Az idő a legnagyobb csapda, és mi mindannyian a foglyai vagyunk

„Két barátról szól, akik nagyon különböző háttérrel rendelkeznek: az egyiknek nagyon kegyetlen apja van, az anyja pedig eltűnt. A másik pedig az anyjával él, aki nagyon vallásos. Kettejük barátságáról szól a regény, és arról, ahogy hirtelen, egyik pillanatról a másikra véget ér ez a barátság.” A norvég Per Pettersonnal három éve interjúztunk, a beszélgetés apropóját akkor az Átkozom az idő folyamát című regényének hazai megjelenése adta. A félórásra tervezett interjú eléggé elhúzódott: Petterson, aki addigra már bezsebelt egy rakás irodalmi díjat és a Lótolvajokkal végre igazán berobbant az irodalmi köztudatba, láthatóan komolyan vette a beszélgetést. Nem tért ki egyetlen kérdés elől sem, és a szüleivel való kapcsolatáról ugyanúgy őszintén beszélt, mint az íráshoz való viszonyáról. Az utolsó kérdés a készülő könyvére vonatkozott, erre adta a fenti választ, hozzátéve még, hogy nincs kész a kézirattal, „vagy hetven oldal van még hátra belőle”. Ez a könyv volt a most végre magyarul is megjelent Megtagadom, amely leegyszerűsítve valóban egy atomjaira hullott barátság története, miközben ennek örve alatt Petterson – egyik kedvenc témájáról – az időről, annak múlásáról és, ami ennél talán még fontosabb, az idő szubjektív érzékeléséről, továbbá a pillanat tökéletességéről és az ember tökéletlenségéről is sokat mesél. 
/Forrás: Könyves.blog/