983540352
Szerzők

Bordás Mihály

Bordás Mihály magáról:

„1940. szeptember 23-án születtem Bukarestben, de a történelem szele 1941-ben Nagyváradra sodorta a családot. Apám szepsiszentgyörgyi székely, anyám bukaresti születésű hétfalusi csángó család sarja.

Nagyváradon, a Klasszikus Magyar Vegyes Líceumban végeztem a középiskolát 1957-ben, majd 1962-ben a Kolozsvári Egyetem biológia szakát. Az egyetem után a Bihar megyei Székelyhídra kerültem, ahol 1962-től 2000-ig tanítottam a helyi középiskolában (ma Petőfi Sándor Líceum). Közben 1974 és 1988 között az iskola igazgatója voltam.

Hosszú tanári pályafutásom alatt nagy figyelmet fordítottam az iskolai kirándulások szervezésére, akár évente többször is. „Ismerjük megy hegyeinket” jelszóval sátortáborozásokat, túrákat szerveztünk az erdélyi Sziget-hegységbe, a Keleti-Kárpátokba, Székelyföldre és természetesen a Déli-Kárpátokba is. Mindenütt kerestem a helyi ételeket és recepteket, így ismertem meg az erdélyi székely, magyar, csángó, román és partiumi, érmelléki magyar ízeket és zamatokat. Ebben a gyűjtésben nagy segítségemre volt feleségem, rén, aki kovásznai születésű székely lány. A sátrak között az esti tábortűznél a nevelői beszélgetések és nótázás mellett mindig fontos szerepet kapott a szabad tűzön főzés.

Az erdélyi ízeket megörökítő könyvem e kirándulások, gyűjtőutak és főzőcskézések eredményeként született meg.”

A szerző a könyv kiadása előtt néhány héttel, drámai hirtelenséggel hunyt el.

Rendezés:
Szerző: Bordás Mihály

A székely–csángó származású szerző˜ több évtizedes gyűjtő˜munkája eredményeképpen született meg e kulináris élvezeteket ígérő˜, mintegy 200 ételreceptet ismertető˜ kötet. Megismerhetjük a hagyományos erdélyi ételkészítési módokat és a legváltozatosabb finomságokat, a tárkonyos levestő˜l a padlizsánkrémen át az ordás palacsintáig, egytálasokat, húsos és zöldséges különlegességeket.

2.950 Ft 2.360 Ft