983540352
Szerzők

Hubert Géza Wells

Hubert Géza Wells (Somogy megye, Gyugy, 1934.) hollywoodi magyar állatidomár eredeti neve: Will Hubert Géza. Az 1950-es évek elején került kapcsolatba a filmvilággal, Homoki Nagy István Cimborák című kétrészes filmjének forgatásán dolgozott. Az 1956-os forradalmat követően külföldre távozott, az Egyesült Államokban telepedett le.

Itt az 1960-as évek közepétől bontakozott ki állatidomári karrierje: filmekben és televíziós produkciókban vett részt, idomított például oroszlánt, tigrist, leopárdot, elefántot, majmot, tengerimalacot, kutyát és farkast. Szakmai pályafutásának csúcspontját a hétszeres Oscar-díjas Távol Afrikától (1985) című film jelentette, amely személyes kedvence, mert idomított oroszlánjaiból a maximumot tudta kihozni a forgatáson. Karrierje szempontjából fontos alkotás a Sheena, a dzsungel királynője (1984) is, amelyben oroszlánnal, elefánttal, majmokkal, orrszarvúval és más egzotikus állatokkal dolgozhatott együtt, ráadásul munkáját úgy szakmailag, mint anyagilag is megbecsülték a film alkotói. 

2004-ben vonult vissza a szakmából. Azóta felváltva él az Egyesült Államokban és a Zala megyei Gelsén. Ahogy ő mondja: „Kalifornia az otthonom, de Magyarország a hazám.” 

Bővebben a szerző Wikipédia-oldalán!

Rendezés:

Hubert Géza Wells hollywoodi magyar állatidomár számos világsikerű film elkészítésében vett részt, melyek többségét Magyarországon is bemutatták. Memoárjában Wells a legkalandosabb forgatásait, nem mindennapi életének legizgalmasabb eseményeit osztja meg az olvasókkal.

 

3.450 Ft 1.035 Ft