983540352
Szerzők

Hét nap, hét éjjel

Hét nap, hét éjjel Katt rá a felnagyításhoz
Ár:
3.950 Ft
3.160 Ft
Kedvezmény: 20%
Szerző: Bánó András – Szegedi Sándor
ISBN szám 978-963-244-524-3
Ismertető

Páratlanul izgalmas 20. századi élettörténet bontakozik ki e regényes életrajzban, mely a Beregszászon született, jogot végzett Szegedi Sándor „kalandjait” meséli el. Szegedi a vészkorszak megpróbáltatásait túlélve, az általa elképzelt demokratikus Magyarországon próbálta megtalálni a helyét, de rájött, hogy ami Rákosiék hatalomra jutása után történt, az minden volt, csak nem demokratikus. A „kisember” magánharcot kezdett hát az elnyomó rendszer ellen. E harc része volt, hogy Szegedi Sándor – dacolva a nyilvánvaló veszéllyel – vállalkozott arra, hogy tudósításokat küld a Szabad Európa Rádiónak. A magyarországi helyzetet ismertető hiteles beszámolókat a Bécsben élő Ábrányi Aurélon keresztül továbbította Nyugatra, akiről kezdetben sem ő nem tudta, hogy kettős ügynök, sem pedig sógora, Adalberto Struzzeiro, a budapesti olasz követség sajtóattaséja. Ábrányi nemcsak őket, hanem „forradalmi” csoportjuk többi tagját is lebuktatta. Struzzeiro ezt követően öngyilkosságot kísérelt meg, de megmentették, így elhagyhatta az országot, Szegedit és társait azonban letartóztatták.

Szegedi egy darabig ellenállt, és tagadott, de a Gyorskocsi utcai fogdában az ÁVH bevetette a „hét nap, hét éjjel” módszert. Ennyi időn keresztül nem hagyták aludni, s a teljesen kimerült embert végül sikerült megtörniük. Hátborzongató, ahogy Szegedi leírja az ÁVH kihallgatási módszereit, a Rákosi-korszak mindennapjait, a diktatúra mindent átszövő hálóit, a háború és az azt megelőző évek meghurcoltatásait – és a meghurcoltatások közepette a mindennapi életet.

Szegedi Sándor röviddel halála előtt elküldte Bánó Andrásnak könyve kéziratát azzal a kéréssel, hogy rendezze sajtó alá, ellenőrizze a neveket és az adatokat, s próbálja meg kiadatni. Az ismert újságíró azzal, hogy részt vállalt a kézirat átdolgozásában, emléket is akart állítani édesapja, Bánó Endre grafikusművész második feleségének, a tragikusan fiatalon, 44 évesen meghalt Lajta Edit művészettörténésznek, Szegedi Sándor első feleségének, akit két évre ítélték az általa szintén a Szabad Európának küldött tudósítások miatt. Szegedi Sándor egyébként kémkedésért másodfokon öt évet kapott. Miután az ’56-os forradalom kiszabadította börtönéből, elhagyta az országot, és Amerikában kezdett új életet.

IDE KATTINTVA BELELAPOZHAT A KÖNYVBE!

Kritikák, interjúk A Népszava Online ajánlója
Termék címkék: Bánó András, Szegedi Sándor