983540352
Szerzők

Földes Anita

fotó: Kálló Péter

Földes Anita riporter-újságíró a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának kommunikáció szakán végzett 2002-ben. A következő évben megnyerte a BBC riporterversenyét. Posztgraduális képzés keretében szerezte meg második diplomáját az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetében. 2006 és 2008 között a Sorbonne és a Párizsi Magyar Intézet francia tanfolyamán vett részt. Ebben az időszakban ismerkedett meg a francia fővárosban élő Fejtő Ferenccel, aki bizalmába fogadta őt. A polihisztor születésének 100. évfordulójára létrehozta a www.fejto100.hu weboldalt. Munkája  elnyerte „Az Év Honlapja 2009” díjat kultúra kategóriában. Földes Anita készítette a legutolsó interjúkat Fejtővel, és ebből a páratlanul érdekes anyagból született meg az Átéltem egy évszázadot című kötet, amely egy izgalmas életút és a forrongó XX. század egymásba fonódó krónikája. 

Rendezés:
Szerző: Földes Anita

Fejtő Ferenc élettörténetének fordulópontjai egyben a XX. század magyar történelmének sarokpontjai is. A kötet lapjain e gazdag és sokoldalú személyiség szemén keresztül láthatjuk a világot – s talán jobban meg is értjük működését. A második, javított kiadás közkívánatra névmutatóval bővült.

3.950 Ft 3.160 Ft
Szerző: Földes Anita

A Franciaországba emigrált Fejtő Ferenc író, történész, kritikus és politológus mindig az élet sűrűjében volt. élettörténetének fordulópontjai egyben a XX. század magyar történelmének sarokpontjai is. A kötet lapjain e gazdag és sokoldalú személyiség szemén keresztül láthatjuk a világot – s talán jobban meg is értjük működését.

 

3.950 Ft 3.160 Ft