaptad a szöveget, téged is meglepett?
N. A.: Az első kötet szórakoztatva oktat, a második kötet inkább mesél és emiatt szórakoztatóbb. Az elsőnél nagyon oda kellett figyeljek a szakmai pontosságra, a másodiknál szabadabban mozogtam. Viccesebb volt a szöveg is, és azonnal beugrottak filmjelenetek, régi reklámplakátok, hangulatok, az adott mesterség korára jellemző stílusokkal, öltözködéssel, karakterekkel és tárgyakkal próbáltam játszani. Nagyon szeretem a múltbéli, a hétköznapi életekkel kapcsolatos dolgokat.
M. N.: A tartalomjegyzéket végiglapozva egy csomó olyan mesterséget találtam, amelyet már csak vezetéknevek őriznek, vagy legfeljebb hagyományőrző és kézműves vásárokon találkozunk a képviselőivel. Mennyit kellett kutatni, hogy hitelesen tudd megjeleníteni a mesterségeket?
N. A.: Ez eléggé időfaló tevékenység volt, napokig lehetne kutatni külön-külön a szakmákat. Andreának sem volt könnyű dolga a kutatással, nekem pedig a vizuális kutatás volt a kihívás. Az olyan mesterség, mint a szűrcsapó, számomra teljesen ismeretlen volt, ha jól emlékszem, négy órán át próbáltam rálelni és felfogni a munkafolyamatokat. Viszont a Youtube-ról megtudtam, hogy mészégető még van, és a covid idején fellendült az üzlete. De olyan meglepő dologgal is találkoztam, hogy a korban nem is olyan távoli szemfelszedő szakmáját már csak egyetlenegy hölgy műveli, aki utolsóként van jelen. Órákat töltöttem efféle videók, cikkek és képek nézegetésével.
M. N.: Emlékszel még arra, mi az a meringülő, a pangli, a lupé és a ványoló?
N. A.: A pangliról már foglamam nincs.
M. N.: Ezek mind mesterségekhez tartozó eszközök, amelyek fel vannak sorolva és le is vannak rajzolva a könyvben. Már azt sem lehet egyszerű kideríteni, hogy a kihalt mesterségeknek melyek voltak a szerszámai, no de ábrázolni… A panglira azért nem emlékszel, mert csaltam: ez a cipészasztal neve, és zárójelben szerepel a népi elnevezése. A többit pedig nem áruljuk el, nyomozza ki a kötetből az olvasó!
A könyv tele van vicces jelenetekkel, olyan, akár egy böngésző. A rejtélyes szerszámokon kívül van-e valami titkos történet vagy figura, amit elrejtettél, vagy olyan geg, amire igazán büszke vagy?
N. A.: A Mi leszek, ha nagy leszekben az ismerőiseim és családtagjaim karakterét vonultattam föl, akik az éppen bemutatott szakmát űzik vagy csak szerepelnek benne. Ebben a könyvben azt rajzoltam le, ami azonnal beugrott a szöveg kapcsán. Vannak benne apró utalások bizonyos filmekre, de ezeket inkább a szülők fogják felfedezni, nem a gyerekek. Néha raktam bele létező épületelemeket, például a kéményseprő figuráját a Bródy Sándor utcából. Sokszor dolgoztam archív fotókból, és észrevettem, hogy a századfordulón divatos volt a szimmetrikus képkomponálás. Úgy hirdették a vállalkozást, hogy a család gyerekestől, asszonyostól, kutyástól, a dolgozókkal együtt, mint valami cirkuszi mutatványosok helyezkednek el portékáik alatt-felett pózolva a kamerának. Mókásak ezek a képek, sokszor leutánoztam őket. Az üvegfújó esetén is a Salgótarjáni Üveggyár munkásait rajzoltam le, az üvegművesek egy színpadszerű dobogón fújták, hengerelték, égették az üvegeket. Olyan volt a fotó, mintha egy zenekar próbált volna. Hát úgy rajzoltam le őket, mintha színpadon állnának.
fotó forrása: Fortepan
M. N.: Ha a hagyományos mesterségek közül kéne választanod, és tetszőleges korban élhetnél, melyik szakmát választanád, és mikor élnél?
N. A.: Hát mi más, mint címfestő lennék! A monarchiabeli Budapesten élnék és a Tabánba járnék mulatni.
Köszönöm szépen a beszélgetést. Most nagyon gyorsan el kell búcsúznom, mert nagyon komoly feladatok várnak. Újra át kell lapoznom a könyveket, és megkeresni azt a sok érdekes apróságot, amelyről meséltél.
